Jézus Szentséges Szívének tisztelete Jáva szigetén

Jézus Szent Szíve június 7-i ünnepére készülve ez az egyedülálló kulturális háttérrel és történelemmel rendelkező szentély zarándokok ezreinek fogadására készül, akik nemcsak Jáva szigetéről, hanem más indonéziai szigetekről is érkeznek. A hívek mellett muszlimok is látogatják ezt a zarándokhelyet.

A jakartai Sanata Dharma Egyetemen szolgáló Fransiskus Purwanto atya elmondta, hogy Jézus Szent Szívének tiszteletét a misszionáriusok vezették be; tisztelete gyorsan elterjedt, a helyi jávai közösség és a muszlim hívek is szívesen befogadták. A Szentséges Szív iránti tisztelet alapvetően lelki jellegű, de a társadalom legrászorultabbjainak és legszegényebbjeinek megsegítésében megnyilvánuló társadalmi elkötelezettségben is kifejeződik – jegyezte meg Fransiskus Purwanto.

A ganjurani kegyhely temploma – amelyet 1924-ben kezdtek építeni, és 1930-ban Gerard Marie Franciscus van Velsen jakartai érsek szentelt fel – építészeti, szerkezeti, művészeti és kulturális jellegzetességeiben, például a Krisztus-ábrázolásokat és a szentek szobrait tekintve a hagyományos jávai stílust képviseli (a történelmi Mataram királysághoz kapcsolódó mataram stílus a hindu-buddhista korszakban virágzott, és a 9. és 10. században volt jellemző; a madzsapahit stílus a szintén hindu-buddhista Madzsapahit Birodalomhoz köthető; a 13–16. századot jellemezte – a szerk.).

Soegijopranata helyi plébános, aki később, 1941-ben Indonézia első őslakos püspöke lett, Ganjuranban kezdte el a körmeneteket az Oltáriszentséggel, a Jézus Szent Szíve iránti tisztelet jeleként.

Sok hívő keresi fel Ganjurant, hogy gyógyulást kérjen betegségeiből. Számos zarándok számolt be arról, hogy meggyógyult, miután megfürdött a templom alatt eredő forrás vizében. Sokan azért is megállnak itt, hogy elimádkozzák a rózsafüzért a zarándokhelyen, amely mellé egy Mária-grottát is építettek, amit 1929. február 11-én, a Lourdes-i Szűzanya jelenéseinek évfordulóján adtak át. A Mária-tisztelet itt összefonódik a Szent Szív tiszteletével, és a hívek követik azt a jávai szokást, hogy mezítláb mennek fel a lépcsőn, és tömjént és virágokat ajánlanak fel Máriának.

A ganjurani templom 1924-ben épült egy holland katolikus cukorültetvény-tulajdonos orvos, Julius Schmutzer kezdeményezésére. A férfi és családja aktív részese volt annak, hogy gyümölcsöző kapcsolatot teremtsenek a kereszténység és az őslakos kultúrák között. Művészi koncepciójuk a gyarmatosítással szemben álló misztikus szintézisre törekedett. Ez a megközelítés a holland gyarmati adminisztrációban ellenséges fogadtatásra talált. „A katolicizmus képes és köteles magába szívni minden kultúrát, amellyel kapcsolatba kerül, megtisztítva és isteni élettel átitatva azt” – írták.

Ezzel a kulturális és művészeti koncepcióval épült a templom. Az oszlopok és a mennyezet Jáva színeit tükrözik; az oltár két oldalán látható angyalok vajang stílusban készültek, amely a jávai bábszínházak, árnyékszínházak kialakítására jellemző. Jézus Krisztust és Máriát jávai királyi arcképekkel ábrázolták; a templomban található keresztúti stációk domborművein Jézust, a római katonákat és Poncius Pilátust hagyományos jávai ruházatban és kiegészítőkkel jelenítették meg.

A helyi egyházközösség és Ganjuran lakosai a templomot saját vallási és kulturális idenditásuk szerves részének tekintik. A 2006-os földrengésben az épület súlyos károkat szenvedett, de hamar helyreállították, az eredeti stílusban.

Az elmúlt években Gregorius Utomo (1929–2020) egyházmegyés pap – aki évekig szolgált Ganjuranban – támogatta és megerősítette a zarándoklatok gyakorlatát, továbbá kulturális és szociális tevékenységek sorát vezette be: szociális fejlesztési projekteket szervezett a szegények megsegítésére, és előmozdította az élelmezési világnap megünneplését az indonéz egyházban. A világnap alkalmából a ganjurani plébánia 1990 októberében szemináriumot szervezett ázsiai gazdálkodók számára. Ezen a szemináriumon született meg a Ganjurani nyilatkozat, amely arra ösztönözte a gazdálkodókat, hogy fenntartható, ökológiai, gazdaságilag tisztességes és kiegyensúlyozott, kulturálisan megfelelő, társadalmilag igazságos gazdálkodást folytassanak. „Közös otthonunk”, a Föld védelmében arra ösztönözte és abban segítette a gazdálkodókat, hogy helyi biorizst termesszenek, műtrágya helyett komposztot használva.

Forrás és fotó: Fides

Hollósi Judit/Magyar Kurír