Isten vágyik a valóságunkra – A Betánia Napokon jártunk Veszprémben

Betánia az a hely, ahol Jézus szívesen időzött. Vendégeskedett Mária, Márta, Lázár házában, és sokféle emberrel találkozott. A Nyolc Boldogság Közösség az evangéliumi történet nyomán betániai együttlétre hív nyaranta. Margit nővér, a nyolcadik Betánai Napok házigazdája így magyarázza: „Nem történik semmi »extra«, de azzal a reménnyel vagyunk itt, hogy megengedjünk önmagunknak egy valóban betániai együttlétet, kedves baráti találkozást, megpihenést, hogy ebben a mindennapi élethelyzetben együtt legyünk Jézussal, növekedjünk a benne való bizalomban. S ha látszólag nem is történnek nagy dolgok, ha bízunk Jézusban, megengedjük neki, akkor igenis történhetnek csodák.”

A Betánia Napok során a közösség arculatának megfelelően figyelmet fordítanak a test, a lélek és a szellem feltöltődésére egyaránt. A napok során egymást váltják az ezt közvetítő programok: különböző formát követő imák – péntek esti sabbatköszöntés, reggeli laudes, szombat esti vesperás –, szentségimádás, szentmise, tanítást nyújtó elmélkedés, a művészi alkotóműhely, bibliodráma-műhely, irodalmi műhely és táncműhely. Mindez azt célozza, hogy elősegítsék a résztvevők lelki megújulását, imaéletük elmélyítését.

Egy nagy család van együtt három napon át Veszprémben. 150 résztvevő, köztük mintegy 30 gyerek, akik számára a közösség barátai szerveznek tartalmas és játékos programokat. A gyerekek csapatokba verődve boldogan szaladgálnak, a háromévesektől a kiskamaszokig, miközben szüleik be tudnak kapcsolódni a programokba. Sokan vannak házaspárok, köztük Gyorgyovichék és Borbásék. Gyorgyovich Elvira a táborvezető, férjével együtt évek óta a Nyolc Boldogság Közösség fogadalmas laikus tagjai. Elvira rámutat a szervezők szándékára: „Azt szeretnénk, ha mindenki tovább tudna vinni valamit, ami az Istennel való személyes találkozás konkrét tapasztalatát erősíti. Erről üzen a mottónk is:

Vegyük számba az Úr tetteit, adjunk hálát jóságáért.”

Borbás Péter és felesége három éve van probációban, készülnek a jövő ősszel esedékes első fogadalomra. A laikus tagok elköteleződését komoly felkészülés előzi meg. Péter kifejezetten örül, hogy van idő az elmélyülésre. Elmondta: egyetemistaként vett részt a Tábor Hegyi Napokon. „Rögtön megszólított a befogadó, szeretettel teli légkör. Megtapasztalhattam, itt valóban Isten van a középpontban. Hiteles volt a közösség, ahogy a részt vevő fiatalok is. Beszippantott. Feleségem beleszületett, szülei alapító tagok voltak a ’80-as évek végén. Házasságunkban ebben találtuk meg a közös utat, fokozatosan haladunk az elköteleződésben.”

Az „Emlékezzél meg az Úr jóságáról” (Zsolt 77,12) bibliai idézet határozza meg a légkört, békés, nyugodt, derűs emberek lelki hétvégéje ez. A szervezők a program összeállításában ezt az együttlétet kívánták elősegíteni. „Nem akartuk túlzsúfolni programmal a napokat, el akartuk kerülni, hogy mindig történnie kell valaminek, mindig oda kell érni valahova. Csak annyit akartunk adni, ami azt segíti, hogy együtt lehessünk, egymás által is gazdagodhassunk” – mondja Margit nővér.

Szombat estétől kapcsolódtunk be a programba. A feltámadási vesperás elmélkedésében Krisztina nővér szemléletváltást kért:

Rendszeresen elkövetjük azt a hibát, hogy azt vesszük számba, amit mulasztottunk. Számoljuk inkább azt, amit teljesítettünk, és legyünk büszkék erre, hiszen beleadtuk magunkat, és ebben Isten is cselekedett velünk.

Ugyanis amire gondolunk, ami az erősebb bennünk, az fog növekedni. Arra buzdított, gyűjtsük listába, amikor Isten formálólag jelen volt az életünkben, és keressük a lehetőségét, hogy ezt másoknak is elmondjuk, hogy így erősítsük a jót, és ezzel megmutassuk, Isten működik a világban.

A vasárnapi elmélkedést Csernai Balázs, a Nyolc Boldogság Papi Testvériség tagja tartotta. Előadásában annak számbavételére hívott, ki-ki hogyan járult hozzá hitünk alakulásához, kik azok az emberek, szentek, akik hitéből meríthettünk. Rámutatott arra, hogy

korunknak megvan az a kísértése, hogy „okosan legyünk rosszul”. Sok információnk van, meg tudjuk magyarázni, mitől vagyunk rosszul, de ettől még nem leszünk jobban.

Istenről is sokat tudunk, erre a lelkinapra is eljöttünk, de önmagában ez még nem segít tovább. Más ugyanis a tudás, és más az ismeret. Csernai Balázs értelmezésében a tudás puszta információbirtoklás, míg az ismeret személyes közösségvállalás. Istenismeret akkor lesz a tudásból, ha közel engedjük magunkhoz Istent, személyes kapcsolat alapján ismerjük őt. Így volt ez a szentekkel – mutatott rá a szentek közös vonására az előadó. Mint a Veszprémi Főegyházmegye papja, helyi kötődésű szentek alapján mutatta be összekapcsolódásukat Istennel. Szent István, Boldog Gizella, Szent Imre, Mindszenty József és Bódi Mária Magdolna életszentségét hozta közel hallgatóságához. Szavait áthatotta az ismeret, barátaiként beszélt az egyházmegyéjéhez kötődő szentekről.

Szeidel Péter CB volt a vasárnapi szentmise főcelebránsa és szónoka. „Eljött a vasárnap, itt vagyunk a csúcsponton, a szentmisén. Eljutunk-e a Feltámadottal való találkozáshoz?” – tette fel mindannyiunknak a kérdést, rámutatva, a cél az lenne, hogy másként menjünk ki innen, mint ahogy bejöttünk. Hogy igen legyen a válaszunk, a vasárnapi szentmisének van egy „előtte állapota”.

Tudjuk, hogy a szentmisére nyugodt lélekkel kellene mennünk, de gyakran hiányzik az igazi megérkezés. Visszük magunkkal a békétlenséget, velünk vannak a súlyaink. Isten várja, hogy átadjuk ezt, hiszen ez van bennünk.

Nyugodtan szedjük csokorba nyugtalanságainkat, hiszen ezzel kifejezzük, teret adunk Istennek, és elismerjük, hogy Isten működik. Igen, Isten a valóságunkra vágyik, arra, hogy kimondjuk, Ő tudja beteljesíteni vágyainkat.

Ezzel a beismeréssel lépve hozzá kezdődik a második fázis, a megvilágosodás. A szentmisében mint lelki központban kaphatjuk meg a kegyelmet. Az olvasmányok ébresztgetik hitünket, hogy eljussunk a találkozásra. Jézus meg akar minket szabadítani a nem jó terhektől, rá tudja tenni ezekre az ujját, hogy észrevegyük, min kell dolgoznunk, hogy egyre jobban tudjunk koncentrálni Jézusra. Így lelkünk mélyén egyre jobban kezdjük érezni magunkat, látjuk Jézust, és kilépve a templomból őt vihetjük magunkkal.

A Betánia Napok rendezvénye tanúságtételekkel zárult. Volt, aki dadogva, könnyekkel küszködve, mások határozottan, belső derűvel, hálatelt szívvel mondták el: Itt volt velünk Isten. Szükségünk van rá. És itt találtunk közösségre, mely gyengédséggel, ragaszkodással, szeretettel karolt fel.

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír