Jacobus de Voragine: Legenda aurea sanctorum – Érsekségi ékességek (63.)

Az Arany legenda néven ismert középkori hagiográfiai gyűjteményt Jacobus de Voragine itáliai domonkos szerzetes állította össze a 13. században. Címében az arany kifejezés a mű középkori jelentőségére és népszerűségére utal.

Az Egyház közösségében a szentek tisztelete egészen a 2. századig nyúlik vissza, amikor a keresztényüldözések áldozatául esett vértanúk sírjánál évente összegyűlve szentmisében emlékeztek meg megdicsőülésük napjáról. Az évszázadok során az apostolokat, szent életű püspököket, szerzetesrendek alapítóit, szüzeket, özvegyeket, hitvallókat is megkülönböztetett tisztelet övezte.

Jacobus de Voragine a középkori szentkultuszhoz kapcsolódó hatalmas forrásanyagból szerkesztette meg azt a klerikusoknak és laikus híveknek egyaránt jól használható életrajzgyűjteményt, amelyet nemzeti nyelvekre is lefordítottak. A mű feltehetően már a tudós szerzetes életében is több változatban terjedt el. Az utókornak számos kézirat és ősnyomtatványok sora őrizte meg ezeket az életrajzokat.

Miután a Legenda aurea sanctorum kritikai kiadása mind ez idáig nem készült el, pontosan nem lehet tudni, hogy az eredeti műben hány szentet ismerhettek meg az olvasók. A különböző kiadások nagy változatosságot mutatnak, és általában tartalmazzák a helyi közösség által tisztelt szentek életrajzait is.

Munkájában a szerző az egyházi év nagy ünnepeiről, valamint a Mária-ünnepekről és a Szent Kereszt ünnepeiről is megemlékezve, a liturgikus naptár időrendjének megfelelően adja közre a szentek legendáit.

A Legenda aurea sanctorumnak az 1478-ban Anton Koberger híres nyomdájában, Nürnbergben készült ősnyomtatványából Magyarországon hét példány lelhető fel. Ezeknek egyikét a Veszprémi Érseki Könyvtárban őrzik. A könyv a veszprémi káptalan könyvtárának féltett kincse volt, bár névmutatója és első fóliója hiányzik. Az előszó így nem ismerhető meg e példányból, de a törzsszöveg hiányzó részét kézírással pótolták.

A sötétbarna, egészbőr kötésű könyv gerincére utólag egy világosabb barna bőrt húztak, amire címnyomást tartalmazó bőrt illesztették. Alatta papírcímkén a kiadásra vonatkozó adatok olvashatók: Norimbergae per Antonium Koburger MCCCCLXXVIII. A használókat változatos, szép, kézzel készített iniciálék gyönyörködtetik.

Az inkunábulum (ősnyomtatvány) restaurálására 2012-ben került sor, amelyet a Veszprémi Főgyházmegye és a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatóságának közös anyagi áldozatvállalása tett lehetővé. A nagy szakértelmet igénylő munkát Juhász János végezte.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír