Isten szolgája Bálint Sándor, a szolgáló szeretet példaképe

Bálint Sándor gondolkodásának alapja a szeretet volt. A Breviáriumban így ír erről: „Mindenkinek igaza van. Bizonyára igazuk van a protestánsoknak és humanistáknak, igazuk van a demokratáknak és a bolsevistáknak. Ha azonban a ti igazságotok nem lesz több a farizeusokénál és írástudóknál, ugyan mit nyertek vele? Az igazság nem más, mint a szeretet, az a szeretet, amely meggyalázva, halálra vérezve is több a világ fiainak minden igazságánál.” Barna Gábor szerint akik ezért az őszinte szeretetért naivnak, nem e világból valónak tartották és megmosolyogták őt, maguk is e szeretetért sóvárogtak. Az 1960-as, 1970-es években divat volt Bálint Sándort „kicsit lesajnálni”. Holott ő mindezt őszintén, természetesen, mesterkéletlenül élte.

Tiszta személyisége valami nagy belső nyugalmat és derűt árasztott. A Krisztushoz tartozás nyugalmát és derűjét, az örök életbe vetett hit reménységét.

Önmaga, nemzete, a szomszéd népek, az emberiség sorsát mindig transzcendens távlatban látta és szemlélte. Ez tehette őt derűssé, őszintévé és nyitottá.”

Barna Gábor úgy látja: Bálint Sándor segítőkész nyitottsága fogott meg sokakat, így őt is. Egy tiszazugi kiránduláson, 1979 októberében, a tiszasasi Ótemetőben közölte vele, hogy benne látja munkája folytatóját. „Szava szívembe talált. Ez a mondata köt engem máig Szegedhez, egykori egyetemi tanszékéhez, és próbálom folytatni mindazt, amit ő csinált életében.”

Bálint Sándor nem csupán hirdette, de a valóságban is megvalósította Krisztus megbocsátásra vonatkozó parancsát. Mindennél jobban bizonyítja ezt a feleségéhez fűződő kapcsolata. 1935. május 8-án vette nőül a jászladányi főkántor, Németh Andor leányát, Németh Sarolta Magdolna tanítónőt. Házasságuk elromlott, és nyolc év múlva, 1943-ban az életszerető asszony elköltözött a férjétől Pestre. Az egyházi és a polgári bíróság is kimondta a házasság érvénytelenségét. Bálint Sándort ez nagyon megrendítette. 1945. december 31-én a következőket írta naplójában: „Dicsérlek, Uram elhagyatottságomért, dicsérlek, hogy előbb a szerelmet, majd a magányt is elvetted tőlem, dicsérlek napjaim mennyei sivatagjaiért, dicsérlek a szeretetért, amelyet kínjaimból sarjasztottál és a békességért, ezért a könnyekből született mosolygásért. Se feleségem, se menyasszonyom, se feladatom, se szabadságom.

Romba döntöttél, hogy Te épülj föl bennem. Készen vagyok Rád…”

Később aztán, amikor Sára asszony megbetegedett, és az új társa elhagyta, Bálint Sándor visszafogadta volt feleségét, időközben született, Péter nevű fiával együtt. A gyermeket a nevére vette, sajátjaként nevelte. Sára asszony betegsége egyre súlyosabb lett, de Bálint Sándor mindvégig kitartott mellette: „Idegbénulásos Sáráját holtáig ápolta, saját kezével… Amikor Sára idegsorvadása súlyosabbra fordult, mindig kérte, hogy Szegeden jártamban lássam el szentségekkel Sárát… Megható volt látni azt a gyöngéd figyelmet, amit Sándor a nagybeteg asszonnyal szemben tanúsított” – írta Belon Gellért pécsi segédpüspök.

Sinkó Ferenc, az Új Ember szerkesztője pedig így fogalmazott: „Tiszteletre méltó, hősies fokon gyakorolta a házastársi szeretetet, a megbocsátást, azt, amit a reform előtti kánonjogi kódex így fogalmazott meg: mutuum adjutorium – a másik fél testi, lelki és anyagi támogatása. Külön széppé tette hősiességét, hogy nem mutogatta azt, hanem szelíd szerénységgel tette.”

Bálint Sándorban mindig megvolt a vágy, hogy Isten közelébe, szeretetébe vezesse az embereket, de gyakran csalatkozott. Őszintén leírja Naplójában:

Szerettem volna az embereket és diákokat az égi posztulátumokra döbbenteni. Nem lehet rajtuk segíteni: a szeretetet gyöngeségnek érzik. Megvetik, miközben elepednek utána.”

Szinte hitvallásként fogalmazta meg: „… az én másokért adatott”. Barna Gábor fölteszi a kérdést: Vajon napjaink egyénekre szétesett, önző világa megérti-e ezt? Azt a jó tanácsot, amit Bálint Sándor követett: „Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért” (Mt 20,20–28).

Bálint Sándor megtestesítette az Istenre hagyatkozó keresztény ember típusát. A II. világháború idején, 1944 telén vetette papírra Alkossunk új embert című fogalmazványát, amelyben a magyar katolicizmus valódi megújulását sürgette: „Hiányzik a keresztény felelősségtudat érzése. Fanatikusok, akik bármely pillanatban tönkre tehetik a világot, jobban, mint a világháború. Fel kell ébreszteni a keresztény öntudatot. Ha a keresztényekben nem fejlődik ki a felelősségtudat, beláthatatlan a következmény…

Krisztus kisugárzásával talán sikerülni fog irgalmas szamaritánusként meggyógyítani a beteg világot. Nem az a fontos, hogy mit akarunk, hanem hogy mik vagyunk. A legjobb részről ne feledkezzünk meg. A katolicizmus nem világnézet, párt, emberi magatartás, hanem ezen túl a királyi ember lakomájára is hivatalosak vagyunk. A mennyei tehetetlenség legyőzi az ördög imperializmusát.”

Barna Gábor összegzése szerint egykori mestere: „A szolgáló szeretet embere volt. Igazi pedagógus. Segítőkész. Megmutatta, hogy a XX. században, napjainkban a hit vállalása, a vallásosság nyílt megvallása nem állhat távol a férfiaktól, s az értelmiségiektől sem. Sőt, nekik kellene példát mutatni ebben! Mindennapjaiban sok gonddal, bajjal küszködött, de Isten segítségével, bízva a Gondviselésben, úrrá tudott lenni azokon.”

Isten szolgája Bálint Sándor, a szolgáló szeretet példaképe
Gerhardus Kiadó, 2022

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi ZIta

Magyar Kurír