Jézus nem azt kéri, hogy kenyéren és vízen élj – Közösségek otthona a csákvári plébánián

A plébániai közösség már kilenc éve szervez itt fesztivált, amely megmozgatja a Székesfehérvári Egyházmegye középiskolásait, lehetőséget kínálva nekik arra, hogy a nyári szünetben összekapcsolhassák az önfeledt szórakozást a mély szellemi-lelki tartalommal. Idén július 12-én kezdődik az Ébresztő Fesztivál, és öt napon át testet-lelket megmozgató élmények várják az érdeklődőket. Vajon hogyan tud egy kis plébániai közösség ilyen nagyszabású eseményt szervezni? Néhány lelkes ember odafigyelése, kezdeményezései hatják át a település életét.

Az Ébresztő Fesztivál a település szerelemgyereke. Hamarosan sátrak állnak majd a csákvári tankerületi iskola udvarán, és várják a fesztiválozó fiatalokat. „»Jöjj, kövess engem! Isten álma rólam« – ez mottó jól kifejezi, miről is szól ez a rendezvény.

Milyen álmai vannak rólunk Istennek? Mi az, amit belénk gondolt? Mit szeretne, hogyan legyünk boldogok? A fesztivál során végiggondoljuk, mi minden ér bennünket, ami eltávolíthat ettől az álomtól.”

Röviden így foglalják össze elképzelésüket a szervezők. Magasiné Kudlik Mónika hitoktató, Szlama Ákos újmisés pap és a csoportvezetésre vállalkozó egyetemista ifisek már hónapok óta készülnek a fesztiválra. A programok megtervezése során az egyik fő szempont, hogy folyamatosan váltsa egymást a szórakozás és a lelki elmélyülés. „Ennek aztán van egy íve, s egyre bensőségesebbé válik az együttlét, miközben a fiatalokkal közösen bejárunk egy utat” – mondja a két fő szervező.

Csupa olyan időtöltést szerepel az Ébresztő Fesztivál programjában, ami vonzó a középiskolás korosztály számára, és ami azt üzeni: Jézus nem arra kéri a keresztény embert, hogy csak kenyéren és vízen éljen, és térdepelve imádkozzon – fogalmaz a hitoktató. „A rendezvény tulajdonképpen lehetőség a találkozásra, amelyen keresztül nagyszerűen megnyilvánul Isten szava. Vannak kiscsoportok és választható műhelyek. Nőiesség, férfiasság, szexualitás, önismeret, konfliktuskezelés, határhelyzetek – olyan témákról beszélgetünk itt, amelyek foglalkoztatják a tizennégy és húsz év közötti korosztályt. Igénylik, hogy beszéljünk ezekről, vannak kérdéseik” – mondja Szlama Ákos. Sok a szabadidős program is. Ezek egyike például a habparti: egy tűzoltóautó habbal telenyomja az iskola előtt teret, és kezdődik a tánc. A fiatalok kedvelik az éjszakai kincskereső túrát, a tábortűznél vidám darabokat adnak elő, de szeretik a lézerharcot és a szabadulószobát is. Esténkén szentségimádást tartunk, van közbenjáró imaszolgálat, és idén is elhangzanak majd tanúságtételek.  Nagy élmény a hegyi mise. Felmásznak a résztvevők a szomszédos Lóállás-tető háromszáz méter magasan fekvő csúcsára, hogy „fentről lássanak rá önmagukra és az istenkapcsolatukra”.

Hogyan lehetséges mindez egy ilyen kis településen? Összeszokott csapat tagjai ülnek az asztalnál: Gerendai Sándor plébános, Magasiné Kudlik Mónika hitoktató és Szlama Ákos újmisés pap, aki diakónusként egy évet töltött Csákváron; mindannyian a szívügyüknek tekintik ezt a kezdeményezést.  „Sokat nevetünk együtt. Szokásunk, hogy keddenként többekkel együtt ebédelünk. Ilyenkor születnek az ötletek, és mindig csatlakozik hozzánk valaki, aki segít a megvalósításban, így lesz ereje annak, amit kitaláltunk” – mesélik.

Gerendai Sándor plébános kilenc éve szolgál Csákváron. Ambrózy Tamás, a korábbi plébános jó alapokat hagyott utódjára. „Értékes, szeretetreméltó emberek lakják Csákvárt. Általánosan jellemző rájuk a segítőkészség. Nem akarok mindent fényezni, de a korábbi szolgálati helyeimhez képest csak dicsérni tudom a csákváriakat” – kezdi beszámolóját Gerendai Sándor. A városkában három felekezet él, a legnagyobb a katolikus, amelyhez kétezer-ötszázan, háromezren tartoznak. Templomba körülbelül százötvenen járnak rendszeresen. A plébánia sokféle közösség otthona, és megvan itt minden, ami ehhez szükséges. Jók az adottságok. Az egyik épületben van egy nagyobb és egy kisebb közösségi terem, a másikban pedig egy még nagyobb. A nagy kert is ideális programhelyszín. Sok a hittanos. A hitoktatók minden órára áthozzák ide az iskolai hittanosokat, szeretnék elérni, hogy a gyerekek kötődjenek a plébániához. Minden korosztállyal foglalkoznak, sikerült megtalálniuk annak a módját is, hogy visszacsábítsák a középiskolába járó, illetve egyetemi tanulmányaik miatt elköltöző fiatalokat is. Az ifik csoportja vonzó közösségi életet él, ők a „Magvetők”. Idén a két pappal Rómába zarándokoltak. Szívesen vállalnak feladatot a plébánia életében, és nyári programjukat az Ébresztő Fesztiválhoz igazítják – mondja lelkesen Mónika.

A plébános katekézist tart a felnőtteknek. A csákváriak aktívak az imaéletben, van rózsafüzér-társulat, és – mint a Székesfehérvári Egyházmegyében sok más plébánián – itt is működik a Prohászka-imacsoport, amelynek tagjai havonta egyszer gyűlnek össze, hogy papi hivatásokért imádkozzanak. Kedden zsolozsmázni szoktak, és egész napos szentségimádás is van.

A plébániai karitász egyrészt felvállalja a hagyományos feladatokat, másrészt új kezdeményezéseket is indít – mondja Mónika, aki ebben a közösségben is tevékenykedik. Karácsonykor a csapat tagjai együtt főznek, sütnek, s aztán két-három fogásos ünnepi meleg ételt visznek a rászoruló családoknak. A településen kórház és egyházi idősotthon működik. Ezekbe nemcsak a plébános jár rendszeresen, hanem a karitász tagjai is. A pandémia előtt még vállalkozó kedvű középiskolásokat is be tudtak vonni ebbe a szolgálatba. A közösség kapcsolódott az Enni adok kezdeményezéshez: a templomnál elhelyezett ételdobozban naponta friss ételt találnak a rászorulók. Lelki adoptálás is működik a plébánián, és a családokat két MÉCS közösség fogja össze – sorolják az asztalnál ülők, milyen színes a közösségi életük.  

Szeretnek ünnepelni a csákváriak. „A búcsú napja az egyházközségi nap, ilyenkor bulizunk egyet, eszünk, iszunk, imádkozunk” – mondja Sándor atya. Szlama Ákos hozzáteszi: „A lényeg, hogy közösen teremtjük meg, ami a vendéglátáshoz szükséges. Például együtt főzzük az ebédet, bográcsban.

Mindenki fontosnak érzi, hogy adjon hozzá valamit. Az emberek nem várják el, hogy kiszolgálják őket, adják, amijük van. Így mindenki magáénak érzi az ünnepet.”

Mónika is ezt a gondolatot viszi tovább: „Megvan az itteniekben az igény, hogy összejöjjenek. Nem kell lasszóval összefogni őket, jönnek maguktól. Legutóbb például nagyon szép volt az úrnapja. A hívek kitakarították, feldíszítették a templomot, sátrakat állítottak, virágképet készítettek. Jöttek a gyerekek, ők szórták a virágszirmokat.” A plébános a kántort dicséri: „Szívvel-lélekkel végzi a szolgálatot. Nagy szerepe van abban, hogy ilyen szép a hitéletünk. Ismeri és érti a liturgiát, és nagyon szép hangja van.”

Csákváron állami iskola működik, negyven fős egy-egy évfolyam. A katolikus hittanos csoportok tizenkét-tizenöt gyerekkel működnek, és vannak, akik református vagy evangélikus hittanra járnak. „A létszám általában se nem nő, se nem csökken. Örülünk, hogy nincs kiiratkozó. De Csákvár is missziós terület, az evangelizáció itt is komolyabb munkát igényel. Segítenek ebben a különféle programok is, a kirándulások, a misztérium- és a pásztorjáték, a keresztútjárás. Ez utóbbi jelentős esemény. Van egy nagy keresztünk, nem könnyű, két ember viszi felváltva. A középiskolásokkal végigmegyünk a településen. Idén Ákos atya saját szöveget írt a keresztúthoz. Járunk betlehemezni is. Negyven-ötven családhoz jutunk el” – mondja Mónika.

Adventben jótékonysági vásárt tartanak, már szeptembertől készülnek rá. „A készülődés önmagában is nagy élmény. Asszonyok, gyerekek összegyűlünk, és mindenfélét készítünk. Kedvelt a levendulaszörpünk és rengeteg süteményt sütünk. Ide olyan asszonyok is eljönnek, akik egyébként nem gyakran járnak templomba, de a vásár készületeiben szívesen segítenek. A befolyt összeget aztán a karitásznak adjuk. Idén négyszázezer forintot gyűjtöttünk.”

Ahogy beszélgetünk, Csákvár egyre vonzóbbá válik számomra. Mónika nem itt született, beköltöző. „Kunszentmártoni vagyok. Huszonnégy éve élek itt. Könnyen befogadtak a csákváriak. Felnőtt megtérő vagyok, tizenöt évvel ezelőtt elkezdtem járni egy felnőtt bibliakörbe. A plébános, Sándor atya elődje, Ambrózy Tamás egyszer csak azt mondta. Te leszel az ifjúsági közösség vezetője. Nagy szemekkel néztem rá, mert még csak akkor tanultam a hittant. Bizonygatta az alkalmasságomat. Addig beszélt, míg végül beiratkoztam a Sapientiára. Így a német–orosz szak mellé elvégeztem a hitoktatói szakot is. Nagyon szeretem ezt a szolgálatot, azóta is hálás vagyok az atyának, hogy megbízott bennem. Együtt indítottuk el az ifjúsági munkát.

Ha ott vagyunk a fiatalok között, akkor lelkesíthetők,

a pápalátogatás ifjúsági programjára is megtelt egy ötven fős busz a fiataljainkkal.”

A sok szívmelengető esemény mellett azért szomorúság is akad az életükben. A covid-járvány előtt jól működött az úgynevezett paplakparti. Péntek esténként tartották. Mindenki hozott magával valami enni- vagy innivalót, jól érezték magukat együtt. Jöttek idősebbek és fiatalabbak, együtt játszottak, beszélgettek a mécsesek fényénél. „Szeretnénk ezt újra elindítani” – mondja a plébános. „Az atya jó példát mutat. Rendszeresen sportol, biciklizik. És nagyon sokat jelent, hogy imádkozik értünk, továbbá hogy mindennap látják is őt imádkozni a templomban. Meggyőző, vonzó és hiteles keresztény életet él a 21. században.”

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. július  9-i számában jelent meg.