Isten tekintetével akarta látni az embert – Nagyböjti beszélgetés Kis Szent Terézről (2. rész)

– Mit taníthat nekünk Kis Szent Teréz, az egyházdoktor? 

– II. János Pál pápa 1997-ben egyházdoktorrá avatta Kis Szent Terézt. A Divini amoris scientia kezdetű apostoli levelében így fogalmazott: „Élete során Teréz új világosságokat, rejtett és titokzatos értelmeket fedezett fel, s az isteni Mestertől megkapta a »szeretet tudományát«, melyet írásaiban nagy eredetiséggel mutatott be.”

Teréz a szeretetet egyszerűen élte meg, mégis olyan utat ismert fel, amely eredeti, és biztosan elvezet az életszentséghez, egy kiteljesedő, boldog élethez.

Részletesen leírta belső életét, érzelmeit, azt, hogy miként élt a kegyelemmel, és leírta a küzdelmeit, sőt az elbukásait is. 

Teréz hónapokig feküdt a betegszobán, ott is halt meg. Az Utolsó beszélgetésekben (melyben a gyógyíthatatlan betegségével küzdő, halálára készülő Teréznek a nővéreivel folytatott beszélgetései olvashatók – a szerk.) néha hősies dolgokat tesz és mond, máskor viszont egészen gyenge és esendő. Akkori rendi elöljárójának, Ágnes anyának (aki nem más, mint a legidősebb nővére, Pauline) megvallja: „Itt tartok, még mindig szükségem van rá, hogy sajnáljanak.” Arról is beszél, hogy „nem lenne szabad a gyógyszereket a betegek mellett hagyni”, tisztában van ugyanis azzal, hogy a szenvedés egy fokán a beteg úgy érezheti, nem bírja tovább, és kísértést érezhet arra, hogy a halálba meneküljön. De vannak heroikus pillanatai is, például május 27-én, négy hónappal a halála előtt. Megjegyeztem a dátumot, mert nagyon szeretem ezt a mondatot, ami Teréz egész életfilozófiáját összefoglalja: „Vannak olyan emberek, akik mindenre úgy tekintenek, hogy azzal a lehető legrosszabbat tegyék maguknak. Én pont fordítva vagyok. Ha az ég olyan sötét, hogy egyetlen fénysugár sem látszik, legyen, akkor abból csinálok magamnak örömet!”

Bármit élt is Teréz, az soha nem akadályozta meg abban, hogy higgyen, reméljen, szeressen. Úgy gondolom, ezek számunkra is alapvető szempontok.

– Hihetetlen ez a tudatos, felnőtt hozzáállás egy huszonnégy éves haldokló lánytól! 

– Teréz a halála előtt jó másfél éven át a lélek éjszakáját éli meg, már hinni sem képes. Úgy érzi, nincs Isten, nincs mennyország, nincs semmi, amiért az életét adta. De hatalmas benne az akarat, és úgy dönt, ő soha nem sodródik: „Azt hiszem, amit hinni akarok.”  

– Tudna példát mondani erre az életéből? 

– Amikor még otthon van, a szülői házban, tizennégy évesen hall egy sorozatgyilkosról, Pranziniről, aki több nőt megölt. A gyilkost elfogják, bíróság elé állítják, az újságok tele vannak ezzel a hírrel, s egész Franciaország várja, hogy halálra ítéljék és kivégezzék ezt a szörnyeteget. Teréz hozzáállása azonban egészen más.

Ő tényleg az evangélium szerint él, és Isten tekintetével akarja látni az embereket, az eseményeket.

