Az ünnepi alkalmon a tabi Szent Gellért Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda zalaszabari tagintézményének, a Sík Sándor Római Katolikus Általános Iskola tanulói és pedagógusai adtak műsort, majd Varga László megyéspüspök elismerésben részesített több óvodai és iskolai dolgozót.
A pedagógusnap mindig különleges számunkra. A hála, az elismerés, a köszönet napja – köszöntötte a megjelenteket Nagy-Kálsecz Mariann, a tabi Szent Gellért Római Katolikus Iskola és Óvoda főigazgatója. – Intézményeinkben a tanítás, oktatás, nevelés nem csupán az ismeretek átadását jelenti, hanem a keresztény szellemiség közvetítését is. Azt, hogy minden gyermek Isten ajándéka, s hogy minden tanítási pillanatban ott rejlik a nevelés csodája.
Csató Lászlóné, a zalaszabari Sík Sándor-iskola vezetője is köszönetet mondott a pedagógusoknak és a gyermekeknek a színvonalas műsorért.
Varga László megyéspüspök kifejezte háláját a pedagógusok egész éves munkájáért, áldozataikért és szeretetükért.
„Ti több műszakban dolgoztok. Hálásan köszönöm a hűséget, lelkesedést, az áldozatot” – fogalmazott a főpásztor, majd a remény szentévéhez kapcsolódóan Ferenc pápa nyomán Isten pedagógiai módszereiről beszélt: a közelségről, irgalomról, gyengédségről és a misszióról.
Isten úgy döntött, hogy emberré lesz, az élet és a szeretet nyelvén tanít bennünket. Nemcsak az volt fontos, amit Jézus mondott, hanem legalább olyan fontos volt az is, amit tett, amit elénk élt.
Azzal, hogy emberré lett, arra tanított bennünket, hogy mit jelent valóságos embernek lenni. Egy embertelen korban felértékelődik az emberség. Igazi emberekké kell válnunk, s ebben kell segítenünk a gyermekeket is, ez minden tananyagnál fontosabb.
Isten pedagógiája, hogy találkozni akar, kapcsolatban akar lenni az emberekkel, közel akar kerülni hozzájuk. A jó pedagógus a remény embere, mert bizalommal és türelemmel segíti növekedni a diákjait – hangsúlyozta a főpásztor, majd az irgalomról, együttérzésről beszélt.
Minden embernek van méltósága és hivatása, mert Isten gyermeke és képmása, a Szentlélek temploma minden gyermek még akkor is, amikor ebből épp semmi sem látszik. A remény az a hajtóerő, ami a mindennapi elkötelezettségében megtartja a pedagógust a nehézségek, a kudarcok ellenére is, s arra indítja, hogy felismerje, kimondja és erősítse a jót, az értéket és a tudást a gyermekben. Az erőszak világában élünk, miközben a békéről beszélünk. Az iskolában ti vagytok azok, akik lerakhatják egy igazságosabb és testvériesebb világ alapjait – mondta Varga László.
A püspök arra is rámutatott: a katolikus intézményeknek a bölcsődétől az iskoláig küldetése, missziója van. A szavaitokkal, a szeretetetekkel, a mosolyotokkal, jóságotokkal és a tudásotokkal evangelizáltok, hirdetitek az örömhírt. Megnyerhetitek a diákokat és a szülőket Isten örömhírének, az evangéliumnak – mondta a főpásztor, majd átadta a püspöki elismerő okleveleket.
A bővebb beszámoló és az elismerésben részesültek listája IDE KATINTVA olvasható.
Forrás: Kaposvári Egyházmegye
Fotó: Kling Márk
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria