Jézus nemcsak utánunk, hanem velünk jön – Két papot szenteltek a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében

Istennek hála, ma is vannak olyan fiatalok, akik mernek elindulni Isten hívó szavára, mert vezeti őket a hit és a remény, hogy aki Istenben bízik, az nem csalatkozik. – A szentmise megkezdése előtt Németh István atya e szavak után ismertette a papság jelentését, illetve a szentelendők életútját. A pap vagy presbiter – Szent Ambrus szavaival – Isten kegyelmének vikáriusa, helyettese, aki folytatja az egyházban Jézus működését. Mint próféta, tanít, mint pap, bemutatja a megváltás áldozatát, és mint pásztor vagy király, gondoskodik azokról, akiket Isten rábízott. A mindenható Isten minden embert a saját útján vezeti az üdvösségre. A szentelendők a gondviselés által különböző utakon vezetve kapták papi hivatásukat – fogalmazott.

A szentmise elején Palánki Ferenc megyéspüspök köszöntötte az ünneplő közösséget, rámutatva, hogy Keresztelő Szent János születésnapján két új pap születését is ünneplik, valamint ünneplik az idén harmincéves egyházmegyét is. A főpásztor köszöntötte Bosák Nándor nyugalmazott megyéspüspököt, paptestvéreit, a szentelendők szüleit, rokonait, barátait is.

Az evangélium elhangzása után kezdődött meg a szentelés szertartása. Krakomperger Zoltán általános helynök szólította a szentelendőket az áldozópapi szolgálatra, tanúsítva a főpásztor előtt a felkészültségüket és a szent szolgálatra való alkalmasságukat, majd a főpásztor a szertartás szavaival kiválasztotta őket az áldozópapság rendjére.

Ezután következett Palánki Ferenc megyéspüspök homíliája, a szentelendő testvéreihez szóló intelme.

„Vajon mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr volt vele.” (Lk 1,66). Ezt a kérdést – amit a szomszédok föltettek Keresztelő János születésekor – mi is föltehetjük a két fiatallal kapcsolatban, akiknek életén meglátszik, hogy az Úr van velük – kezdte a főpásztor homíliáját. Mi lesz belőlük? Hogyan alakul az életük? Nem tudjuk előre, de egy dolgot tudunk, azt, hogy nagy lelkesedéssel és örömmel indulnak el ezen az úton, hogy szolgálják Istent és a rájuk bízott embertársaikat. Hálásak vagyunk értük – tette hozzá.

Keresztelő János valóban példa mindannyiunk számára, mert úgy élte meg a prófétai küldetését, ahogyan nekünk meg kell élnünk a papságot. Ez a küldetés nem az ő dicsőségéről, kényelméről, jólétéről, személyéről szólt, hanem arról, akinek az útját elő kellett készítenie. Azt is mondja magáról, hogy „én vagyok a vőlegény barátja”. A vőlegény barátjának pedig az a küldetése, hogy elősegítse, hogy a vőlegény és a menyasszony egymásra találjanak, és együtt boldogok legyenek. A prófétának, Keresztelő Szent Jánosnak, a papnak, nekünk az a feladatunk, hogy Krisztus, a vőlegény az Ő szeplőtelen jegyesét, az Egyházát boldoggá tudja tenni – adott megfontolandó gondolatokat a szentelendőknek.

Palánki Ferenc rámutatott,

a papi küldetés meghaladja az emberi erőt, túlmutat ezen a világon, fölmutat az égre, rámutat Krisztusra.

Amikor Keresztelő Jánosról azt gondolták, hogy ő a Messiás, világosan elmondta, hogy nem ő az. Amikor Jézusra rámutatott, odamentek hozzá a tanítványai és azt mondták: „Mester, aki a Jordánon túl nálad volt, s akiről tanúságot tettél, az most szintén keresztel, s az emberek tódulnak hozzá” (Jn 3,27). János pedig így válaszolt, kimondva azt a szót, amely mindannyiunknak kell hogy ott legyen a szívünkben: „Neki növekednie kell, nekem kisebbednem” (Jn 3,30).

A püspök szerint Keresztelő János abban is példakép, hogy nem széltől hajladozott nád. Keményen, határozottan kiállt az igazság mellett, aki maga Krisztus. Az élete árán is kiállt mellette. És mi kellett ehhez a magasztos küldetéshez? Az a hit, hogy nem a földi élet az emberi lét teljessége, hanem az, amit nekünk Isten adni akar.

Palánki Ferenc ezután a két szentelendő által választott jelmondathoz fűzött gondolatokat. Mindketten Szent János evangéliumából, az utolsó vacsorán elhangzott beszédből és imádságból való idézet mellett döntöttek.

Csapó Márton jelmondata: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért” (Jn 15,13). A főpásztor úgy véli, ez valóban egy olyan vezérgondolat, amelyre érdemes az életet rátenni. Jézus a barátaiért és az ellenségeiért adta életét, hiszen neki az ellenségei is a barátai voltak. „Ez a mozzanat arra mutat, hogy úgy kell megélnünk a papságunkat, hogy nem haragudhatunk meg senkire.

Mindenkit szolgálni akarunk, akivel találkozunk, mert mindenki a mennyei Atya kedves gyermeke,

és mindenkit hazavár a mennyei hazába.”

Az ember egyetlen hivatása, hogy életet adjon. Életet szülőként és örök életet papként. Ez lesz a ti küldetésetek – tette hozzá a főpásztor. Hogy miként lehet ezt megvalósítani, arra Mike Ervin jelmondata világít rá: „Értük könyörgök, azokért, akiket nekem adtál” (Jn 17,9). Állandó imádsággal, istenkapcsolattal, amely nem függ a körülményektől, nehézségektől. Kapcsolatban kell lenni az Istennel, és Ő vezet bennünket.

Palánki Ferenc hangsúlyozta, akkor leszünk igazán boldogok, ha megvalósítjuk azt a programot, amelyet Keresztelő Szent János valósított meg: hagyjuk, hogy Isten bennünk nagyra nőjön.

„Jézus eljött, meghívott benneteket szolgáinak, magáénak választott, és aztán küldetést ad, de nem hagy magatokra, hanem vezet, veletek van.

Bár sokszor úgy érezzük, hogy előtte járunk, mint ahogyan Keresztelő János, az út készítője, de azt hinnünk kell és tapasztalhatjuk is, hogy Jézus nemcsak utánunk, hanem velünk jön, sőt bennünk van.

Rajtunk keresztül akar szeretni, a nagy művét megvalósítani, üdvözíteni, felszentelni a világot. Legyetek ennek a küldetésnek hűséges követői, és érezzétek mindig, hogy az Úr veletek van mindörökké!” – buzdított a főpásztor.

A homília után a szentelő püspök kérdéseivel az áldozópapságra készülők helyes szándékát vizsgálta meg. Majd a szentelendők engedelmességet fogadtak főpásztoruknak, lemondva saját akaratukról, mert biztosak abban, hogy ezentúl a püspökük szava számukra Isten akaratát közvetíti.

A főpásztor imára hívó felszólítása következett, majd a Mindenszentek litániájának imádkozásával a földi és a megdicsőült Egyház együtt fohászkodott a szentelendőkért, akik az oltár előtt arcra borulva kifejezték, hogy lemondanak a világról.

Az egyházi rend szentségének lényegi része a kézrátétel és a fölszentelő ima. Az Egyházban a szent rendeket kézrátétellel adják át, ezt tanúsítja a Biblia is, amely leírja, hogy az apostolok a Krisztustól kapott lelki hatalmat és küldetést így adták tovább. A szentelendők a püspök elé járultak, aki kézrátételével és imádságával a papság szentségében részesítette őket.

A főpásztor után a jelenlévő papok is a szentelendők fejére tették a kezüket, kifejezvén azt, hogy küldetésüket a papok közösségében fogják végezni. Megható pillanat ez, hiszen tanáraik, lelkivezetőjük, barátaik tették ezt, akik imádságaikkal kísérték őket a szentelésig, és most már a paptestvéreket köszöntötték.

Ezt követte a szentelő imádság, majd a pappá szentelteket beöltöztették a liturgikus ruhákba, amelyet a későbbiekben a szentmise bemutatása közben viseltek.

A beöltözés után a felszentelt papok kezét a püspök megkente a megszentelt krizmával. Már az Ószövetségben is így kenték fel a királyokat, prófétákat, papokat, az Isten által kiválasztott embereket. A különös lefoglaltságnak a szimbóluma ez. A bérmálás szentségében a homlokot jelölik meg, ami a Szentlélek ajándékának jele, a papszentelésen pedig a jelölt tenyerét, ami annak az áldó hatalomnak a kifejezése, hogy a pap Krisztus nevében áldást adhat az emberekre, tárgyakra, a világra.

Következő mozzanatként a főpásztor átadta a felszentelt papoknak a nép áldozati adományait, a kenyeret és a bort, amelyből Krisztus teste és vére lesz. Azért kapták, hogy mostantól kezdve naponta mutassák be az áldozatot az Anyaszentegyházért és az egész világ üdvösségéért.

A szentelési szertartás végén a püspök egyenként békecsókot váltott az újonnan felszenteltekkel, és immár velük együtt folytatta a szentmise bemutatását.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében megható hagyomány, hogy a szentmise végén az újonnan felszentelt papok áldásban részesítik a főpásztorukat, jelen esetben Palánki Ferenc megyéspüspököt és a jelen lévő Bosák Nándor nyugalmazott megyéspüspököt is.

A főpásztori áldás előtt Palánki Ferenc megköszönte a szülőknek, rokonoknak, barátoknak, hogy eddig segítették az újmisés atyákat, és kérte, hogy továbbra is álljanak mellettük, hogy nem könnyű feladatukat nagy szeretettel, Isten és az emberek szeretetével tudják végezni.

A papszentelési szentmise visszanézhető a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház YouTube-csatornáján.

Szerző: Kovács Ágnes

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír