Isten a szeretet bátorságára hív – Erdő Péter tartotta a papi rekollekciót Kalocsán

Hazai – 2023. április 3., hétfő | 14:17

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye tavaszi papi rekollekcióját Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek tartotta Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, március 25-én. A program ünnepi szentmisével kezdődött a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban, ahol Bábel Balázs érsek köszöntötte a résztvevőket.

A bíboros szentbeszédében az ünnep lényegéről beszélt. Elmondta, hogy ha az emberi beszéd a Szűzanya érdemeit akarná bemutatni, akkor csődöt mondana. Minden dicséret alulmarad a valósággal szemben. Mária kegyelmi gazdagságát nem lehet emberi módon elmondani. Már magzatként is kiáradt rá a megszentelő kegyelem. Mégis lelkének tisztasága kevés lett volna, hogy férfi közbenjárása nélkül fogadja a Megváltót. Ehhez a Szentlélek ereje kellett. Isten valóban emberré lett. Nem Mária akaratától függetlenül költözött az ő méhébe, hanem megszólította az emberi szabadságot. Megszólította azt a szabadságot, melyet a bűn következtében már nem gyakoroltunk teljes mértékben. Mária megkapta a megszentelő kegyelem ajándékát, kegyelemmel teljes volt. Ezért tudta emberi szabadságát a legteljesebb módon megélni. Ezért tudta a jó döntést meghozni. Ezzel megtörtént a megtestesülés, és elindult az üdvtörténet csodás szakasza. A legjobbra tudta használni az emberi szabadságot. Ez életre szóló üzenet.

Mi nem kaptuk meg az áteredő bűntől való szabadságot, ráadásul bűnösök is vagyunk. A főpásztor megemlékezett a Szentatya szavairól, miszerint mind bűnösök vagyunk, de nem vagyunk mind bűnözők. Tehát mi is kerülhetünk olyan lelkiállapotba, hogy tudunk élni a szabadságunkkal. Tudjuk választani a jót, amikor merészséget kíván. Ilyenkor szabad döntésünkben megjelenik a bizalom Istenben, aki a szeretet bátorságára hív.

A jóban való kitartáshoz egyetlen utunk van: a szeretet. Erre utal Jézus főparancsa is. Ezt a szeretetet kell felindítani magunkban. A személyes imádság szeretetkapcsolatában kell lenni Jézussal. Tőle kell elfogadni a nehézségeket és a kudarcokat is. Isten jósága mindig győztes és uralkodó. Mária akkor is kitartott a bizalomban és a hűségben, amikor azt látta, hogy szent Fiát keresztre feszítik, és meghal. Ő lehet a példaképünk a jó megtételében.

Az ünnepi szentmise után az előadást ugyancsak Erdő Péter bíboros tartotta a papság számára. Az ószövetségi Szentírás érdekes történetéből indult ki. Nevezetesen, amikor a választott nép az ígéret földjének határához ért, és páran elmentek kikémlelni, hogy milyen országgal, milyen emberekkel kell szembenézni. A követek pedig félelmetes dolgokról számoltak be. Olyannyira, hogy nagy lett a kísértés. Erős, hatalmas emberek, erős ország, nincs semmi esély. Sokszor így állunk saját hivatásunkkal is. Nem vagyunk elegen, nem vagyunk elegek, nem vagyunk elég erősek. Félelmetes minden, de el kell indulni Isten segítségével és erejében. Ha nem indulunk el, akkor tovább vándorlunk a pusztában, és soha nem tudjuk meg, hogy Isten ígérete milyen kegyelmi ajándékokkal segít meg bennünket.

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye 

Fotó: Koprivanacz Kristóf

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria