Jézus előttünk jár életünk minden stációjánál – Nagypénteki liturgia a győri székesegyházban

Nagypéntek a szenvedés és a gyász napja. A hívő ember Jézus szenvedése és halála miatt érez fájdalmat – kezdte szentbeszédét a főpásztor. Rámutatott, hogy ez a liturgiában is kifejezésre jut, hiszen nincs szentmise, a tabernákulum üresen áll, nem szól az orgona, a csengő és a harang. Ugyanakkor

ez a szomorúság mégsem magunkra erőltetett, hiszen ha ilyenkor saját bűneinkre gondolunk, őszintévé válik a szomorúságunk is.

Viszont nagyon gyakran nem ismerjük és nem is látjuk bűneink összes következményét – hangsúlyozta a megyéspüspök.

Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott (Iz 52,13–53,12). – Sokan gondolkodnak ma is így. De ez az egyetlen mondat rámutat arra, hogy nincs helyes felfogásunk sem a bűnről, sem a szenvedésről, vagy éppen ószövetségi felfogással rendelkezünk róla. Vagyis Istentől megvertnek gondoljuk a szenvedőt – emelte ki a püspök. A Szeretet Istene mégis kegyetlen lenne, akinek öröme telik az ember szenvedésében? – tette fel a kérdést. Minden szenvedés, ami közvetve vagy közvetlenül kijut hozzánk, az a bűn következménye.

A szenvedést saját bűneinkkel okozzuk magunknak és másoknak is.

Az idézett mondatban vegyünk észre mégis egy vigasztaló igazságot is – tette hozzá – a Szenvedő szolga, Jézus, olyan szenvedést viselt el, amely mindnyájunk számára egyedülálló értéket hordoz. Mivel Jézus az Isten Fia, maga Isten szenvedett az ő személyében. Ez pedig megváltó halál a számunkra.

A főpásztor szentbeszédében kiemelte, hogy a bűntől csak Isten tud minket megváltani, mi emberek sem egymást, sem önmagunkat nem menthetjük meg, legfeljebb együttérzésre vagyunk képesek. Majd arra hívta a jelenlévő híveket, hogy tegyék fel ezen a délutánon maguknak az alábbi kérdést: Milyen legyen a viszonyom a szenvedőhöz és a szenvedéshez? Elmondta, hogy ha szenvedőt látunk, legtöbbször zavarba jövünk és csak a tehetetlen részvét, vagy sajnálat ébred bennünk. A magunk szenvedésében pedig Isten ellen kezdünk lázadni.

Csak nagyon nehezen értjük meg a szenvedés értelmét: ha Jézussal szenvedünk, abban gyógyító, tisztító erő van.

A szenvedő embert csak az képes igazán megérteni, aki már maga is szenvedett vagy éppen szenved – hívta fel a figyelmet. Aki megtapasztalta már a betegséget, a testi-lelki fájdalmat, akit már hagytak el, vagy becsaptak, akinek egyedül kell szembenézni a betegséggel, öregséggel, fájdalommal. A szenvedő ember akkor képes megszabadulni fájdalmától, amikor találkozik a Fájdalmas Emberrel, ahogy Cirenei Simon találkozott Jézussal és tőle fogadta el szenvedő sorsát, a keresztjét.

Végül Sík Sándor A kereszút című versének soraira utalt: Elment előttem a Fájdalmas Ember / A nagy kereszttel és azt mondta szemmel: Itt van: szeresd! / Ó én kezdettől rámszabott keresztem! / Elfogadom, Uram, de hogy szeressem? /

Uram Jézus, Te adj erőt, / Vagy elbukom az első durva szónál. / De hiszen minden stációnál / Te jársz, Uram, szolgád előtt!

Erősítsen és segítsen bennünket mindig ez a tudat: Jézus előttünk jár életünk minden stációjánál – zárta szentbeszédét Veres András megyéspüsök.

Forrás: Kozma Mária/Győri Egyházmegye Sajtóiroda

Fotó: Ábrahám Kitti/Győri Egyházmegye

Magyar Kurír