Isten szól a panaszkodó emberhez – Részlet Karl Rahner imádságról szóló könyvéből

Miért kértek hirtelen segítséget Istentől arra, amit ti magatok tettetek tönkre?

Hát nem ti magatok vagytok a hibásak? Hát nemcsak akkor szoktatok kiabálni, ha nektek rosszul megy a sorotok, miközben nyugodt szívvel csendben maradtok, amikor másokat érnek csapások és nehézségek? Hát nemcsak akkor akartok foglalkozni Istennel, amikor egymagatok már nem boldogultok, de máskor lehetőleg távol akarjátok tudni magatoktól, mert akkor vagytok a legboldogabbak, ha egy pillanat erejéig végre megfeledkezhettek róla?

Miért tartjátok magatokat annyira fontosnak, miközben oly kevésre tartjátok Isten dicsőségét és Isten akaratát?

Megértettétek vajon, ki vagyok Én, és kik vagytok ki, ha megkeményítitek magatokat és elsötétül a szívetek csak azért, mert nyomorúságotokból feltörő kiáltásotok nem éri el nyomban azt a hatást, amelyet önösségeteknél fogva elvárnátok?

Istennek kell-e bizonyítania, hogy jó és szent, vagy inkább nektek azt, hogy ellenszolgáltatás és életbiztosítás nélkül is készek vagytok szeretni?

Honnan tudjátok, hogy minden csillag kialszik, ha benyomásotok szerint hirtelen sötét lesz? Honnan tudjátok, hogy nincs már talaj a lábatok alatt, ha már nem tudjátok, mibe kapaszkodjatok? Honnan tudjátok, hogy Én nem vagyok, ha már nem tudtok megragadni és megérteni engem?

És mit mondjak azokról a rossz dolgokról, amelyektől meg kellene váltanom titeket? Biztosak vagytok benne, hogy a végső mérce, az én mércém szerint valóban rosszak? Lehet, hogy igen, és ezért akarom, hogy imádkozzatok. De vajon nektek kell-e megítélnetek a dolgot, vagy inkább rám kell bíznotok? Ne mondjátok nekem: „adj kenyeret, adj egészséget, adj biztonságot és békét, jaj, akkor majd szolgálni fogok neked, akkor majd igazán szeretni foglak…”

De vajon szolgáltatok és szerettetek-e, amikor volt kenyeretek és nyugodt volt az életetek?

Vagy inkább rossz dolog volt az életetekben a kenyér és a nyugalom, mert arra csábított, hogy elfeledjetek, vagyis olyan rossz dolog volt, amelytől erős szelídségemnek meg kellett váltania titeket, hogy megleljétek üdvösségeteket?

Hogy imádkozva valóban színem elé hoztátok-e vélt vagy valós gondjaitokat, valóban elém, a szent és örök Isten elé járultatok-e, nem pedig csak önös vaksággal saját magatokkal beszélgettetek, azt abból tudhatjátok meg, hogy

kéréseitek átalakulnak-e hozzám intézett kérdéssé, megkérditek-e kifürkészhetetlen bölcsességemtől és örök jóságomtól: mi jobb nekem, a nehézség vagy a boldogulás, a siker vagy a kudarc, az élet vagy a halál?

Ha kéréseitek nem adják át a helyüket ennek a kérdésnek abban a pillanatban, amikor behatoltok örök terveim hallgatag felfoghatatlanságába, az annak a jele, hogy nem imádkoztatok, hanem fellázadtatok fenségem ellen, mert akkor is imádás jár nekem, ha földi életetek nyomorúságai közepette segítségért fohászkodtok hozzám.

Forrás: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír