Udvardy György veszprémi érsek a beruházásról szóló sajtótájékoztatón elmondta: a főegyházmegye fenntartóként vállalja, hogy oktatási intézményeiben biztosítja a legszükségesebb, a törvényben előírt feltételeket. Ám ezen túlmenően is partner minden olyan beruházásban, amely a rekreációt vagy éppen modern szemléltetőeszközök beszerzését, s ezzel az élményszerűbb, a kor igényeinek megfelelő oktatást szolgálja. Ezt egy belső pályázati rendszer segíti.
„Nagyon fontos, hogy a pedagógus, a szülő és a gyermek jól érezze magát az iskolában, amely olyan hely legyen, ahová jó járni, és ahonnan a jövőbe tudunk tekinteni, mégpedig nagy-nagy reménységgel” – fogalmazott Udvardy György.
A főpásztor kijelentette: Keszthely fontos szerepet játszik a régió életében, s ezt segítik az egyházi beruházások is. Mint mondta, a most készülő óvoda, a Ranolder-, illetve a premontrei gimnázium egymásra épülő rendszert alkot, amelynek nemcsak a fenntartása fontos, hanem a folyamatos fejlesztése is. Erre példa az a komplex elképzelés, amely az iskola és környezetének megújítását célozza. Előkészítése a tervek szerint halad, s hamarosan látványos szakaszához érkezik – emelte ki a veszprémi érsek.
A Ranolder-iskola mostani tízmilliós eszközbeszerzése elsősorban a tanulók kompetenciafejlesztését szolgálja.
„A matematika-, az informatika- és a zenei oktatás, nevelés a legfőbb irány, amit az interaktív tábla, a szemléltető eszközök, robotok sokasága segít – mondta Őry Gábor igazgató. – A gyerekek számára minden látványos eszköz jó és élvezetes; szeretik ezeket használni, birtokba venni, s pont ez az oktatás lényege. A tanárok szíve vágya, hogy a fiatalok kíváncsiak legyenek, s ezek az eszközök alkalmasak arra, hogy felkeltsék a gyerekek érdeklődését.”
A Ranolder-iskola most – sok más mellett – interaktív táblákkal, blue-bot padlórobotokkal, kiváló minőségű hangtechnikával, számítógépekkel, kémiai és sporteszközökkel gyarapodott, az iskola kápolnájába pedig új orgona, valamint több mise- és ministránsruha érkezett. Közösségi teret alakítottak ki az eddig kihasználatlan pincehelyiségben, ahova kanapé, több babzsák, tévé és hangprojektor is került.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria