Nem véletlen, hogy az idei útvonal a Boldogságos Szűz Mária születése görögkatolikus templomnál kezdődött és a Nagyboldogasszony-székesegyháznál ért véget: az emberi élet útja a születéstől az örökkévalóságba való távozásig tart. Azonban, ahogyan az elmélkedésekben többször is elhangzott: a halál nem a vég, mert Krisztus feltámadt, és a feltámadás reményével vár ránk.
Lucsok Miklós OP munkácsi megyéspüspököt az általános helynök, Zsarkovszkij Péter képviselte, aki bevezető beszédében hangsúlyozta, hogy értékelnünk kell mindazt, amit Istentől kapunk.
Kiemelte a hívő és a nem hívő ember szenvedéshez való viszonya közötti különbséget. Mindkettő viszi a maga keresztjét, de a hívő ember tudja, hogy terhét Krisztussal együtt hordozza, míg a hitetlen terhének hordása közben csak panaszkodik.
Zsarkovszkij Péter arra bátorította a jelenlévőket, hogy figyeljenek mások gondjaira is, imádkozzanak védelmezőinkért, és ajánlják fel szenvedéseiket Istennek, mert „vele a mi terhünk könnyebbé válik”.
A tizennégy állomáshoz kapcsolódó elmélkedéseket a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye papjai, valamint római katolikus lelkipásztorok vezették.
Imádság hangzott el a hadifoglyokért és az igazságtalanul elítéltekért, a deportált felnőttekért és gyermekekért, az önkéntes katonákért, a sebesültekért, a segítő önkéntesekért, a tábori lelkészekért, a civil és katonai orvosokért, valamint a katonák családjaiért.
Nem maradt el az ima azokért sem, akik elvesztették otthonukat; a korrupció felszámolásáért; az asszonyokért, akik elvesztették férjüket; a megalázott felnőttekért és gyermekekért, végül pedig örök nyugodalmat kértek mindazoknak – katonáknak, civileknek, felnőttek és gyermekeknek egyaránt –, akik életüket vesztették a háborúban.
Különösen megható volt az ima azokért az édesanyákért, akik a háború következtében elvesztették gyermekeiket – a nép védelmezőit.
A keresztút során végig katonák vitték a keresztet, amelyben a Szent Kereszt ereklyéje található.
A határőrség katonai káplánja, Szoroka Oleg felhívta a figyelmet a katonák szolgálatára, hangsúlyozva, hogy olyan emberekről van szó, akiknek bátorsága Istentől fakad: ők azok, akik a frontvonalban állva védelmezik az emberek nyugalmát.
A keresztúti ájtatosság a Nagyboldogasszony-székesegyháznál ért véget közös imával, Kuzma Iván vezetésével. Ezután elénekelték Ukrajna lelki himnuszát: „Nagy, egyetlen Istenünk, őrizd meg Ukrajnát”.
Bővebb beszámoló ITT olvasható.
Szöveg és fotó: Reshetar Tetjana
Forrás: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria






