Jézus válaszol, csak meg kell Őt szólítani – Tőzsér Laura kamilliánus nővér beszél a hivatásáról

Különleges ismertetőjele – a vörös kereszttel ellátott habitusán túl –  az állandó mosolya. Mint mondja, ő ezt észre sem veszi, számára természetes dolog, hiszen Jézussal éli az életét, akár a betegeken, vagy a személyes imáin keresztül.

A Kamilliánus Nővérek – A Szent Kamill Leányai Szerzetes Intézmény – a Kamilliánus Rend női ága, amelyet Tezza Lajos kamilliánus atya és Vannini Jozefina alapították Isten hívására, megélve Szent Kamill lelkiségét: mint az irgalmas szamaritánus, anyai, gyöngéd szeretettel viselik gondját a szenvedő embernek. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye területén szolgáló Kamilliánus Nővérek 2019-től Ajakon, az egyházközséghez tartozó régi plébániaépületben kialakított rendházban élik az életüket, szolgálják a betegeket, valamint besegítenek a plébánia pasztorális életébe.

Tőzsér Laura 1981-ben született Kiskunfélegyházán. Terveiben az egészségügyi szakma, az orvosi hivatás szerepelt. Az első felvételi vizsgája az orvosi egyetemre nem sikerült, így ápolói szakon kezdte el az egészségügyi tanulmányait Budapesten, de érezte, hogy nincs a helyén.

„A hivatásom felé vezető út egy hosszú és hullámzó folyamat volt. 17 éves voltam, amikor édesapám a kezeim között halt meg. (...) Nagyon megrázott bennünket a hirtelen halála, és akkor tettem fel magamnak a kérdést: Ennyi az élet? Mi az élet értelme?” (...)

„A szerzetesi életre való hívásom a húsvéti szent háromnapon történt 2001-ben. A kollégiumi szobatársam nővér szeretett volna lenni, és ismerte a kamilliánus nővéreket Nyíregyházán. Csak a csöndre vágytam, és mivel megtudtam, hogy a húsvét előtti szent háromnap a nővéreknél egy csöndes időszak, ezért bejelentkeztem, és ők nagy szeretettel és meglepődéssel fogadtak. A nővérek kápolnájában nem volt senki, ők is teljes csöndben készültek a feltámadás ünnepére. A kápolnában egy óriási kereszt feküdt egy nagy, piros színű vánkoson, és ott is megkérdeztem Jézust: Mit akarsz tőlem? Most azonban Jézus válaszolt. A szívemben azt a választ kaptam, hogy: téged. Teljesen ledöbbentem azon is, hogyan érti ezt. A székbe is belekapaszkodtam annyira megérintett a válasza, azt válaszolta, hogy »ide«. Ez nekem is furcsa volt, mert nem vártam ezt. (...) Amikor húsvét ünnepére hazamentem a szüleimhez, édesanyám meglátta rajtam a változást, hogy történt velem valami, és azzal fogadott: Mi történt veled, mész nővérnek? És akkor mondtam ki az igent. Húszéves voltam. (...) Még az év augusztusában beléptem a rendbe, mint kisjelölt.”

„Ahhoz hogy nővér legyek, legalább hat év tanulásra volt szükség. (...) Hat év után 2007-ben letettem az első fogadalmat, amit évente megújítunk, és a kánonjog szerint az első fogadalomtételhez mérten öt év után kérvényezhetjük az örökfogadalom letételét. 2011-ben visszakerültem Magyarországra a nyíregyházi rendházba, és 2015-ben tettem le az örökfogadalmamat. Nyíregyházán folytattam az egészségügyi karon a tanulmányaimat, és 2019-ben ápolói szakon szereztem diplomát.”

A szerzetesek hármas fogadalma – szegénység, tisztaság, engedelmesség – mellett egyes rendek sajátos hivatásuknak megfelelően negyedik fogadalmat is tesznek. A kamilliánusok karizmája a betegek testi-lelki gyógyítása életük kockáztatása árán is.

„Jelenleg heti egy alkalommal a kisvárdai kórházban látogatjuk a betegeket, illetve Ajakon az otthonaikban. Sokan vannak elsőpéntekes betegek, ezért minden pénteken látogatjuk őket, gyóntatás esetében a plébánossal együtt megyünk.”

Nehéz a betegápolás, de nagyon különleges dolog. Az tudja igazán, aki látott már közelről szenvedő embert: például a 95 éves fekvőbeteg, aki már nem kommunikál, szondán keresztül táplálkozik, csak szenved az egész hátát borító felfekvés okozta seb miatt. Ő a szenvedő ember. Feltehetjük a kérdést, mi értelme van ennek. Ugyanakkor a válasz is ott vár ránk. Szenvedésének értelme talán

a bennünk ébresztett részvét, ami imádkozásra késztet Isten irgalmáért, és aki látja őt, megesik rajta a szíve, és azt az irgalmas cselekedetek gyakorlására tanítja.

A betegségükkel ilyenformán bennünket is szolgálnak. (...) A betegápolás során megtapasztaljuk Jézus jelenlétét. Ez erőt ad nekünk is, mert éppen ez az ok, ami miatt megyünk, és vállaljuk ezt a szolgálatot: »Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg« (Mt 25,40).”

„Az ima szinte átitatja az egész napunkat. 5.45-kor együtt végezzük a reggeli dicséretet, ha nincs reggeli szentmise, akkor 6 órától. A reggeli dicséret után fél órás csendes elmélkedést tartunk, majd reggelizünk, és elkezdjük a szolgálatunkat: meglátogatjuk a szomorúakat, a magányosakat az idősek otthonában is, a betegeket a kórházban, vagy az otthonaikban. Ebéd után szentséglátogatás történik, ez azt jelenti, hogy a kápolnában zsoltárt, felajánló imákat imádkozunk, majd néhány percben csendben végignézzük a napunkat. Ezután szabadidő következik, amely negyed óra lelki olvasmányt, loretói litániával egybekötött rózsafüzér imádkozását jelent. Ezt követően esti dicséretet imádkozunk, majd szentmisén, végül vacsorán veszünk részt. A befejező imaóra után mindenki csendben elvonul.”

A nővéreknek nincs szabadnapjuk, csak havonta egy csendes nap, nem mennek szabadságra, évente egy alkalommal látogathatnak haza a családjukhoz, de ők többször is fogadhatják családtagjaikat.

„Sokat beszélgetünk emberekkel, akik őszinték, nyitottak felénk. A legmeghatározóbb állapot, betegség ma a depresszió, az ok nélküli szomorúság, a levertség, a félelem. (...) Csak akkor lehet ebből kilépni, ha Jézust nézzük, tudatosan Vele vagyunk. Szükséges a tudatosság, mert ha nem figyelünk Rá, akkor, mint Péter a vízen, elsüllyedünk. Ha tudatosan rágondolunk, akkor egészen megváltozik minden. Tudjuk, hogy Ő Velem van, segít, elrendez mindent, és minden helyrejön.

Ő értem van, és azért van, hogy mindig velem legyen, nekem segítsen. Csak meg kell Őt kérdezni, hogy mit tegyek, meg kell Őt szólítani. Higgyük el, hogy válaszolni fog.

Úgy kell a mennyei Atyával, a Szentlélekkel, Jézussal együtt lenni, hogy Ők – vagyis a Szentháromságos Egy Isten – a családom, a társaim, a barátaim, akik azért vannak, hogy a segítségemre legyenek. Arra szomjaznak, vágynak, hogy szólítsuk meg Őket, s hagyjuk magunkat szeretni és bízzunk Bennük.”

A teljes beszélgetés ITT olvasható.

Forrás: Kovács Ágnes/Debrecen-Nyírhegyházi Egyházmegye

Fotó: Hasulyóné Rutkai Éva sajtóapostol, Ajak

Magyar Kurír