Krisztus karjával öleljem át a társamat – Lelkigyakorlat házaspároknak Máriabesnyőn

– A Jézus, házasságunk középpontja lelkigyakorlatot 2017 óta tartják. A mostani már a tizenhatodik alkalom lesz. Kitől származik az ötlet?

Gregor Gábor és Ágnes (egyszerre): A Szentlélektől.

– A sugalmazást kinek adta a harmadik isteni személy?

G. Á.: Az indíttatást Gábor kapta. Negyvenkét éve vagyunk házasok, huszonöt éven keresztül sokat kínlódtunk egymással. Hívő keresztény családként éltünk, de rengeteg gonddal küszködtünk.

 – A sok gond azt jelentette, hogy rendszeresen veszekedtek?

 Egyszerre: Igen.

 G. Á.: Nagyon szerettük egymást, de számtalan, gyermekkorunkból származó lelki sérüléssel érkeztünk a házasságba. Sokáig nem tudtuk, hogy milyen nehéz terheket hordozunk. Nyolcéves voltam, amikor a szüleim kapcsolatába belépett egy harmadik személy. Hat évig tartott a küzdelmük, míg végül elváltak. Borzasztóan fájdalmas volt mindezt végignéznem, a mai napig emlékszem jelenetekre. Lelkileg súlyosan sérültem, önbizalomhiányban szenvedtem, és nagyon magányos kislány voltam. 

G. G.: Édesanyám tizenhét évesen szült engem. Felnőtt fejjel ma már úgy látom, hogy ő maga is szinte gyerek volt még: túl nagy feladatot jelentettem számára. Sárisápon nőttem fel, bányászcsaládban. Anyai nagyapám meghalt egy bányaszerencsétlenségben, a nagymamám ott maradt egyedül két lánnyal. Nagy stresszt jelenthetett eltartani, nevelni őket. Mindkét lányának az életét ő irányította még felnőtt korukban is. Elég rideg, gyengédség és elfogadó szeretet nélküli légkörben nevelkedtem, sok veszekedéssel, meg nem értéssel, feszültséggel, bizonytalansággal. Édesanyám hordta a nadrágot, de a nagymamám uralta az egész családot. Anyám elbeszélése alapján, amikor velem volt várandós, sok lelki bántalmazást kellett elviselnie. Ezek a szenvedései magzatként nyilván rám is hatással voltak. Később jöttem rá, hogy a problémáim jó része innen származik.

– Mikor találkoztak egymással?

G. Á.: Én huszonnégy éves voltam, Gábor huszonkilenc, amikor megismerkedtünk.

G. G.: Ez 1978. szeptember 20-án, szerdán történt, este fél hétkor a Kálvin téren, a tűzoltókészülékek kirakata előtt.

– Nem először beszélgetek Önökkel, láthatóan nagy az összhang Önök között. Mégis, szavaik szerint sokat küzdöttek egymással a házasságuk első huszonöt esztendejében…

G. Á.: Mint említettem, a családból rossz önértékelést hoztam magammal. Gábor úgy élte túl az otthoni kemény, veszekedős légkört, hogy ő is megkeményedett. Ez az együtt járásunk idején még nem jött elő, csak később, amikor már összeházasodtunk és egymás után születtek a gyerekek. Megnőtt rajtunk a teher, és ezzel párhuzamosan jelentkeztek a problémák. Gábor ekkor kezdett katonásan viselkedni velem, mindenbe belekötött. Egy idő után én ezt úgy éltem meg, hogy semmi nem jó, amit csinálok, mindent elrontok. Anyukám nem tanított meg főzni, és amikor végre készítettem egy csirkepaprikást, Gábor kiakadt, mert nokedli helyett krumplival tálaltam. Rengeteg hasonló eset volt, és nagyon fájdalmasan éltem meg ezeket. Sírtam, elvonultam, és azt éreztem, hogy semmire sem vagyok jó… Előfordult, hogy napokig nem beszéltünk egymással. Gábor még azt is mondta: „Váljunk el!” Nem gondolta komolyan, de mivel a szüleim elváltak, számomra ez olyan volt, mintha pofon ütött volna. Nem tudtunk mit kezdeni a konfliktushelyzeteinkkel. Ugyanakkor nagyon szerettünk együtt tervezni, közösen gondolkozni, együtt dolgozni, tréfálkozni. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy adott nekünk valami közöset, ami megtartott bennünket egymás és a gyerekeink mellett. Azért, nehogy a könnyebbnek tűnő megoldást válasszuk: „elválunk, és akkor végre megszűnik ez a sok szenvedés.”

G. G.: Közben látszólag mintakeresztény családként éltünk: templomba jártunk, áldoztunk, havonta gyóntunk, lelkigyakorlatokon vettünk részt, otthon együtt zsolozsmáztunk, reggel és este imádkoztunk a gyerekeinkkel, akiket katolikus iskolába járattunk.

– Mi hozott változást a kapcsolatukban?

G. Á.: Huszonöt évi házasság után részt vettünk egy Szentlélek-szemináriumon. Kiderült: hiányzik belőlünk az élő, személyes kapcsolat Jézussal. Ekkor döbbentünk rá, hogy ő valóban él, itt van velünk és szeret bennünket. Ő vezetett minket egymáshoz, ő akarta, hogy egyek legyünk a házasság szentségében, és azt akarja, hogy már itt, a földön is boldogok legyünk, boldoggá tegyük egymás életét. Belépett az életünkbe az élő, szerető Isten, és mi befogadtuk. A lelkem mélyéig átéltem, hogy az Úr végtelen szeretettel szeret, személyesen engem, és nem vagyok elvetnivaló. Ahogy a Szentírásban is szerepel:

Mert drága vagy a szememben, mert becses vagy nekem és szeretlek.” (Iz 43,4). Ezzel az igével az Úr csodálatosan kigyógyított önmagam el nem fogadásából. Szabaddá tett a gondolat, hogy nem baj, ha hibázok, akkor is jó vagyok Isten szemében.

Most már csak arra vágytam, hogy Gábor is megtapasztalja: Isten őt is ugyanígy szereti. Az Úr által megújított lelkemmel azt is megláttam, hogy Gábor kemény álarca mögött mennyi szeretethiány, szeretetéhség van. Mert még senkitől nem kapott feltétel nélküli gyengédséget és elfogadást. És azt is tudtam, rajtam kívül nincs más, aki ezt megadhatná neki. 

G. G.: Sok évvel a veszekedős korszakunk után úgy fogalmaztam:

annak idején Ági bizonytalanságaiban, félelmeiben, mint egy tükörben, a saját gyengeségeimet és félelmeimet láttam. Ezeket nem tudtam benne elfogadni. Szabadulni akartam tőlük, de képtelen voltam rá, és ez feszültté tett. Tulajdonképpen magammal volt gondom, de őt bántottam.

A Szentlélek-szemináriumon a lélekáradáskor egy számomra ismeretlen férfi imádkozott fölöttem a tabernákulum előtt. Ezt a mondatot halottam: „Régóta várok rád, hogy eljöjj hozzám. Boldog vagyok, hogy itt vagy!” Végigfutott rajtam a hideg, és megértettem: az Úr türelemmel vár engem. Rájöttem, hogy korábban sokszor elégedetlenkedtem Istennel, de ő türelmesen várt rám. Addig én ültem a kormánynál az életem autójában, úgy gondoltam, tudom, merre kell mennem, az Úrtól pedig azt vártam, hogy segítse, amit akarok. De ez sokszor nem jött be, mert hiányzott belőlem az alázat. Akkor viszont így szóltam Istenhez: „Jól van, Uram, mostantól átülök az anyósülésre, te pedig ülj a kormányhoz. Te vezesd az életem autóját!” Ez persze nem ment egyik napról a másikra. Újra meg újra kapkodtam a kormány után.

Ági hamarabb fogadta be Jézus szeretetét, mint én. Itt van két sebzett ember, akik eddig nem tudtak mit kezdeni egymással. Aztán jön Jézus, és az egyik sérültön, Ágin keresztül gyógyítani kezd engem, a másik sérültet. Az ő optimizmusa, derűje, jókedve, szeretete, elfogadása által történt ez.

G. Á.: Az Úr a szívembe ültette, hogy mennyire szeret engem, és rajtam keresztül akarta gyógyítani Gábort. Kérte, hogy szeressem őt, akkor is, amikor éppen pokróc, utálatos. Nagyon nehéz volt ezt megtennem, de azt mondtam: „Jézusom, segíts, hogy a te szereteteddel tudjam szeretni Gábort, a te karoddal megölelni, akárhogyan viselkedik is velem. Segíts kisimogatnom a tüskéit!”

 G. G.: Csak egy példát említenék, évekkel ezelőtt történt. Reggel éppen munkába készültem. Tudtam, hogy Ági már egy órája az imaszobában van. (Ez akkoriban még zavart is: mit tud annyit imádkozni?!) Valami felbosszantott, és épp „kirántani készültem a kardomat”, de akkor Ági az imáját befejezve odajött hozzám, mosolyogva rám nézett és azt mondta: „Én így is szeretlek!” Erre kiesett a kezemből a kard …

– Ha jól értelmezem a szavaikat, a házaspárok saját erőből képtelenek megoldani vagy kezelni a köztük óhatatlanul felmerülő vitás kérdéseket.

G. Á.: Úgy gondolom, ez a lényeg. Korábban azért vallottunk kudarcot, mert mindig a saját igazunkat kerestük, bizonygattuk. Lehet, hogy a másiknak van igaza, de ez teljesen mindegy: nem ez a fontos, hanem az, hogy Krisztus karjával át tudjam ölelni a társamat, akkor is, ha szeretetlen.

– Amit most elmondtak, 2005 körül történt. Az első Jézus, házasságunk középpontja lelkigyakorlatot viszont csak 2017-ben tartották. Miért ilyen sokára?

G. Á.: Ahogyan mélyült az Istennel való kapcsolatunk, úgy gyógyultunk mi is, és sokat beszélgettünk Gáborral a házasság problémáiról.

G. G.: Azon gondolkodtunk, hogyan működhetnének jobban a házasságok, mi az, ami valóban fontos az életben. Eközben közel tíz éven keresztül készítettünk két házaspáros, beszélgetős műsort a Mária Rádióban. Láttuk, hogy sokan küzdenek nehézségekkel. Mindenki magával visz a házasságba valamilyen sérülést, de sokan nincsenek tudatában ennek. Így aztán nem tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel, csak újra meg újra bántják egymást, akárcsak korábban mi.

G. Á.: Sokat elmélkedtünk tanakodtunk erről. Közös imáinkban felismeréseket kaptunk ezzel kapcsolatban, és a Szentlélek súgott Gábornak. Nagyon jó antennái vannak a fentről érkező hangokra.

Egyszer csak azt mondta: annyi tapasztalatot gyűjtöttünk már össze arról, hogyan gyógyította meg Isten a házasságunkat, hogy ezt másoknak is tovább kellene adnunk.

Elkezdett felvázolni egy lelki programot, le is írta a főbb pontokat, és ebből alakult ki aztán a Jézus, házasságunk középpontja lelkigyakorlat. Kellett az a huszonöt év meg a sebeink ahhoz, hogy ez megszülethessen.

Ma már szívből tudom mondani: semmiért nem cserélném el azt az első, nehéz időszakunkat, mert anélkül nem élhettük volna meg azt a csodálatos újjászületést és örömet, amit az Úrtól kaptunk.

G. G.: Még az elején megkerestük az ötlettel a lelkivezetőnket, Ullrich Ágoston atyát. Bölcsességével, élettapasztalatával nagyon sokat segített a témák kidolgozásában. Vele szerettük volna tartani ezt a lelkigyakorlatot, sajnos azonban az első alkalom előtt megbetegedett, és pár hónappal később meghalt. Több atya is a segítségünkre volt, de hosszú távon nem tudták vállalni ezt a feladatot. Kértük az Urat: ha akarod, hogy továbbra is legyen ez a lelkigyakorlat, akkor küldj mellénk papot, aki elkötelezetten tud téged velünk együtt szolgálni ebben!

– Hogyan találtak rá Ruskó Norbert atyára?

G. G.: Az egyik programunkat Földi Tibor atyával közösen tartottuk. Nagy odaadással csinálta végig, de az egészsége miatt nem tudott több alkalmat vállalni. Viszont ajánlott maga helyett egy fiatal papot, a szomszédos kisváros plébánosát: Ruskó Norbi atyát, akit addig nem is ismertünk. A vele való találkozás hatalmas öröm volt számunkra. Az első perctől kezdve pontosan értette a lelkigyakorlatunk lényegét, és rövid idő alatt bensőséges barátság alakult ki közöttünk. A június végi lelkigyakorlat lesz a hetedik, amit az ő közreműködésével tartunk.

– Norbi atyát mi vonzotta ennek a lelkigyakorlatnak a vezetésére?

Ruskó Norbert: Nagy ajándék számomra, hogy bekapcsolódhattam ebbe a szolgálatba. Bábel Balázs érsek atya 2005-ben szentelt pappá. Lelkipásztori küldetésemben kiemelt szerepet tölt be a családokkal való törődés.

Kezdetektől foglalkoztat, hogy ki áll a házasság középpontjában, és hogyan lehetséges mélyíteni a házasfelek közötti összhangot.

Programunk címét – Jézus, házasságunk középpontja – nem lehet félreérteni. Talán még ijesztő is kicsit, de legalábbis biztosan elgondolkodtató a párok számára, sejthetik, hogy itt tényleg komoly dolgokról lesz szó. Nagyon gyakran előfordul, hogy a házastársak önerőből akarják megoldani a gondjaikat, vitáikat, és nem Jézust állítják a kapcsolatuk középpontjába, hanem túlhangsúlyozzák az én szerepét, azzal foglalkoznak, mit szeretnék én, mik az én vágyaim, mi az én akaratom. Még papokkal is előfordul ez. Nagy a kísértés, hogy mi irányítsunk, az Urat pedig jó esetben csupán segítségül hívjuk. Mert ha vallásosak vagyunk, ugyebár illik a segítségét kérnünk, ha már tényleg nincs más lehetőség. Arról azonban nagyon keveset beszélünk, miként hagyjuk, hogy ő vezessen bennünket. Ez a lelkigyakorlat viszont kifejezetten erre irányítja rá a figyelmet. Nagyon örülök, hogy részt vehetek ebben.

– Hányan mennek el egy-egy ilyen lelkigyakorlatra? 

G. G.: Általában tíz és huszonöt között van a házaspárok száma. 

– A lelkigyakorlaton a résztvevők csoportos vagy házastársak közötti megosztásokra számíthatnak?

R. N.: Össznépi megnyílásra senkit nem biztatunk, az viszont nagyon fontos, hogy a házaspár két tagja mindig megbeszélje egymással az adott témát vagy azt, ami különösen foglalkoztatja őket. Eközben lelepleződnek saját maguk előtt, ám ehhez alázatra van szükség: be kell vallani, hogy igen, én is sáros vagyok, esetleg odafordulhatnék a párom felé, bocsánatot kérhetnék tőle…

A lelkigyakorlaton nagyon lényeges, hogy a párok imádkozzanak egymásért, képesek legyenek gyógyítani egymást Jézuson keresztül, és együtt menjenek az Oltáriszentséghez.

Kapnak kérdéseket, de gyakorlati feladatokat is: például, hogy fogalmazzanak meg közösen egy imát azzal a témával kapcsolatban, ami leginkább foglalkoztatja őket. Külön felhívjuk a figyelmüket arra, hogy ha olyan gonddal küzdenek, amit nem tudnak megoldani, ne felejtsék el megkérdezni az Urat arról, mit kellene tenniük. Például kérjék a Szentlelket, hogy mutassa meg, mit üzen nekik az Úr ezzel a problémával kapcsolatban, majd csukott szemmel nyissák ki a Szentírást, bökjenek rá az ujjukkal egy szövegrészre, azután pedig olvassák el együtt az Úr válaszát. A lelkigyakorlat záró szentmiséjén a házaspárok átadhatják az életüket az Oltáriszentségben jelen lévő Jézusnak.

Óriási lépés, ha a házastársak úgy döntenek, időt és energiát szánnak egy lelkigyakorlatra, ráadásul azért, hogy a párkapcsolatukért, a lelki épülésükért dolgozzanak.

Adja Isten, hogy megnyíljon a szívük a Jóistenre, hogy alázatosak legyenek, beismerjék a gyengeségeiket, legyen erejük bocsánatot kérni egymástól és együtt haladjanak Jézus felé, és végigmenjenek ezen a folyamaton. Ez nagy álom, de sokan vannak, akiknek sikerül valóra váltaniuk. 

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2022. június 5-i számában jelent meg.