„Jézus élete” címmel nyílt képzőművészeti kiállítás Zalaegerszegen

Kultúra – 2015. március 14., szombat | 16:08

„Jézus élete” címmel Aknay János, ef. Zámbó István és Tábori Csaba festményeiből nyílt kiállítás Zalaegerszegen, a Gönczi Galériában március 12-én – adta hírül az MTI.

A Jézus életét bemutató műalkotásokban a hagyományos ikonográfiai sémák és a mai kifejezési mód együttesen jelennek meg. Az ars sacra – szent művészet – folyamatosan keresi a helyét, hiszen a 21. században nem lehet olyan formanyelven szólni az emberekhez, mint ezer évvel ezelőtt. Az ennek kapcsán felvetődő kérdésre, hogy a régi szakrális tartalom mily módon ötvözhető a kortárs művészet felfogásával, jó választ ad a Jézus élete című kiállítás – mondta el Kostyál László művészettörténész a hírügynökségnek.

Hozzáfűzte: a bibliai sorozat elkészítésére Matula Péter, Svédországban élő műgyűjtő több mint egy évtizeddel ezelőtt kérte fel ef. Zámbó Istvánt. A sorozat később kiegészült Aknay János és Tábori Csaba munkáival: a három kortárs művész háromféleképpen találta meg a tradicionális tartalom – bizonyos mértékig tradicionális ikonográfiai séma – és a kortárs művészeti kifejezőeszközök közötti harmóniát.

A kiállítás központi darabját,  a 21 mozaikszerű festményből álló, nagyméretű feszületet Tábori Csaba készítette. A keresztfa szárainak találkozásánál egy nagyobb méretű kompozíció látható, amely a feltámadást ábrázolja.

Kostyál László beszélt arról is, hogy a három képzőművész közül Tábori Csaba kapcsolódik leginkább a hagyományos megoldásokhoz, míg Zámbó István a jelképeket, szimbólumokat kedveli. Karakteres művész, aki általában feszes és konstruktív jellegű kompozíciókat készít, a tartalmat gyakran a saját maga által alkotott jelképekkel állítja a nézők elé. Aknay János a „legelhivatottabb keresztény művész”, munkáinak egyik érdekessége, hogy mi módon találja meg az átjárhatóságot a kötött téma és a művészi szabadság között.

A tárlaton a három kortárs képzőművész csaknem félszáz festménye látható, és bemutatják Tábori Csaba ceruzavázlatait is.

Majer Piroska, a kiállítás szervezője elmondta: a tárlat témájához kapcsolódva a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ korábban rajzpályázatot hirdetett a város általános- és középiskolásai számára. A legsikeresebb alkotásokat a Jézus élete című tárlattal párhuzamosan állították ki az épület aulájában.

Ugyanakkor Vizsoly eljött hozzánk címmel bibliatörténeti kiállítás is nyílt a Gönczi Galériában: 87 értékes és ritka bibliát mutatnak be Kovács Ernő gyűjteményéből.

A kiállítások március 25-ig tekinthetők meg.

Fotó: Gönczi Galéria

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria