Isten szemszögéből tekintsünk a múltunkra! – Elhunyt pázmányos hallgatókra és oktatókra emlékeztek

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának szép hagyománya és a közösség megtartó erejének jól látható példája, hogy az egykori piliscsabai campusra járt hallgatókból alakult Pázmányos Emlék Regiszter (PER), ami egyfajta öregdiák-társaságként is működik, évről évre január első vasárnapján megemlékezik a kar elhunyt oktatóiról és hallgatóiról.

Az is tradíció immár, hogy a szentmisén Tusor Péter egyetemi tanár, a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport vezetője orgonál.

Karácsony második vasárnapján János evangéliumának kezdete (Jn 1,1–18) hangzott el, amelyet az ünnepkörben már korábban is hallhattunk evangéliumként december 25-én, Urunk születésének főünnepén. Szabó Gábor prefektus rávilágított: az Egyház pedagógiai okokból többféle nézőpontból tárja elénk Jézus Krisztus megtestesülését. A mostani evangéliumban Keresztelő Szent János alakja mutat rá Jézusra, de nem annyira a születendő gyermeket tárja elénk, hanem a megtestesülő Igét. Az elmúlt hetekben itt voltunk a betlehem előtt – sokan talán otthon is kis jászolt állítottak a karácsonyfa tövében –, s a gyermek Jézust szemléltük. Ez az evangélium azonban Jézus megtestesülését egy sokkal nagyobb távlatba helyezi: olyan, mintha János evangélista egyfajta reflexiót írna mindarról, ami Jézus Krisztus születésétől kezdve az egész Föld életében történt.

Nem véletlenül a sas János evangélista attribútuma: amikor ugyanis evangéliumát megírja,

a magasságból, más látószögből vizsgálja a dolgokat: megpróbálja Isten látószögéből szemlélni a karácsonyt, azokat az eseményeket, amelyeket ő tanítványként befogadott.

Az örök Ige, aki már a világ teremtése előtt volt, testté lett, és közöttünk lakozott. A Sirák fia könyvéből vett olvasmány ennek a jánosi prológusnak az előzménye – mutatott rá a szónok. A bölcsességet az ószövetségi irodalom magában a törvényben is tisztelte. Amikor Isten törvényt adott a választott népnek a Sínai-hegyen, abban minden parancsa, minden bölcsessége kézzelfoghatóvá vált. Mi, keresztények azonban már Jézus Krisztusban szemléljük Isten örök bölcsességét. Jó visszatekinteni ennek a szakasznak a tükrében a szentestétől eltelt időszakra – tette hozzá Szabó Gábor. 

A karácsonyi ünneplésben, munka- és iskolai szünetben talán mi is több időt töltöttünk együtt családunkkal, szeretteinkkel, ismerőseinkkel, és kicsit talán eltávolodtunk a feladatok világától. De holnap reggel újra föl kell venni a fonalat, hogy hol is tartottunk a határidőkkel, milyen dolgok várnak még ránk az év végi leadandók terén, vagy éppen az új év tervezéséhez kapcsolódva. Az elkövetkezendő napokban még jó egy kicsit a karácsonyra visszatekinteni Isten teremtő szeretete, örök bölcsessége, örök szeretete szempontjából is. Mindezek távlatából magunkat is odahelyezhetjük a karácsonyba. Feltehetjük a kérdést, hogy az egész világ kezdetétől az idők végéig a nagy távlatban magunkat hogyan helyezzük el. Ilyenkor

érdemes a saját gyökereinkre, a saját családunkra, saját múltunkra is Isten szemszögéből tekinteni.

„Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus atyja, aki lelkének minden áldásával megáldott minket a mennyekben lévő Krisztus által.” Szent Pál apostol pedig e szavakkal szinte feladatot ad erre a mai vasárnapra a lelkipásztor szerint:

legyen a következő év feladata, hogy Isten áldottjaként tekintünk magunkra, akinek dolga, feladata van a teremtésben.

A munkahelyünkön, a családunkban, a baráti körünkben keressük meg azt, hogy az Úr a polgári új esztendő elején hol szeretné általunk a teremtés részeként megáldani a teremtett világot.

A szentmise végén a megemlékezés főszervezője, a PER-t kezdeményező Földvári-Oláh Csaba köszöntötte az egybegyűlt pázmányosokat, illetve azokat is, akik távolról, lélekben vettek részt az eseményen, és otthonukban gyújtottak gyertyát azoknak, akik már nem lehetnek az emlékezők között. Hogy kik távoztak az élők sorából, annak érzékeltetésére csak két nevet említett: Hegedűs Attila nyelvészt, a bölcsészkar egykori dékánhelyettesét, illetve Török Mártont az újjáalakult PPKE BTK első évfolyamából.

Elmondta, hogy a Pázmányos Emlék Regiszter csupán egy felület, ami az online kapcsolódást szolgálja, de lehetőséget teremt a további kapcsolattartásra. Földvári-Oláh Csaba A Campus mi vagyunk című emlékkötet zárószövegéből idézett Németh Edvárdtól: „A piliscsabai Campuson volt egy közösség, szorosabb és lazább gyűrűkkel és körökkel, de egy nagyon erős szövet, az bizonyos. Volt egy közösség, ami alapjaiban leginkább szellemi volt, (...) de mégis valóságos volt, nagyon is kötődött egy konkrét helyhez, a piliscsabai domboldal Campusához. Azt gondolom, hogy a Pázmányon mind megtanultuk, mi az, hogy Genius Loci – de nemcsak azért, mert volt latinóránk, hanem performatív igazságként éltük meg a szünetekben két épület között, vagy a kávénkat kortyolva. (…)

Bármilyen ellentmondásosan hangzik, de az kötött minket igazán egymáshoz, hogy össze voltunk zárva, s felnőttéveink első sarokköveit ugyanazon szegletébe vertük le a Campusnak, ki-ki a maga fűcsomója mellett, de láttuk egymást sírni és nevetni, csalódni és szerelmesnek lenni. Egy fura család voltunk ott a piliscsabai domboldalban. Ami tanulságként megmaradt, bennem, hogy

mi megtapasztalhattunk egy olyan kapcsolódást, értéket, ami nagyon ritka manapság – a sokszínű közösség erejét.

Sajnos azt megtanítani, tudássá tenni nem lehet, ez egy megélés alapú érték, egy kincs, ami nekünk megadatott. Őrizzétek!”

Az esemény a Pázmányos Emlék Regiszter tagjainak kötetlen beszélgetésével és emlékezésével zárult.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír
(asz)