Jézus Krisztus örökké tartó és kifogyhatatlan örömforrás – Januári Mária-köszöntő Csíksomlyón

Külhoni – 2025. január 8., szerda | 10:00

Január 4-én Timár Sándor Asztrik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója vezetett elsőszombati Mária-köszöntőt és mutatott be ünnepélyes szentmisét a ferences Mária-kegyhelyen, ahová az év első Mária-köszöntőjére ezúttal is több ezren zarándokoltak el.

Már a délutáni órákban érkeztek a zarándokok Csíksomlyóra, az év első Mária-köszöntőjére. Négy órától a gyimesi hívek, majd a csíksomlyói kegytemplom imacsoportjának tagjai végezték az imaórát. Közben a zarándokok a kolostor gyóntatószobáinál sorakoztak fel, hogy szentgyónáshoz járuljanak. Az ünnepi szentmisét 18 órától Timár Sándor Asztrik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója mutatta be.

„Kérjük ebben az időszakban is Szűz Mária oltalmát, segítségét, imáinkban, hogy egyre inkább úgy tudjuk szeretni és követni fiát Jézust, ahogy ő. Csendben, türelemmel, szolgáló szeretettel, Istenre figyelve, az Úrra hagyatkozva, és így születik meg bennünk is Jézus Krisztus, a jó szándékokból, cselekedetekből és az Isten iránti szeretetből” – fohászkodott a szertartás elején Timár Sándor Asztrik OFM.

A kegyhely igazgatója prédikációjában arról beszélt, hogy advent és karácsony táján minden a közelgő ünnepről és annak előkészületeiről szólt, és sokszor sokan óhatatlanul is beleesnek abba a csapdába, hogy szeretteiknek megpróbálják a legmegfelelőbb és legtökéletesebb ajándékot megvenni, csak azért, hogy abban a percben, amikor megajándékozzák, boldoggá tegyék őket. Kitör rajtunk a vásárlási, takarítási, főzési láz, nem beszélve a megfelelési kényszerről: „Biztosan örülni fog neki? Biztos tetszik majd neki? Be fog vajon válni az ajándék?” A ferences szerzetes emlékeztetett rá, hogy karácsonykor nem az ajándékozást ünnepeljük, hanem Jézus Krisztus megtestesülését.

„Hiszem, hogy mi is szeretetteljes körülményeket teremtettünk környezetünkben, hasonlókat, amilyen Jézus Krisztus születésekor is lehetett. De kedves testvéreim!

Ez a meghitt légkör elképzelhetetlen a kisded Jézus édesanyja, Szűz Mária nélkül. Nélküle nem ünnepelnénk

– mondta a szentmise szónoka. – Szűz Máriáról keveset ír a Szentírás, de annál lényegretörőbben. A róla szóló történetekből egyértelműen látszik, hogy soha még a legkisebb jelét sem mutatta az ellenkezésnek, a visszavágásnak vagy az önigazolásnak, hogy mivel ő a Messiás anyja, magasabb rendű hely illeti meg bármely asszonynál. Egyetlen kísérletet sem tesz, hogy rávegye Jézust döntései megváltoztatására, maga is teljes engedelmességet tanúsít fia iránt.” Megjegyezte: a Szentírásból tudjuk azt is, hogy Mária élete nem volt mentes a gondoktól.

„Ezért tud együttérezni gyengeségeinkkel, fáradozásainkkal, kísértéseinkkel, mivel hozzánk hasonlóan mindenben próbára tétetett, a bűntől azonban mentes maradt úgy, mint Jézus.

Szűz Mária fia mellett egy új típusú örömet fedezett fel, mégpedig annak az örömét, hogy nem cselekszi a saját akaratát, hanem engedi Istennek, hogy Isten legyen, fiának, hogy a Fiú legyen. Cselekedeteiben és gondolkodásában teljesen átengedte magát az Úrnak.

Ráhagyatkozott, engedve, hogy Isten vezesse. Ez a hitbeli anyaság teszi őt Jézus Krisztus legengedelmesebb tanítványává. A mi életünkben megtapasztalható öröm is arányos választásunk tárgyával.

Ha magunkat választjuk, igencsak nyomorúságos lesz a forrásunk, amiből táplálkozhatunk. Ha azonban  Jézus Krisztust választjuk, Ő az örökké tartó és kifogyhatatlan öröm forrása lesz a számunkra.

Nem egy jó program, feladat vagy hivatás választása ad igazi örömet, hanem Isten akaratának a választása a jelen pillanatban” – fogalmazott a szentmise szónoka, azt is megjegyezve, Szűz Mária élete és hivatása megmutatja, hogy az isteni kegyelem folyamatosan jelen van az életünkben még akkor is, ha nem vesszük észre.

Kérjük ebben az időszakban is Szűz Mária oltalmát, segítségét, imáinkban, hogy egyre inkább úgy tudjuk szeretni és követni fiát, Jézust, ahogy ő: csendben, türelemmel, szolgáló szeretettel, Istenre figyelve, az Úrra hagyatkozva, hogy bennünk is megszülethessen Jézus Krisztus, a jó szándékokból, cselekedetekből és az Isten iránti szeretetből

– zárta prédikációját Asztrik testvér. A szentmise után a csíkcsicsói Szőcs Antal cserkészcsapat tagjainak vezetésével a világosság olvasóját imádkozták a zarándokok. A gyertyás körmenetben szintén a cserkészek vitték a Szűzanya kegyszobrának másolatát.

Az elsőszombati Mária-köszöntőt a Mária Rádió és a kegyhely YouTube-csatornája élőben közvetítette; utóbbit az alábbi videóra kattintva nézhetük újra:

A következő Mária-köszöntő február elsején lesz.

 

Szöveg: Bíró István ferences sajtóreferens

Fotó: Erdélyi ferencesek Facebook-oldala

Forrás: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria