Néhány napon belül másodszor sújtotta a Szent Várost a háború erőszakossága. Ezúttal rakétadarabok estek le nagyon közel a Szent Sírhoz. Egy nagy méretű darab beékelődött a görög ortodox kolostor egyik szobájának tetejébe, amely légvonalban néhány méterre van a Szent Sírtól, és jelentős károkat okozott a szerkezetben. Ebben a szobában egy 92 éves püspök tartózkodott, aki Istennek hála nem sérült meg, de nagyon megijedt az erős zajtól és a beszakadt mennyezetről lehulló daraboktól. Több mint 300 töredéket számoltak össze, amelyek Jeruzsálemre hullottak. Megdöbbentő belegondolni, milyen kárt tehettek volna, ha embereket találnak el, és megdöbbentőek a méretek is: vannak köztük akkorák, mint amelyek a Beit Sahour-i Pásztorok Mezejére és a Szentföldi Kusztódia jeruzsálemi Jaffa-kapunál lévő elemi iskolájára esett, mások kisebbek, de ugyanolyan veszélyesek.
A Szent Sír február 28-a óta zárva tart, a hívek és a szerzetesek továbbra sem látogathatják a nagyböjt fontos idejében.
Nem vagyunk biztosak abban, hogy meg tudjuk ünnepelni a kereszténység számára oly jelentős szent helyen a nagyheti szertartásokat. Soha nem fordult még elő, hogy a Szent Sír ilyen hosszú ideig és folyamatosan zárva tartott volna. Együtt, és még nagyobb erővel kell imádkoznunk a Megváltóhoz, hogy elhozza a béke egyensúlyát a világba. Jeruzsálemet nem érheti és nem sértheti gyilkos és romboló erőszak.
A Szent Városból indul ismét útjára a felhívás és a kérés, hogy térjünk vissza a tárgyalásokhoz és a párbeszédhez, váljunk újra emberivé, tiszteljük az emberi életet és méltóságot. A háború folyamatosan fizikai és erkölcsi károkat okoz, a világ helyzete nem ad okot a reményre, hogy azonnali megoldás születik.
A Szentföld elképzelhetetlen fájdalmat és szenvedést él meg.
Libanon folyamatos támadás alatt áll, és közel egymillió védtelen civilnek nincs menedéke, élelme és ellátása. Gázában továbbra is emberek halnak meg, miközben a világ hallgat, és csak szerdán nyitják meg újra a rafahi átkelőt, amelyen át kizárólag a betegek távozhatnak, a nélkülözhetetlen humanitárius segélyeket nem lehet bejuttatni. Ciszjordániában megállíthatatlanul nő a szenvedés a korlátozások, a visszaélések és az óriási nehézségek miatt, amelyeket egy évek óta amúgy is meggyötört népnek kell elviselnie.
Imádkozzunk, hogy ez a véres háború minél előbb véget érjen, és ne váljon a világ számos olyan elfeledett, de folyamatosan zajló háborújának egyikévé, amelyek csak halált és kegyetlenséget hoznak! Bárcsak meghallgatnák mindazok a Szentatya nyomatékos könyörgését a tűzszünetért, akik makacsul az erőszaknak ebbe a megállíthatatlan és értelmetlen örvényébe viszik a világot!
Fordította: Thullner Zsuzsanna
Forrás: AgenSIR
Fotó: AgenSIR/Ibrahim Faltas; Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