Megkéri a nővérét, hogy mondasson a nevében szentmisét Pranzini megtéréséért. Imádkozik ezért az emberért, mert az nem lehet, hogy elkárhozzon. Pedig a katolikusok is azt kívánták, hogy végezzék ki Pranzinit. Teréz – apja kívánsága szerint – nem olvashat újságot, de az egyik napilapban mégis meglát egy cikket, amiből megtudja, mi történt a kivégzéskor. Pranzini nem volt hajlandó gyónni, ám amikor már fent volt a guillotine emelvényén, egyszer csak odaintette magához a papot, és háromszor megcsókolta a keresztet. Teréz nagyon boldog ettől, és azt mondja: „Ő az első gyermekem!” Mi ez, ha nem paradigmaváltás? Teréz igazi anyai szívvel viszonyul a gyilkoshoz is. 

– A „karácsonyi kegyelemben”, a miséről hazatérve zokon veszi fáradt édesapja szavait, és könnyes szemmel elindul fel az emeletre, majd egy pillanat alatt úgy határoz, hogy inkább mosolyogva visszatér a családja körébe. Teréz ekkor ellene mond a benső késztetéseinek. Hogyan lehet a döntése igaz és őszinte? Hiszen azt szoktuk hitelesnek tartani, ami egybevág a belső világunkkal. 

– Eszembe jut Edith Eva Eger magyar származású amerikai pszichológus A döntés című könyve, amit az utóbbi években olyan sokan olvasnak, és rendkívüli hatást tesz az emberekre. Edith az elképzelhető legborzasztóbb helyzetben, Auschwitzban tudott újra és újra az élet és a szeretet mellett dönteni. Ma is él, és az élete rengeteg gyógyító gyümölcsöt termett. Az embernek tudatosítania kell a lelkében zajló folyamatokat, észrevennie, megélnie az érzéseit, s azután lehetősége van eldönteni, hogy miként cselekszik, és a cselekvés visszahat az érzelmeire. 

– Teréz nemegyszer megélte ezt a Kármelben is.

– Sokat küzdött a túlzott érzékenységével, de ez nem akadályozta meg abban, hogy a hite szerint döntsön. A közösségben volt például egy nővér, akit mindenki került. Teréz leírja, hogy „nagyon kellemetlen hatással volt rá” is. És hogyan döntött? „Nem akartam engedni természetes ellenszenvemnek, azt mondtam magamnak, hogy a szeretetnek nem érzelmekből, hanem tettekből kell állnia, tehát mindenképpen azon voltam, hogy azt tegyem meg ezért a nővérért, amit annak a személyéért tennék, akit a legjobban szeretek.” (C kézirat) 

Teréz elhatározta, hogy mindig mosolyogni fog rá, és keresi is az alkalmat erre. Egyszer aztán megtört a jég, és a nővér így szólt hozzá: „Teréz nővérem, (…) mi az, ami annyira vonzza énfelém?” A szeretet elért a másik ember szívéig, megérintette, és talán meg is változtatta. Így élt ő a Kármelben, ahol a nővérek kifejezetten keresték a szenvedést, a szigorúságot.

Teréz anyai szívvel, Isten tekintetével akarta látni az embert, és mindenáron szeretni.

Ebben állt az ő kreativitása, eredetisége. Tudta azt is, hogy ehhez nem kell nagy dolgokat tennie, elég egészen kicsiket, de szeretettel. Ezt nevezem én igazi „influenszerségnek”. Mindez egy elzárt kis Kármelben történt a 19. században, és máig hat ránk!

– Érdekes ellentmondás az is, hogy Kis Szent Teréz a missziók védőszentje, holott egész életében a lisieux-i Kármel falai között élt, a világtól elzártan.

– Teréz nagyon készült arra, hogy Vietnámba utazzon, az ottani Kármelbe. Nagyon vágyott az Egyházban jelen lévő valamennyi hivatásra. Még 1896-ban, a halála előtti évben is mélyíteni akarta a hivatását. Jeanne d’Arc volt a nagy példaképe. Szeretett volna vértanú, harcos katona, apostol lenni, sőt egyházdoktor és pap is, hogy elvigye Jézust az emberek közé. Szenvedett, hogy mindez nem lehet. Mindig minden kérdésére, vágyára a Bibliában kereste a választ, mást már nem is olvasott, csak a Szentírást. Ez azért is érdekes, mert abban az időben a nővéreknek nem volt bibliájuk, csak kivonataik. Egyetlen biblia volt a Kármelben, de ahhoz nem volt hozzáférésük. Teréz a kivonatokból bemásolt a noteszébe részeket, amiket kívülről megtanult. Egyszer, amikor éppen a meg nem valósuló hatalmas vágyaitól szenvedett, tekintete az 1Kor 12–13. fejezetére esett. Ebben írja le Szent Pál, hogy milyen karizmák, szolgálatok vannak az Egyházban, és itt olvasható a szeretet himnusza is. Teréz ekkor megérti, hogy az Egyháznak különböző tagjai vannak, s a láb nem lehet a kéz, a szem nem lehet a láb, de a vértanúk nem adták volna az életüket a hitükért, ha nem lett volna bennük szeretet. Pál beszél a test különböző tagjairól, de a szívről nem. Teréz arra következtet, hogy az Egyháznak szíve is van, és ebben a pillanatban végre megtalálja a helyét: „Megértettem, hogy a SZERETET MAGÁBAN FOGLALJA AZ ÖSSZES HIVATÁSOKAT, HOGY A SZERETET A MINDEN, HOGY ÁTFOG MINDEN IDŐT ÉS MINDEN TERET … EGYSZÓVAL, HOGY ÖRÖKKÉVALÓ! És akkor túláradó, észtvesztő örömömben felkiáltottam: Ó Jézus, én Szerelmem … végre megtaláltam a hivatásomat … AZ ÉN HIVATÁSOM A SZERETET! …

Igen, megtaláltam a helyemet az Egyházban és ezt a helyet Te adtad nekem, Istenem …

Az én Édesanyámnak, az Egyháznak a szívében én leszek a Szeretet … így minden leszek … így meg fog valósulni az álmom!!!” (B kézirat)

– Kis Szent Teréz a visszaemlékezésein kívül verseket is írt, közülük többet megzenésített a közösségük. A költeményeiből is látszik, hogy lángoló, szenvedélyes személyiség volt.

– Az életéről szóló három kézirat mellett több mint ötven verset írt és nyolc színdarabot, például a legkedvesebb szentjéről, Jeanne d’Arcról. A műveit sokszor maga adta elő nővértársainak a rekreációk és az ünnepek alkalmával. Erről fényképek is tanúskodnak. Kétszázhatvanhat levél is fennmaradt tőle, amelyek szintén nagyon fontosak a lelkisége szempontjából.

– Terézt viszonylag gyorsan, már 1923-ban boldoggá, majd 1925-ben szentté avatták. Halála után hatalmas erővel robbant be a köztudatba világszerte mindenhol, még Afrikában is. 

– Ilyen, amikor a Szentlélek tesz valakit „influenszerré”. Semmilyen körülmény nem volt adott ehhez. Amikor meghalt, a karmeliták, mint ilyen esetben mindig, levelet küldtek a többi kolostorba, hogy tudassák nővérük halálhírét, és imát kérjenek érte.

Teréz halálakor azon tanakodtak, mit írjanak a nekrológba, hiszen életében nem történt vele semmi, nem tett semmi különöset.

Csak akkor válik ismertté, amikor megjelenik az önéletrajza, amit engedelmességből írt, az elöljárói kérésére. Az emberek elkezdik olvasni a könyvet, és futótűzként terjed Teréz lelkisége. X. Piusz pápa már azt mondta róla, hogy a 20. század legnagyobb teológusa. Lisieux-i Kis Szent Teréz olyan szent, aki

életében nem tett csodát, nem ismerték, nem volt külső, látható missziója.

A Kármel falai között élt. Ám amikor a műveit olvassuk, mégis az a benyomásunk, hogy az egész földet beutazta, az egész világot magához öleli, olyan nagy benne a belső, lelki tágasság. 

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. március 5-i számában jelent meg.