Jézus Krisztus életútja – Bemutatták Hilarion Alfejev ortodox metropolita könyvét Budapesten

Martos Levente Balázs püspök, a Központi Papnevelő Intézet rektora köszöntötte a megjelent vendégeket, köztük Erdő Péter bíborost, prímást, Michael Wallace Banach apostoli nunciust, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, Soltész Miklós államtitkárt, Kuminetz Gézát, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorát, valamint a kötet szerzőjét, Hilarion Alfejev metropolitát, az Orosz Ortodox Egyház magyarországi egyházmegyéjének kormányzóját.

Rövid köszöntőjében Kuminetz Géza rektor XVI. Benedek pápa Hilarion metropolita kötetéhez fűzött ajánlásából kiindulva méltatta a szerzőt, aki „Jézus Krisztus alakjának és művének bűvöletében” írta meg „egyszerre tárgyilagos és odaadó” művét, „az egy a hit, egy a keresztség, egy az Úr Jézus Krisztus” evangéliumi üzenet jegyében.

A vendéglátó Martos Levente Balázs kedvcsinálóként három szempontot, három mozaikkockát emelt ki e nagymonográfia összképéből, az „életút” jelentőségéből: egyrészt a szentírástudomány itt felvonultatott eredményeit, az Ó- és az Újszövetség együttes „kánoni olvasatát”, az orosz szerző tanúságtételének erejét, valamint az európai kultúra és kereszténység mély és átfogó ismeretét.

A szerző afféle katekézis formájában szólt műve keletkezéstörténetéről, felépítéséről és tartalmáról. Hilarion Alfejev felidézte: 2014 őszén XVI. Benedek emeritus pápa A Názáreti Jézus című könyvét olvasva sétálgatott a kertben, amikor felvetődött benne: mi lenne, ha a nagy katolikus teológust, egyházfőt követve ortodox főpapként ő is megírná a maga Jézus Krisztusról szóló „életútját”. Elhatározását az is indokolta, hogy az elmúlt száz évben, a 20. század eleje óta egyetlen (mérvadó) könyv sem született oroszul Jézusról. Az interneten mindenféle nyelven bőven találni vallási témájú oldalakat, náluk alig. Míg a protestánsok, a közel-keleti egyházak képviselői, lelkipásztorok, hithirdetők kívülről ismerik az újszövetségi helyeket, addig az ortodoxok lemaradtak, csak körülbelül tudják idézni a szentírási szövegeket.

A metropolita ezt a könyvet valójában önmagának írta. Sokat foglalkozott vele, megírása öt évig tartott; szolgálati kötelezettségei mellett mindennap belemerült az evangéliumokba, Jézussal járta végig az utat, hallgatta a tanítását, ott állt a keresztje alatt. Megrázó lelki utazásban volt része. Egyetlen kötetet tervezett, végül (Jézus Krisztus élete és tanítása címmel) hat lett belőle; angolul, franciául és olaszul is megjelent. Az első csak Jézus születéséről szólt. Egy születésnapi látogatójával beszélgetve tudatosodott benne, hogy az anyag ebben a formában nagyon terjedelmes, a mai olvasók türelme és figyelme véges, ezért összeállította e hat kötet rövidített verzióját is. Ennek az egykötetes munkának a magyar fordítása jelent meg most.

A Szovjetunióban, még 1933-ban, Gorkij indított el egy biográfiasorozatot, amelyben azóta háromezer életrajz jelent meg: Leninről, Sztálinról, Buddháról, Konfuciuszról; politikusoktól a forradalmárokon át a terroristákig sok mindenkiről. Jézus-életrajz nem volt köztük. A metropolita ezzel kapcsolatban finom iróniával megjegyezte: Krisztusnak nem derogált, hogy két lator keresztje közé kerüljön az övé.  Hilarion elsősorban Jézusról, az Emberről, történelmünk leghíresebb, legismertebb emberéről akart szólni könyvében. Az ő születésétől eredeztetjük az időszámítást, amit a francia forradalom „felvilágosultjai”, majd a szovjet világrend követői megpróbáltak „átdátumozni”, de e kísérletek végül kudarcba fulladtak. A szerzőt az a Jézus érdekli, aki Tizianót az Adógaras, Rembrandtot A tékozló fiú, Michelangelót a Pietà, Bachot a Máté-passió megalkotására indította. A metropolita a neves amerikai hitszónokra, az általa személyesen is ismert Billy Grahamra utalt, aki az 1970-es években „Jézus Krisztus nemzedékéről” beszélt. Ez a generáció sem tudja „elkerülni” őt; mi is Jézus nemzedéke vagyunk.

Hilarion Alfejev szerint az evangélium olyan, mint egy páncélszekrény, amelynek kinyitásához két „hitkulcsunk” az, hogy Jézus valóságos Isten és valóságos ember. Krisztus emberségével kapcsolatban kiemelte: mindenben hasonló volt hozzánk, kivéve a bűnt. Jézus Krisztus nem „hős”, hanem „teljes ember”, aki kemény lelki és fizikai megpróbáltatásokon ment keresztül, aki kimutatta az érzelmeit: örült, haragudott, éhes volt és fáradt, gyászolt és sírt… A történelemben sokan voltak kiemelkedő erkölcstanítók, igaztalanul elítéltek, ezreket feszítettek meg, de az ő keresztje egyedülálló: Krisztus keresztje a megtestesült Isten keresztje volt. Ez a mi evangéliumra alapozott hitünk.

A szerző ezután felvázolta nyolc fejezetből álló könyvének szerkezetét és tárgyalt témáit. Először alapvető kérdésekre ad választ: a korabeli forrásokból, Jézus Krisztus történelmi alakjából indul ki, elemzi Jézus kétféle családfáját, vizsgálja a négy evangélium egybehangzóságát és megerősítő eltéréseit. Hilarion szerint a hegyi beszéd „Jézus Krisztus önarcképe”, ami nem egy elérhetetlen ideál. Jézus ezzel célt, erkölcsi mércét állított elénk. A csodatételeit is magyarázza: „csoda mindig csak az ő ereje és az emberek hite által történik”. Jézus példabeszédei személyre szólóak; úgy indítanak gondolkodásra, hogy mindenki a saját élettapasztalatán keresztül épülhessen általuk.

A szerző János evangéliumának polémia jellegét állítja középpontba az Isten bárányáról szóló fejezetben: Jézus kritikus, „agresszív” volt az írástudókkal, a farizeusokkal szemben. Nem oldotta az ellentéteket, sőt sarkította őket. Nem mentette magát, nem akarta megkönnyíteni a saját sorsát, önként indult a halálba; Jézus passiója tudatos, akart áldozatvállalás. A metropolita könyvében végigköveti a szenvedéstörténet, a keresztút állomásait.  A feltámadás hitünk alapja. Valóság. Hazugságra, valótlanságra lehetetlen lett volna Egyházat építeni.

A metropolita felidézte, hogy a kommunizmus évtizedei alatt is ünnepelték a húsvétot a Szovjetunióban. A templomok előtt, az utcákon, tereken tömegek várták megrendülve, könnyes szemmel, hogy kilépjen a pap a kapun, és hírül adja: „Krisztus feltámadt!”, és válaszolhassák: „Valóban feltámadt.” Hilarion számára Jézus Krisztus a „megfeszített, meghalt és feltámadott”, aki közöttünk él az Egyházban; és akinek a legfőbb üzenete: „Aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.” (Jn 11,24–26)

Hitvalló előadása zárásaként a teológus-író ismét az „ihletadó” XVI. Benedek pápára utalt, akinek vonatkozó gondolatai a kötet hátsó borítóján is olvashatók: „Kiemelkedő jelentőségű Hilarion Alfejev metropolita könyve, amelyben a szerző – püspökként, szerzetesként és tudósként – egészen a kereszténység szívéig hatol, amikor Jézus Krisztus alakját a maga lelki mélységében, ugyanakkor történelmi valóságában tárja elénk. Őszintén remélem, hogy az ortodox keresztényeket csakúgy, mint a nyugati világ keresztényeit megérinti ez a tanúságtétel, és az Istentől egyre inkább eltávolodó világunkban sikerül megtalálniuk Krisztust.”

Az utoljára felszólaló Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a metropolitát mint nagy teológust és zeneszerzőt köszöntötte, akinek Karácsonyi oratóriumát tavaly decemberben a Zeneakadémián mutatták be itthon, és aki a művészetet is az evangelizáció szolgálatába állította.

A magyarul megjelent könyv érdemének tartja, hogy szerzője – a hagyományt tisztelve és korunkat is értve – „lefordítja” és a mai ember számára érthetővé teszi a teológiát. „Aktuálpolitikai szempontból” a miniszterelnök-helyettes az időtlen pravoszláv értékekre, Dosztojevszkij, Tolsztoj, Szolzsenyicin, Paszternak feltétlen szeretetére utalt.

Semjén Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy kiegyezni a politika is tud, de kiengesztelődni csak az Egyház. A megoldás, a kiengesztelődés Krisztus által, a közös kereszténységben történhet meg. Hilarion Alfejev, „a hit követe és a béke embere” ezt képviseli.

Szerző: Pallós Tamás

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír