Jézus szívéből, az Egyház szívéből menjünk ki a világba – Gájer László nagyböjti előadása Budapesten

Gájer László előadása elején az előző, imádságról szóló alkalomra visszautalva elmondta, Jézus maga beszél a rejtekhelyről, mikor azt mondja, „Atyád, aki a rejtekben is lát”. Az előadó arra biztatott, meg kell keresnünk a személyiségünkhöz illeszkedő imaformát, melyben Isten szólni tud hozzánk. A szavakkal végzett imából át kell lépnünk a szívvel végzett imába. Utána kell járnunk, milyen imamódszer az, mely a legnemesebb értelemben véve hétköznapi rutinná tud válni, amit akkor is tudunk folytatni, ha zsúfoltak a napjaink.

Gájer László az est témáját Nikólaosz Ludovikosz tesszaloniki teológus központi gondolatával indította, aki hangsúlyozta: Jézus testben jött el, az e világ testi-anyagi valósága tőle nem idegen. Innentől kezdve lehet és kell élni, aludni, szeretni, lázadni. Éljük meg az egész valóságot, csak jól éljük meg! Térjünk vissza helyesen a világba! – magyarázta Gájer László. – A platonikusok ki akartak szakadni a világból az ideák világába, a keresztény a platonikusokkal szemben azonban tudja, hogy az anyagi valóság is fontos, az e világi életnek Jézus számára jelentősége van. Hamis lenne az a kereszténység, mely ki akarna vonulni a világból. Istennek a terve, hogy visszaküld oda, hiszen erre a világra teremtett.

Még azok is, akik remeteségre, szerzetességre, aszketizmusra kaptak elhívást, imádságnak szentelik az életüket, arra vannak meghívva, hogy az anyagi világhoz tartozó életüket megszenteljék.

Mint mondta, a nem keresztény spirituális tapasztalatban is felfedezhetünk hiteles motívumokat, de a keresztény tapasztalat lényege, hogy Jézus testben jön el, feltárja önmagát, szóba áll az emberiséggel, megnyilatkozik a történelemben. Azzal, hogy testté lett, megkerülhetetlenül és kétségbevonhatatlanul, megmásíthatatlanul és megkérdőjelezhetetlenül hozza elénk Isten igazságát. Jézus a tetteivel, tanításával, csodáival szavatolta, és feltámadásával megpecsételte azt – hangsúlyozta Gájer László.

Ralph Martin kortárs teológus Éhezés Istenre című könyvében megfogalmazza, vannak köztünk olyanok, akik jobban szeretnék, ha a titok rejtve maradna, ha Isten távoli, meghatározhatatlan és diffúz lenne, hiszen akkor a mi istenkövetésünk is lehet meghatározhatatlan és távoli. Ha ő viszont közeli és konkrét, akkor választ vár tőlünk, életünk átadását. Ekkor eljöhet az a válságos pillanat, amikor belátjuk, Jézus követése összeegyeztethetetlen az életvitelünkkel.

Mindannyiunk életében vannak hitelességi problémák, de ha a döntést elodázzuk, nem merünk megtérni, örökös belső meghasonlottságban maradunk. Ha elfogadom Jézust, feltárul számomra az igazság horizontja, meglátom, hogy lehetséges az üdvösség az én anyagi-hétköznapi helyzetemben.

Jézus ajánlata a legjobb út – hangsúlyozta az előadó. – Különböző spirituális utakon is lehet élni, de attól kezdve, hogy ismerjük a legjobb, a leggazdagabb utat, nem éri meg mást választani. Jézusba kell visszatérni, ha jelen akarunk lenni integráns módon a valóságban. Ha az imából táplálkozva térünk vissza a valóságba, akkor annak meg kellene változnia valamilyen módon – tette hozzá.

A jézusi üzenet otthona az Egyházban van. Az Egyház jelenti azt az intézményes keretet, melyben az igazság kibontakozik.

A kereszténység első századaiban a karizmatikus elem erősebben jelen volt, majd a háttérbe szorult. Ugyanakkor már a Szentírás utáni első generációs írásokban, de a lelkipásztori levelekben is megjelenik a püspök, diakónus, presbiter fogalma, melyek valamiféle intézményességre utalnak. Az intézményesség az a keret, mely megőrzi számunkra az igazságot, a hitletéteményt, mely a Hiszekegyben és a Katolikus Egyház tanításában van jelen. Ebben a tantételrendszerben élet van, a hitletétemény kijelentései életet hordoznak. Az intézményes egyház ezt őrzi meg számunkra. Nem csak Jézus mellett kell elköteleződnünk, hanem az Egyház mellett is, mely a benne lévő emberek minden bűne ellenére teljesen és hiánytalanul közvetíti számunkra az igazságot, megőrizte a hitletéteményt.

Az Egyházhoz való megtérés azt jelenti, hogy meggyőződtem arról, a Szentlélek garantálja a hitletéteményt, és az ezt befogadó egyházi közösséget.

Gájer László kitért a montaneistákra, akik Montanosz vezetésével Kis-Ázsiában éltek, karizmatikusok voltak, elvitatták az intézményességet, sőt a keresztények testi szerelemhez való jogát is, a házasság ellen voltak, és teljesen kivonták volna őket a világból. Prófétai dimenzióban éltek, de már Pál apostol arról beszél a Korinthusiaknak írt első levél 12–14. fejezeteiben, hogy a karizmatikus ajándékok gyakorlása közül is a legfontosabb szempont, hogy szeretetben történjen.

Szent Cipriánnak tulajdonítják azt a 3. századi kijelentést: „Az Egyházon kívül nincs üdvösség.” Ez akkor abban a kontextusban mást jelenthetett, mégis egyetemes kijelentéssé vált: aki üdvözül, az Egyházban üdvözül Krisztus megváltó érdeméből. A Hittani Kongregáció Dominus Jesus című, Jézus Krisztusnak és az Egyháznak az egyetlen és egyetemesen üdvözítő voltáról alcímű, 2000-ben megjelent nyilatkozata sokak szerint visszavetette a vallásközi párbeszédet és az ökumenikus együttműködést. Ugyanakkor a hitletéteményt a Katolikus Egyház őrizte meg a maga teljességében. Hogy az Egyházon és Jézus Krisztuson kívül nincs üdvösség, azt jelenti, hogyha valaki üdvözül, bármilyen hitű is legyen, Jézus érdeméből fog üdvözülni, és annak a hiteltéteménynek az alapján, mely az Egyházhoz tartozik. Minden vallástól lehet tanulni, de az igazságot nem onnan kell összeollóznunk. A felekezetektől is tanulhatunk, de a hitletétemény, az igazság egy és teljes. Ha az igazságot keressük, azt az igazság szívéből kell merítenünk, mert a Szent Egyház hiánytalanul és teljesen birtokolja – magyarázta.

Szent Ágostonnak tulajdonítják a mondást: „Lex orandi, lex credendi – Az imádság törvénye a hit törvénye.”

Az imádság nem racionális-logikus belátás számunkra, abban ott van Jézus arca előttünk. Ha őszintén vagyunk a jelenlétében, ezt a hitet fogja kirajzolni bennünk, és azt is, hogyan kell a világban élnünk. 

Ferenc pápa átfogó ökológiának hívja ezt az integráns, rendezett emberi életet. Nem azt mondja, hogy vigyázzunk a teremtett világra, hanem hogy úgy legyünk jelen a valóságban, ahogy Isten megteremtette; ahol az ember és Isten, ember és ember, ember és a teremtett világ kapcsolata szeretetteli, rendezett és teljes. Egy olyan élet, amiben jó lenni, nincs benne meghasonlottság, otthon vagyok a valóságban. Az átfogó ökológia célja, hogy kibéküljünk Istennel és egymással, és az jó lesz a teremtett világnak is. Isten arra hív, hogy merjünk nagyot álmodni, térjünk vissza Isten akaratába, mely utópiának tűnik, mégis a valóság.

Ha benne vagyunk a Szívben, az újjászületés, megújulás kénytelen lesz kibontakozni. Az Egyház és a világ között, a bűnös valóság és a tiszta valóság között konfliktus van.

Ha bent vagyunk a centrumban, Jézus szívében, akkor fogjuk tudni átformálni azt, ami a világban és ami a periférián van.

Hogy vagyok jelen ebben a közösségben? Van-e szolgálatom, kiveszem-e a részem, vagy inkább elvárásokkal vagyok felé, bomlasztó vagyok? Van-e felelősségérzet bennem az Egyház közösségét illetően? Építem-e, szolgálom-e ezt a közösséget, szerves tagja vagyok-e? Evangelizálok-e? – tette fel az önvizsgálatra indító kérdéseket az előadó.

Végül idézett Dennis Bennett episzkopális lelkész Nem részegek ezek című könyvéből, melyben megírta, a saját élete hogyan fordult termőre több évtizedes próbálkozás után, amikor már nem „pszichiáter szegénylegény” tanácsadója volt az embereknek.

Ha Jézus szívéből tesszük a szolgálatot, a közösségben megtérnek emberek, változás következik be – hangsúlyozta Gájer László. – Akkor változik meg a valóság, ha mélyen benne vagyok az Egyházban, a közösségben szolgálatom lesz, mélyen Jézus szívéből cselekszem. Túl kell lépni a konzumkereszténységen, azon, hogy azért megyek az Egyházba, hogy megnyugodjon a lelkem. Egyedül az az érdekes, bemegyek-e Jézus szívébe.

Fotó: Merényi Zita (archív)

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír