„Átváltoztál színedben a hegyen, Krisztus Istenünk, megmutatván tanítványaidnak dicsőségedet, amennyire láthatták. Tündököljön reánk is, bűnösökre a te örökkévaló világosságod! Az Istenszülőnek könyörgései által, mindeneket megvilágító Urunk, dicsőség néked!” (Az Úrszínváltozás tropárja, 7. hang).
Az ikon a fénytől ragyogó Krisztus alakját állítja a középpontba. Uralkodói módon és fényt árasztva áll Krisztus középen. A fény Jézus Krisztus isteni nagyságát jelenti, ugyanis az Úrszínváltozásnál Krisztus a feltámadás utáni állapotában mutatkozik be. Krisztus ragyogó ruhája ezért a feltámadási ikonon látható fehér ruhához hasonlítható. A legmagasabb fokú fehérségről, tündöklésről van itt szó. Ez a fény az Úr, aki a három sugárban – Szentháromság jelképe – nyilatkozik meg, a világra irányul. Krisztus alakja a mennyei szférában van, de lába a földet éri. A sugarak belőle indulnak, s érik el a tanítványokat.
Krisztus az isteni és emberi természet metszéspontjában van. A kiválasztott apostolok részesei lehettek egy kis időre a Krisztusból áradó ragyogásnak, amikor átsugárzott emberségén az istensége.
Az ikon felső részén, Krisztus két oldalán Mózes és Illés áll, az evangéliumi leírásnak megfelelően. Tiszteletteljesen álló alakjuk szintén fényt sugároz, de nem ugyanolyan mértékben, mint Krisztus: ők csak visszatükrözik az ő dicsőségét.
Az ikonon Jézus jobbján áll Mózes. Szakálla rövid, arca fiatalos. Tiszteletteljes testtartással hajlik meg Krisztus felé, kezében tartva, mintegy átnyújtva a Törvény könyvét, miközben azt nézi, akit sok próféta és igaz vágyott látni, de nem látta (vö. Mt 13,17).
A bal oldali alak Illés, akinek hosszú haja és hosszú szakálla van. Míg Mózes a Törvényt jelképezi, Illés a prófétákat. Jobbjával Krisztusra mutat. Gesztusában benne van az összes próféta tevékenysége: a Messiást, az Üdvözítőt előre jelezni, és bemutatni az embereknek. Mózes és Illés azért jelenik meg a Tábor hegyén, mert az Ószövetségben ők ketten találkoztak az Úrral.
Az ikon alsó részén a három kiválasztott tanítvány, Péter, Jakab és János látható. Ők a vándorló egyház még nem tökéletes tagjai. Ők voltak azok, akiket Jézus a többi tanítvány közül kiválasztott, hogy náluk hamarabb, már földi életükben megláthassák isteni nagyságának fényét. Még ők sem állhattak meg azonban egyenesen az átváltozott Krisztus előtt, nem tekinthettek egyenesen az ő világosságába. Ők a tanúi ennek a nagy eseménynek. Testhelyzetük mindazt bemutatja, amiről az evangélium tudósít. Tulajdonképpen az apostolok úgy megvakulnak Jézus dicsőségének sugárzásától, mint amikor a szemet nagyon erős fény kápráztatja el. Ezt láthatjuk az ikonon: Jakab és János a földre borulva alszanak, kezüket fejük alá téve. Péter viszont már abban a helyzetben van, amikor éppen felébredt, és szól Jézushoz.
Az evangéliumi elbeszélés utolsó verse egy fénylő felhőt említ, mely beborította az apostolokat, és ebből a felhőből ezt a hangot hallották: „Ez az én szeretett Fiam, Őt hallgassátok!” (Mk 9,7b)
A színeváltozás éppúgy teofánia, mint Krisztus megkeresztelkedése.
„Az Atya beszél, a Fiú ragyogástól sugárzik, a Lélek a fénylő felhővel föd be...” (Petrus Venerabilis clunyi apát, aki kolostort építtetett a Tábor hegyén.) Amikor megjelent a fénylő felhő, és a felhőből az atyai szózat hangzott, „arcra borultak a tanítványok”.
Az Úrszínváltozás Krisztus második és dicsőséges eljövetelének is az előképe.
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye
Fotó: karmelitaikon.blogspot.com
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria