Isten tenyerén – Máriát, az élet királynőjét ünnepelte a magyar Schönstatt közösség

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Amikor szombat délelőtt, a mise kezdete előtt húsz perccel megérkezünk, a sok gyerekre és a sütisdobozokra figyelek fel először. Akármerre nézek, autóból kikászálódó családokat látok pici gyerekekkel, és a csomagtartóból rendre előkerülnek a sokat ígérő műanyagdobozok, amikről nekem mindig imaközösségi alkalmak jutnak eszembe. A gondoskodás és a nagyobb közösség iránti elkötelezettség jeleit látom bennük.

A parkolás nehéz. A völgy, amelybe végül begurulunk, a végső mentsvár, miután kiderül: az út mentén és a házak között az összes lehetséges parkolóhely foglalt. Itt is legalább ötven autó áll két sorban, a háttér idilli: erdők, dombok, maga a Toscanát idéző Balaton-felvidék. A templom felé haladva karám és benne fehér, fekete, barna kecskék meg két fekete-fehér foltos bika mellett haladunk el. Az utóbbiak egyike az összes többi legelészőtárstól legalább hat-nyolc méterre, egyedül és meglehetősen komor tekintettel fekszik. Nem kell sokat várni, és elhúzódásának okára is fény derül. Mellé vágtat és rátör ugyanis a másik, majd egymásnak szegülnek a szarvak. – Bikaviadal! – kiáltja egy kisfiú.

Az oltár mellett Török Péter, a nap „szóvivője” üdvözli az érkezőket, majd elmondja, mi lesz rendhagyó a mai liturgiában. Leghangsúlyosabban a „körmenetről” beszél, amely a kegykép megkoronázása utáni tiszteletadás lesz: készüljünk, cédulákkal vagy szívbeli imákkal, aki hozott, apró korsókkal; ajánljuk fel életünk áldozatát, és kérjük a kánai menyegző csodáját. Majd miután mindenkit arra kér, hogy „valamelyest” csendesedjünk el (ennyi gyerekkel ez valóban csak „valamelyest” lehetséges), egy tized rózsafüzért mondunk ezzel a titokkal: „Aki téged, szent Szűz, a mennyben megkoronázott.”

Az oltártól balra a kápolna Máriát és a gyermek Jézust ábrázoló képe, amelyen letakarva már most is ott a Mária feje fölé erősített korona (Zoltán Győző és Kovács Erzsébet ötvösművészek munkája), jobbra pedig egy másik, hasonló Mária-mozaikkép, Az élet királynője felirattal. Közelebbről is megnézem: a mozaikkockák fényképek: schönstattos családokról, papokról, ünnepi eseményekről készült felvételek. Mindenki itt van. A fel-feltámadó szél időnként erősen belekapaszkodik az állványba, amely a képet tartja; nemegyszer úgy tűnik, el fog dőlni, de kiderül, hogy erősen kikötötték és kövekkel rögzítették. A szervezők minden apró részletre gondoltak.

A mise elején, köszöntőjében Székely János az életet befogadó Máriáról mint az élet királynőjéről beszél, és arra kéri a jelenlevőket, hogy hozzá hasonlóan fogadják be Jézust a családjaikba.

Az olvasmány Izajás próféta könyvéből van: „gyermek születik, fiú adatik nekünk”; a szentlecke a Galatákhoz írt levélből: „Isten elküldte fiát, aki asszonytól született”; az evangélium pedig Lukácstól, az angyali üdvözlet története.

A püspök egy olyan lány történetével kezdi a prédikációját, aki félt egészen letenni az életét Isten kezébe. Tél volt, és talált a hóban egy már csaknem élettelen kismadarat, amely azonban a gondoskodásának köszönhetően erőre kapott, s bár félénken, nemsokára már az ételt is elfogadta az emberi kézből. A lány ennek láttán hirtelen rádöbbent, hogy az Isten is úgy tartja az életünket a kezében, mint ő azt a madarat, és átjárta a bizonyosság, hogy Isten tenyerén semmitől sem kell félnie. Ezért képes volt úgy imádkozni, hogy bármit is kérjen tőle az Isten, ő kész teljesíteni. Ekkor hatalmas boldogság töltötte el, hónapokkal később pedig igent tudott mondani a szerzetesi hivatásra.

Csak így lehetséges: „biankó” felhatalmazást kell adnunk Istennek. A szabadságunk ettől nemhogy nem csorbul, hanem éppen ezáltal válik teljessé. Vagy a bűn rabszolgái leszünk, vagy Isten iránt elköteleződő emberek, akik övéiket is hozzá vezetik. Biankó felhatalmazás a társunknak a házasság is, hófehér papír, amelyet mindkét fél aláír, és úgy dönt, hogy soha nem vonja vissza az ígéretét, bármi történik is. Teljes önátadásra, a szeretet egész életen át való tanulására hív az Isten. Az első, az oltár előtt elhangzott igent mindennap újra ki kell tudnunk mondani. Székely János hozzáteszi: vezessük a gyermekeinket Jézushoz és a Szűzanyához, ezzel tehetjük értük a legtöbbet.

A prédikáció után a „megkoronázott” kegykép leleplezése és megáldása következik, majd néhány schönstattos fiatal szeretetszövetség-kötése Máriával, amelyben Isten anyjának oltalmát kérik. Székely János ezt követő imájában megemlékezik a magyar Schönstatt egyik nemrég elhunyt alapítójáról, Gódány Róbertről, végül pedig Ozsvári Csaba boldoggá avatásáért imádkozik. Aztán megindul a kegykép felé a schönstattos családok korsós menete: bámulatra méltó az az erő és méltóság, amely ebben a „felvonulásban” megmutatkozik. Talán fél óra hosszat is eltart a „seregszemle”, és egészen egyéni színt ad a misének. A személyes elkötelezettség rendhagyó tanúságtételét érzem meg benne.

Nem sokkal később, az átváltoztatás után gyerekzsivajra leszek figyelmes a közeli kis ligetben. Négy-öt fiú védi „bázisát” a lányoktól, akik ezt érthetően erősen sérelmezik. – Nem kéne a misén lennetek? – kérdezem tőlük, amin kissé megütköznek. Amikor negyedórával később megint arra járok, a „báziskapitány” fiú már egyedül áll az ágakból összehordott bunkiban, és kérdésemre így panaszkodik: „Senki sem akar velem játszani!”

A misének vége, a közösség tagjai virághagymákat ültetnek az oltár előtt, majd mindenki ebédelni megy. Asztalunknál egy kislány áll meg, a sütistálunkat bűvöli. – Szeretnék egy diós csigát vinni a barátnőmnek – jelenti be. – Vidd csak – mondom neki –, jut is, marad is.

Fotó: Fábián Attila

Kiss Péter/Magyar Kurír

Magyar Kurír