A keresztény ókorban sokan megkérdőjelezték, hogy Isten Fia, Jézus Krisztus valódi ember volt. Istenségét imádták és szerették, valóságos emberségét néha távolinak, alig hihetőnek érezték. Manapság a fordítottja történik: keressük és talán könnyebben fogadjuk a bölcs tanítót, a derűs prófétát, az igazságos embert, mint az Isten Egyszülöttét, aki a világba jött.
Pedig egyik igazság erősíti a másikat. Ha Isten Fia lett emberré, illetve ha ő valóban emberré lett, akkor az emberség maga, minden emberi személy méltósága ragyog új fényben.
Azok a történetek, amelyeket karácsony körül a Bibliából olvasunk, tele vannak égi fénnyel. Angyalok jelennek meg bennük, csillagjel vezet pásztorokat és királyokat, aki férfit nem ismer, anya lesz, és így tovább.
(...)
János evangélistáé a nagy összegzés és áttekintés. Ő már nem a betlehemi éjszakáról, hanem az egész világ nagy sötétségéről és a benne támadt fényességről ír. A teremtés, a megváltás és a végső isteni szeretet kinyilatkoztatása egyetlen nagy tervként jelenik meg mindjárt az első oldalon, a híres „Ige-himnuszban”.
Ennek középpontja, hogy az Ige testté lett, és közöttünk lakott. A sok kisebb-nagyobb részletet az egyházi igehirdetés egyre bátrabban foglalta össze így: Isten Fia emberré lett és köztünk lakott, hogy kinyilvánítsa Isten szeretetét minden ember iránt.
De hogyan is érzékelhető egyszerre „minden ember”? Van valami, ami mindenkiben azonos? Az ókor éppen úgy érzékelte az emberek sokféleségét, mint mi. Egységüket nem a genetikában kereste, hanem abban a kitüntető kapcsolatban, amely az embert Istenhez fűzi, s amelyet az emberiség eredetéhez kapcsoltak.
Amikor Jézus nemzetségtábláját, származásának rendjét elbeszéli, Lukács egyenesen Ádámig, az első emberig vezeti vissza a nemzetségeket (lásd Lk 3,22–38). Ami Jézusban történik, annak minden ember számára van jelentősége, hiszen vele mintegy újrakezdődik az emberség.
(…)
A teljes írás IDE KATTNTVA olvasható.
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
