Izraeli légicsapás ért egy keresztény többségű észak-libanoni falut

Kitekintő – 2024. október 16., szerda | 17:42

Legalább huszonhárom ember halt meg abban a támadásban, melyben október 14-én bombatalálat ért egy épületet a Libanon északi részén található, Zgharta közelében fekvő, többségében keresztény Aitou faluban, amelyet eddig megkíméltek az izraeli légicsapások – tájékoztat a Fides, az Evangelizáció Dikasztériumának hírügynöksége.

A missziós hírügynökséget helyi források úgy tájékoztatták, hogy a találatot kapott épületet valószínűleg már korábban ismerték az izraeliek, mivel 2006 óta, az Izrael és a Hezbollah közötti legutóbbi háború idején a Hezbollahhoz kötődő Al-Manar televízióállomásnak adták bérbe.

Az elmúlt hetekben az izraeli offenzíva elől menekülő dél-libanoni síita menekülteket szállásoltak el az épületben, idős embereket, majd pedig  gyermekes családokat.

A beszámoló szerint az izraeli légicsapást állítólag az váltotta ki, hogy a Hezbollah egyik képviselője nagy összegű pénzzel érkezett az épülethez, amelyet a menekültek között akartak szétosztani. Az épületet több bombatalálat rombolta le, a támadásnak a legfrissebb jelentések szerint legalább 23 halottja van. „A libanoni lakosság – mondják a Fides forrásai – ismét azt találgatja, hogy Izrael honnan tudhatta pontosan, hogy mikor érkezik az a személy, akire a csapást mérni fogják.” Katonai megfigyelők szerint az izraeli erők nemcsak fegyver- és lőszerraktárakat, hanem a Hezbollah készpénztartalékait is megpróbálják megsemmisíteni.

*

Ferenc pápa legutóbb október 13-án sürgető felhívással fordult a Szent Péter téren összegyűltekhez, az Angelus imádsága után elmondott beszédében:

„Továbbra is aggodalommal követem a Közel-Keleten zajló eseményeket, és ismét kérem, hogy azonnal szüntessék be a tüzet minden fronton. A béke elérése érdekében a diplomácia és a párbeszéd útját kell járni!

Közel állok az összes érintett néphez, Palesztinában, Izraelben és Libanonban, ahol – kérem – tartsák tiszteletben az ENSZ békefenntartóit. Imádkozom az összes áldozatért, a kitelepítettekért, a túszokért, akikről remélem, hogy azonnal szabadon engedik őket, és remélem, hogy ez a nagy, hasztalan szenvedés, melyet a gyűlölet és a bosszú szül, hamarosan véget ér.

Testvéreim, a háború tévképzet, vereség, sosem hoz békét, sosem hoz biztonságot; vereség mindenki számára, különösen azok számára, akik legyőzhetetlennek hiszik magukat. Kérlek benneteket, hagyjátok abba!”

A pápai beszédet Tőzsér Endre SP fordította

Forrás: Fides

Fotó: Avvenire.it; Fides

Kuzmányi István/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria