Április 2-án, virágvasárnap délutánján több száz hívő gyűlt össze az Ungvári járáshoz tartozó Korláthelmec központjában, hogy együtt elmélkedve Jézus szenvedésén végigjárják a hegyoldalon a temetőig haladó keresztutat – tizenöt stáción át.
A szenvedést nemcsak lélekben élték át: egy nagy kereszt hordozásával valamennyire fizikailag is átérezhették a teher súlyát.
Az elmélkedések központjában mégsem a szenvedés állt, hanem a feltámadás reménye, hiszen ha a nagyhét után nem következne a húsvét, akkor a keresztútnak sem lenne értelme. Jézus halálának és szenvedésének a feltámadás adta meg az értelmet.
A keresztút után szabadtéri szentmisét tartottak, melynek főcelebránsa Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye nyugalmazott püspöke volt.
A püspök a szentmise prédikációjában a kereszt győzelmére irányította a hívek figyelmét.
„Ma délelőtt a miséken még az Úr Jézus dicsőséges bevonulását ünnepeltük. A mostani szentmisében viszont keresztúton jöttünk, ezzel már előre vetítettük Jézus nagypénteki útját – fogalmazott a főcelebráns. – Mennyire másnak látszik a két a két út, pedig Jézusnál ugyanaz. Ő mindig az Atya tervei szerint élt. Mindig egyeztette a saját akaratát a mennyei Atya tervével.
Jézus ezen a héten bemutatja győzelmét. A kereszten győz a világ hazug és gyilkos szelleme fölött, bármilyen furcsa is ez. Hisszük-e, hogy mi is csak így győzhetünk? Csak Jézussal és Jézusra figyelve győzhetünk. Nekünk kell döntenünk – hangsúlyozta. Majnek Antal.
Jézus él! Ma is itt van köztünk. Közel van, nagyon közel van. Figyeljünk rá, vegyük észre, hogy Isten mennyire szeret minket éppen a kereszthordozás alatt – buzdította a híveket az egyházmegye nyugalmazott püspöke. – Kérjük ezt az igaz és bátor hitet!”
A szentmise után a szervezők agapéra várták a vendégeket a korláthelmeci római katolikus templomnál.
Forrás: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye
Fotó: Kiss Erika
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria