Jézusom, olvaszd fel kemény szívemet! – Ferenc pápa írta a nagypénteki Via Crucis elmélkedéseit

A keresztút eljén a keresztet Angelo De Donatis bíboros, római helynök vitte. Az egyes stációk között a keresztet szerzetesek, papok, családok, katekéták, menekültek, fiatalok, római plébánosok, gyóntatók a pápai bazilikákból, fogyatékossággal élők és a Katolikus Karitász tagjai vitték. A fáklyákat az egyetemi lelkészségek fiataljai vitték.

A szertartás előtt a Vatikáni Sajtószolgálat arról adott tájékoztatást, hogy Ferenc pápa egészségének megörzése és a húsvét vigília és a húsvétvasárnapi szentmisére való tekintettel, ma este a Szent Márta házból kapcsolódott be a Colosseumnál tartott keresztútba.

Bevezetés

Úr Jézus, a keresztre tekintünk és megértjük, hogy mindent nekünk adtál. Neked ajánljuk ezt az időt. Hozzád közel akarjuk eltölteni, aki a Getszemánitól a Kálváriáig imádkoztál. Az imádság évében kapcsolódunk imában bejárt utadhoz.

Evangélium Szent Márk könyvéből (14,32–37)

Odaértek a majorba, amelyet Getszemáninak hívnak. […] Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és elkezdett remegni és gyötrődni. Azt mondta nekik: »[…] Maradjatok itt és virrasszatok.« Egy kissé előbbre ment, a földre borult és imádkozott […] »Abba, Atyám! Minden lehetséges neked. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te.« Ezután visszajött, és alva találta őket. Így szólt Péterhez: »[…] Nem tudtál virrasztani egy órát?

Urunk, minden napodra imádsággal készültél, és most, a Getszemániban így készülsz húsvétra. Abba! Atyám! Minden lehetséges neked – mondod –, mert az imádság mindenekelőtt párbeszéd és intimitás; ugyanakkor harc és kérés is: vedd el tőlem ezt a kelyhet! És ráhagyatkozás és ajándék: de ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te! Így, imádságban léptél be szenvedésünk szűk kapuján, és elmentél a legnagyobb mélységeiig. „Félelmet és gyötrődést“ (Mk 14,33) éreztél: félelmet a haláltól, gyötrődést bűnünk terhe alatt, amelyet magadra vettél, miközben végtelen keserűség töltött el. Ám a harc közepette „még buzgóbban“ imádkoztál (Lk 22,43): ezáltal a fájdalom hevességét a szeretet felajánlásává változtattad.

Egyetlen dolgot kértél tőlünk: maradjunk veled, virrasszunk. Nem valami lehetetlent kérsz tőlünk, hanem közelséget. És én mégis hányszor eltávolodtam tőled! A tanítványokhoz hasonlóan hányszor elaludtam ahelyett, hogy virrasztottam volna, hányszor nem volt időm vagy kedvem imádkozni, mert fáradt voltam, a kényelemtől érzéketlenné váltam, lélekben elaludtam. Jézus, ismételd el nekem, nekünk, a te egyházadnak: „Keljetek föl, imádkozzatok“ (Lk 22,46).

Ébressz fel minket, Urunk, kelts fel a szív álmosságából, mert ma is, és különösen ma, szükséged van az imánkra.

I. állomás: Halálra ítélik Jézust

Ekkor a főpap középre állt, és megkérdezte Jézust: »Semmit sem felelsz mindarra, amit ezek tanúsítanak ellened?« Ő csak hallgatott, és semmit sem felelt. […] Pilátus ezért újra megkérdezte őt: »Semmit sem felelsz? Nézd, mi mindennel vádolnak téged!« De Jézus egy szót sem szólt többé, Pilátus pedig csodálkozott ezen (Mk 14,60–61;15,4–5).

Jézus, te vagy az élet, és mégis halálra ítélnek. Te vagy az igazság, és hazug perbe fognak. Miért nem ellenkezel? Miért nem emeled fel a hangod és mondod el az érveidet? Miért nem cáfolod meg a tanultakat és hatalmasokat, ahogy mindig is sikerrel tetted? Reakciód megdöbbentő, Jézusunk: a döntő pillanatban nem szólsz, hallgatsz. Azért teszel így, mert minél erősebb a rossz, annál radikálisabb a válaszod. És a válaszod: csönd. Ám a te csönded termékeny: imádság, szelídség, megbocsátás, a rossztól megváltó élet, olyan, amely felajánlott ajándékká teszi mindazt, amit elszenvedsz. Jézusom, beismerem: kevéssé ismerlek téged, mivel alig ismerem a csöndedet; mert a rohanás és tevés fékevesztettségében, felemésztve a dolgok által, az elmerüléstől való félelemmel telten vagy megszállottan a középpontba állítva magam nem találok időt a megállásra, arra, hogy veled legyek: hogy engedjelek téged cselekedni, az Atya Igéje, aki a csöndben tevékenykedsz. Jézusom, a te csended megrendít engem: arra tanít, hogy az imádság nem a mozgó ajkak szavaiból, hanem a hallgatni képes szívből születik meg: hiszen imádkozni annyi, mint figyelni a te Szavadra, imádni a te jelenlétedet.

Kérjük az Urat: Szólj szívemhez, Jézusom!

Aki jóval válaszolsz a rosszra – Szólj szívemhez, Jézusom!
Aki szelídséggel oltod ki a lármát – Szólj szívemhez, Jézusom!
Aki elveted a pletykálkodást és a panaszkodást – Szólj szívemhez, Jézusom!
Aki bensőleg ismersz engem – Szólj szívemhez, Jézusom!
Aki önmagamnál is jobban szeretsz engem – Szólj szívemhez, Jézusom!

II. állomás: Jézus vállaira veszi a keresztet

Ő a mi bűneinket maga hordozta testében
a kereszt fáján,
hogy a bűnöknek meghalva
igaz életet éljünk;
az ő sebe által gyógyultatok meg. (1Pt 2,24).

Jézusom, mi is hordozunk kereszteket, amelyek olykor igen nehezek: betegség, baleset, egy kedves személy halála, érzelmi csalódás, egy elveszített gyermek, munkanélküliség, egy be nem gyógyuló lelki sérülés, egy kudarcba fulladt terv, a sokadik hasztalannak bizonyult várakozás…

Jézusom, hogyan lehet ilyenkor imádkozni? Mit tegyek, amikor úgy érzem, összetört az élet, amikor súly nehezedik a szívemre, amikor nyomás alatt vagyok s nincs már erőm reagálni? Egy ajánlattal válaszolsz: „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket“ (Mt 11,28). Menjünk hozzád; én azonban magamba zárulok: marcangolom magam, újraélem a dolgokat, búslakodom, áldozattá válok, a negativitás bajnoka vagyok. Jöjjetek hozzám: nem volt elég, hogy szóval mondtad ezt nekünk. Íme, elénk jössz, a saját vállaidra veszed a keresztünket, hogy átvállald tőlünk a súlyát. Erre vágysz: hogy átadjuk neked fáradtságainkat és légszomjunkat, mivel azt szeretnéd, hogy azt érezzük, szabadok, általad szeretettek vagyunk. Köszönöm, Jézusom. Egyesítem a magam keresztjét a tiéddel, elhozom neked a fáradtságomat és a nyomoromat, rád helyezem szívem minden terhét.

Kérjük az Urat: Hozzád jövök, Uram!

Élettörténetemmel – Hozzád jövök, Uram!
Fáradtságommal – Hozzád jövök, Uram!
Korlátaimmal és törékenységemmel – Hozzád jövök, Uram!
Félelmeimmel – Hozzád jövök, Uram!
Szeretetedbe helyezve minden bizakodásomat – Hozzád jövök, Uram!

III. állomás: Jézus először esik el a kereszt súlya alatt

Bizony, bizony mondom nektek: ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz (Jn 12,24).

Jézusom, elestél: mire gondolsz, hogyan imádkozol a porban? És legfőképpen: mi ad erőt neked, hogy újra felkelj? Miközben arccal a földre esel s nem látod már az eget, úgy gondolom, ezt ismételgeted a szívedben: Atyám, aki a mennyekben vagy. Az Atya szeretetteljes tekintete rád szegeződik, és ez a te erőd. Azt is elképzelem, hogy miközben megcsókolod a száraz és rideg földet, az emberre gondolsz, aki a földből teremtetett, ránk, akik a szíved közepében vagyunk; és elismétled szövetségkötésed szavait: „Ez az én testem, mely értetek adatik“ (Lk 22,19). Az Atya irántad érzett szeretete irántunk érzett szeretet: íme, a szeretet az erőforrás, amely felemel és segít előre menni. Aki szeret, az nem marad a földön, továbbmegy; aki szeret, az nem fárad el, hanem szalad; aki szeret, az repül. Jézusom, mindig annyit kérek tőled, ám csak egy szolgál a javamra: ha tudok szeretni. El fogok esni az életemben, de a szeretettel fel tudok majd állni, tudok majd továbbmenni, ahogyan te is tetted, aki az elesések szakértője vagy. Életed valóban szüntelen irányunkban való elesés volt: Istenből emberré lettél, emberből szolgává, szolgából keresztre feszítetté, egészen a sírig; úgy estél a földre, mint az elhaló mag, azért estél el, hogy fölemelkedj a földről és az égbe vigyél minket. Aki újra fölemelkedsz a porból, szüld újra a reményt, adj erőt, hogy szeressek és újrakezdjek!

Kérjük az Urat: Jézus, adj erőt szeretni és újrakezdeni!

Amikor erőt veszt rajtam a reménytelenség – Jézus, adj erőt szeretni és újrakezdeni!
Amikor mások ítélkezése zúdul rám – Jézus, adj erőt szeretni és újrakezdeni!
Amikor nem sikerülnek a dolgok s türelmetlen leszek – Jézus, adj erőt szeretni és újrakezdeni!
Amikor úgy érzem, nem bírom tovább – Jézus, adj erőt szeretni és újrakezdeni!
Amikor nyomaszt a gondolat, hogy semmi sem változik – Jézus, adj erőt szeretni és újrakezdeni!

IV. állomás: Jézus találkozik anyjával

Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett […], azt mondta a tanítványnak: »Íme, a te anyád!« És attól az órától magához vette őt a tanítvány (Jn 19,26–27).

Jézusom, a tieid elhagytak téged, Júdás elárult, Péter megtagadott: egyedül maradtál a kereszttel. De ott van a te anyád. Nincs szükség szavakra, elég a szem, amely szembe mer nézni a szenvedéssel és felvállalja annak terhét. Jézusom, Mária könnyel és fénnyel telt tekintetében rálelsz a gyöngédség, a simogatás, a szeretetteljes ölelés emlékére, amellyel mindig fogadott és megtartott téged. Az anyai tekintet az emlékezés tekintete, amely alapot vet számunkra jóban. Nem tudunk meglenni az anya nélkül, aki világra hoz minket, de nem tudunk meglenni anélkül az anya nélkül sem, aki újra a helyünkre tesz a világban. Te tudod ezt, és a keresztről nekünk adod a saját édesanyádat. Íme, a te anyád — mondod a tanítványnak, mindannyiunknak: az Eucharisztia után nekünk adod Máriát is, legvégső ajándékodat a halál előtt. Jézusom, utadon az ő szeretetének emléke nyújtott vigaszt neked; az én utamnak is arra van szüksége, hogy a jó emlékében vessen alapot. Észreveszem azonban, hogy imádságomban kevés az emlékezés: gyors, sietős, a mai és a holnapi szükségleteim listája. Mária, állíts meg futásomban, segíts emlékezni: hogy megőrizzem a kegyelmet, hogy emlékezzem Isten megbocsátására és jótéteményeire, hogy újraélesszem az első szeretetet, újra megízleljem a gondviselés csodáit és sírjak a hálától.

Kérjük az Urat: Uram, éleszd újra bennem szereteted emlékét!

Amikor újra felidéződnek a múlt sebei – Uram, éleszd újra bennem szereteted emlékét!
Amikor a dolgok értelmüket, rendjüket vesztik – Uram, éleszd újra bennem szereteted emlékét!
Amikor elfelejtem az ajándékokat, melyeket kaptam – Uram, éleszd újra bennem szereteted emlékét!
Amikor elfelejtem, hogy én is ajándék vagyok – Uram, éleszd újra bennem szereteted emlékét!
Amikor elfelejtek köszönetet mondani neked – Uram, éleszd újra bennem szereteted emlékét!

V. állomás: Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni

Miközben elvezették, megragadtak egy bizonyos Simont, Cirenéből valót, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után (Lk 23,26).

Jézusom, az élet kihívásaival szemközt hányszor érezzük úgy, hogy egyedül már nem bírjuk tovább! Mennyire nehéz segítséget kérni, mert félünk, hogy azt a benyomást keltjük: elégtelenek vagyunk, épp mi, akik annyira odafigyelünk arra, hogy jónak látszunk és szépnek tűnjünk! Nem könnyű bízni, még nehezebb rábízni. Aki imádkozik, az mégis tudja, hogy rászoruló, és te, Jézusom, megszoktad, hogy rábízd magad másvalakire az imában. Nem szégyenkezel, amikor a Cirenei segítségére szorulsz. Felvállalod előtte, egy egyszerű ember, egy mezőről hazatérő földműves előtt a törékenységedet. Köszönöm, hogy támaszt kértél szükségedben, eltörölted a sebezhetetlen és távoli istenség képét. Nem hatalmadban vagy feltartóztathatatlan, hanem szeretetedben legyőzhetetlen, és arra tanítasz minket, hogy szeretni nem más, mint épp azokban a gyöngeségekben sietni a másik segítségére, amelyeket szégyell. Ilyenkor a törékenység lehetőséggé lesz. Ez történt a Cireneivel: a te gyöngeséged megváltoztatta az életét, és egy nap majd rádöbben, hogy Üdvözítőjének segített, az a kereszt váltotta meg, amelyet hordozott. Kérlek, Jézusom, hogy az én életem is változzon meg: segíts, hogy feladjam a védekezést és engedjem, hogy szeress: ott, ahol a leginkább szégyenkezem önmagam miatt.

Kérjük az Urat: Gyógyíts ki, Jézusom!

Abból, hogy azt gondoljam: elég vagyok önmagamnak – Gyógyíts ki, Jézusom!
Abból, hogy azt gondoljam: megoldom nélküled és a többiek nélkül –  Gyógyíts ki, Jézusom!
A tökéletességre törekvés megszállottságából – Gyógyíts ki, Jézusom!
A vonakodásból, hogy rád bízzam nyomoromat – Gyógyíts ki, Jézusom!
Az utamon szembejövök szükségével szembeni sietségből – Gyógyíts ki, Jézusom!

VI. állomás: Veronika kendőt nyújt Jézusnak és vigasztalja őt

Áldott legyen Isten […], az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden szorongattatásunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik bármiféle szorongattatásban vannak […]. Mert amint bőven van részünk Krisztus szenvedéseiben, úgy bőven van részünk Krisztus által a vigasztalásban is (2Kor 1,3–5).

Jézusom, sokan szemmel kísérik kivégzésed barbár látványosságát. Nem ismernek téged, sem az igazságot, ítélkeznek és elítélnek, rossz híredet keltik, becsmérelnek. Ma is megesik, Uram, és ehhez még egy borzalmas kíséretre sincs szükség: elég megnyomni egy billentyűt, hogy sértegessünk és ítéleteket tegyünk közzé. Miközben sokan ordítanak és ítélkeznek, egy asszony tör magának utat a tömegben. Nem beszél: cselekszik. Nem szidalmaz: megesik a szíve. Szembemegy az árral: egyedül, az együttérzés bátorságával, szeretetből kockáztat, módot talál arra, hogy áttörjön a katonákon, csupán azért, hogy egy simogatással vigasztalja arcodat. Gesztusa bevonul a történelembe, ez a vigasztalás gesztusa. Hányszor kérek vigasztalást tőled, Jézusom! Ám Veronika arra emlékeztet, hogy arra neked is szükséged van: te, a közeli isteni, a közelségemet kéred; te, az én vigasztalóm, azt szeretnéd, hogy én vigasztaljalak meg. Viszont-nem-szeretett szeretet, ma is keresed a tömegben a szenvedésre, a te szenvedésedre fogékony szíveket. Igazi imádókat keresel, lélekben és igazságban (vö. Jn 4,23), hogy maradjanak veled (vö. Jn 15), magára hagyott Szeretet. Jézusom, gyullaszd fel bennem annak vágyát, hogy veled maradjak, hogy imádjalak és vigasztaljalak. És add, hogy a te nevedben vigasztalás legyek másoknak!

Kérjük az Urat: Tégy engem vigasztalásod tanújává!

Irgalom Istene, aki közel vagy a sebzett szívűekhez – Tégy engem vigasztalásod tanújává!
Gyöngédség Istene, aki megrendülsz tőlünk – Tégy engem vigasztalásod tanújává!
Együttérzés Istene, aki elveted az érdektelenséget – Tégy engem vigasztalásod tanújává!
Aki elszomorodsz, amikor ujjal mutogatok másokra – Tégy engem vigasztalásod tanújává!
Aki nem azért jöttél, hogy elítélj, hanem hogy megments – Tégy engem vigasztalásod tanújává!

VII. állomás: Jézus újra elesik a kereszt súlya alatt

[A fiatalabb fiú] magába szállt, és azt mondta: […] „Fölkelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám! Vétkeztem!” […] Föl is kerekedett, és elment apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. A fiú így szólt hozzá: „Apám! Vétkeztem […]; már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz.” Az apa azonban ezt mondta: […] „Ez a fiam meghalt, és föltámadt, elveszett, és megtaláltatott” (Lk 15,17–18.20–22.24)

Jézusom, a kereszt nehéz: hordozza a legyőzetés, a bukás, a megaláztatás terhét. Akkor érzem át ezt, amikor összetörnek a dolgok, kifoszt az élet és a többiek nem értenek meg; amikor észreveszem munkám felelősségének túlzott és idegessé tevő súlyát, amikor összeprésel a szorongás, rám ereszkedik a melankólia, miközben egy fojtogató gondolat ismétlődik bennem: nem jutsz ki ebből, ezúttal nem fogsz felkelni. De van még ennél is rosszabb. Ráébredek, hogy akkor érem el a mélypontot, amikor újra lezuhanok: amikor visszaesem a hibáimba, a bűneimbe, amikor megbotránkozom másokon és aztán észreveszem, hogy én sem vagyok más, mint ők. Nincs rosszabb annál, mint amikor kiábrándulunk saját magunkból, s összezúz minket a bűntudat. Ám te, Jézusom, többször is elestél a kereszt súlya alatt, hogy közel legyél hozzám, amikor újra elbukom. Veled soha nem szűnik meg a remény, és minden bukás után újraéled, mivel amikor hibázom, te nem fáradsz belém, hanem még közelebb jössz hozzám. Köszönöm, hogy vársz; köszönöm, hogy annyiszor újra elesem és te végtelenszer megbocsátasz: mindig. Emlékeztess rá, hogy az elesések az utam lényegi pillanataivá válhatnak, mivel megértetik velem az egyedül fontosat: azt, hogy szükségem van Rád. Jézusom, vésd bele szívembe a legfontosabb bizonyosságot: hogy akkor állok fel igazán újra, amikor te segítesz fel engem, amikor megszabadítasz a bűneimtől. Mivel nem a szavak, hanem a megbocsátás szüli újra az életet.

Kérjük az Urat: Emelj fel, Jézusom!

Amikor megbénít a reménytelenség, szomorú és vigasztalan vagyok –  Emelj fel, Jézusom!
Amikor belátom elégtelenségem és haszontalannak gondolom magam – Emelj fel, Jézusom!
Amikor eltölt a szégyent és a félelem: nem tudom megcsinálni – Emelj fel, Jézusom!
Amikor kísért a remény elvesztése – Emelj fel, Jézusom!
Amikor elfelejtem, hogy a te megbocsátásod az erősségem – Emelj fel, Jézusom!

VIII. állomás: Jézus találkozik a jeruzsálemi asszonyokkal

Nagy népsokaság követte őt, köztük asszonyok is, akik jajgattak és sírtak miatta (Lk 23,27).

Jézusom, ki kísér végig keresztutadon? Nem a hatalmasok, akik a Kálvárián várnak, nem a nézőközönség, akik távol vannak, hanem az egyszerű emberek, akik nagyok a te szemedben, de kicsik a világ előtt. Az asszonyok, akiknek reményt adtál: nincs szavuk, ám mégis meghallgatják őket. Engedd, hogy felismerjük a nők nagyságát. Ők voltak hűségesek húsvétkor, közel voltak hozzád, ám még ma is félredobják őket, gyalázatnak és erőszaknak vannak kitéve. Jézusom, az asszonyok, akikkel találkozol, a mellüket verik és sírnak miattad. Nem önmagukat, hanem téged siratnak, siratják a rosszat és a világ bűnét. Könnyekből egybefont imádságuk elér a szívedhez. Tud sírni az én imádságom? Megindultan állok meg előtted, akit értem feszítettek keresztre, a te szelíd és megsebzett szereteted előtt? Megsiratom hamisságomat és állhatatlanságomat? A világ tragédiáival szemközt jégből van a szívem, vagy felolvad? Hogyan reagálok a háború őrültségére, a gyermekek arcára, akik nem tudnak már nevetni, az anyákra, akik látják, hogy gyermekeik alultápláltak és éheznek, s már elhullajtható könnyük sincsen? Te, Jézusom, megsirattad Jeruzsálemet, megsirattad szíveink keménységét. Rázz fel engem belülről, add meg az imádkozva sírás és a sírva imádkozás kegyelmét!

Kérjük az Urat: Jézusom, olvaszd fel kemény szívemet!

Aki ismered a szív titkait – Jézusom, olvaszd fel kemény szívemet!
Aki elszomorodsz a lélek keménysége miatt – Jézusom, olvaszd fel kemény szívemet!
Aki szereted az alázatos és töredelmes szívet – Jézusom, olvaszd fel kemény szívemet!
Aki megbocsátásoddal felszárítottad Péter könnyeit – Jézusom, olvaszd fel kemény szívemet!
Aki énekre változtatod a sírást – Jézusom, olvaszd fel kemény szívemet!

IX. állomás: Jézust megfosztják a ruháitól

„Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged, vagy szomjazni és inni adtunk neked? Mikor láttunk mint idegent, és befogadtunk, vagy mezítelenül, és felöltöztettünk téged? Mikor láttunk betegen vagy fogságban, és meglátogattunk téged?” […] Így válaszol majd nekik: „Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.”(Mt 25,37–40).

Jézusom, Szenvedésed előtt mondtad ezeket. Most értem meg, miért hangsúlyozod azonosulásodat a szükséget szenvedőkkel: téged vetettek börtönbe; te voltál az idegen, akit kivezettek a városból, hogy keresztre feszítsék; te vagy meztelen, megfosztva ruháidtól; te vagy beteg és sebesült; te szomjazol a kereszten és éhezel szeretetre. Add, hogy meglássalak téged a szenvedőkben és benned lássam meg a szenvedőket, mert te ott vagy abban, akit megfosztottak méltóságától, a hatalmaskodás és az igazságtalanság, az általános közöny közepette a mások vére árán szerzett haszon által megalázott krisztusokban. Nézlek téged, Jézusom, amint megfosztottak ruháidtól, és megértem, hogy arra hívsz: én is vessem le megannyi külsődlegességemet. Te ugyanis nem a látszatokat nézed, hanem a szívet. És nem steril, hanem szeretetben termékeny imát vársz. Lecsupaszított Isten, tégy meztelenné engem is! Hiszen könnyű beszélni, de szeretlek-e tényleg a szegényekben, a te megsebzett testedben? Imádkozom azért, akit megfosztottak a méltóságától? Vagy azért imádkozom, hogy pusztán az én szükségleteimet fedjem be és biztonságba öltözhessem? Jézusom, a te igazságod meztelenné tesz és arra indít, hogy azt állítsam a középpontba, ami tényleg számít: téged, a keresztre feszítettet és keresztre feszített testvéreimet. Add meg, hogy megértsem: soha nem nélkülözöm a szeretetet, hogyha megjelenek előtted!

Kérjük az Urat: Vetkőztess ki, Úr Jézus!

A látszatokhoz tapadásból – Vetkőztess ki, Úr Jézus!
A közöny páncéljából – Vetkőztess ki, Úr Jézus!
Abból a hitből, hogy nem nekem kell segítenem a többieknek – Vetkőztess ki, Úr Jézus!
A jóságoskodás és külsődlegesség kultuszából – Vetkőztess ki, Úr Jézus!
Abból, hogy azt gondoljam: akkor jó az élet, ha nekem jó – Vetkőztess ki, Úr Jézus!

X. állomás: Jézust a keresztre szögezik

Amikor a Koponyahelynek nevezett helyhez értek, megfeszítették őt ott, és vele a gonosztevőket is, az egyiket jobbról, a másikat balról. Jézus ekkor így szólt: »Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.« (Lk 23,33–34).

Jézusom, szögek járják át kezeidet és lábaidat, gyötörve testedet. És éppen most, amikor legkínzóbb a fizikai fájdalom, egy lehetetlen imádság hangzik fel ajkaidról: bocsáss meg annak, aki csuklódba veri a szögeket! Az Evangélium emlékeztet rá, hogy nem egyszer, hanem sokszor mondtad, egy megismételt cselekvést jelölő igét használva: „Atyám, bocsáss meg“. Jézusom, most már bennem is meglehet a bátorság ahhoz, hogy a megbocsátást válasszam, ami megszabadítja a szívet és újraszüli az életet. Uram, nem elégszel meg azzal, hogy megbocsáss, igazzá is teszel minket az Atya előtt: nem tudják, mit tesznek. Magadra vállalod a védelmünket, az ügyvédünk leszel, közbenjársz értünk. Most, hogy áldó és gyógyító kezeid a fára lettek szögezve, s az örömhírt elvivő lábaid többé már nem járhatnak, most, a tehetetlenségben kinyilatkoztatod nekünk az imádság mindenhatóságát. A Golgota ormán leleplezed előttünk a világot megmentő közbenjáró ima magasztosságát. Jézusom, add, hogy ne csak magamért és a számomra kedves emberekért imádkozzam, hanem azért is, aki nem szeret engem és árt nekem; add, hogy imádkozzam — szíved szándéka szerint — azért, aki távol van tőled; hogy javára legyek azoknak és közbenjárjak azokért, akik nem ismernek téged, és ezért nem tudják, micsoda öröm szeretni téged és tudni, hogy te megbocsátottál nekünk!

Kérjük az Urat: Atyánk, irgalmazz nekünk és az egész világnak!

Jézus fájdalmas szenvedéséért – Atyánk, irgalmazz nekünk és az egész világnak!
Az ő sebeinek erejéért – Atyánk, irgalmazz nekünk és az egész világnak!
Kereszten nyújtott megbocsátásáért – Atyánk, irgalmazz nekünk és az egész világnak!
Mindazokért, akik szereteted miatt megbocsátanak – Atyánk, irgalmazz nekünk és az egész világnak!
Azok közbenjárásáért, akik hisznek benned, imádnak téged, remélnek benned, szeretnek téged – Atyánk, irgalmazz nekünk és az egész világnak!

XI. állomás: Jézus felkiált elhagyatottságában

A hatodik órától [déltől] sötétség lett az egész földön a kilencedik óráig [délután háromig]. A kilencedik óra körül Jézus hangosan felkiáltott: »Élí, Élí, lemá szabaktáni?«, azaz: »Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?« (Mt 27,45–46).

Jézusom, íme, a hallatlan imádság: az Atyához felkiáltva mondod ki elhagyatottságodat! Te, a mennyei Isten, nem válaszokat mennydörögsz, hanem a miértre kérdezel rá? A Szenvedés csúcsán tudatosul benned az Atyától való távolság, és már nem is Atyának hívod őt, mint máskor, hanem Istennek, mintha már nem tudnád felidézni az arcát. Miért? Azért, hogy alámerülj szenvedésünk legnagyobb mélységébe. Értem tetted, hogy én, amikor csak sötétséget látok, amikor átélem bizonyosságaim romba dőlését és életem hajótörését, ne érezzem többé egyedül magam, hanem elhiggyem, hogy te itt vagy velem: te, a közösség Istene, aki megélted az elhagyatottságot azért, hogy ne hagyj a magány fogságában engem. Amikor felkiáltottál, kimondtad a magad miért-jét, egy zsoltár szavával tetted ezt: ezáltal még a legvégső magunkra maradást is imádsággá tetted. Íme, mit kell tennünk az élet viharaiban: nem hallgatni kell, mindent magunkban tartva, hanem felkiálthatunk hozzád. Dicsőség neked, Úr Jézus, mert nem menekültél el elveszettségem elől, hanem legnagyobb mélységéig beleléptél ebbe a tapasztalatba. Dicséret és dicsőség neked, aki magadra vállaltál minden távolságot és közel kerültél ahhoz, aki a legtávolabb van tőled. És én, a magam miért-jeinek a sötétségében, megtalállak téged, Jézusom, a fényt az éjszakában. A megannyi magányos és kirekesztett, elnyomott és magára hagyott ember kiáltásában meglátlak téged, én Istenem: add, hogy felismerjelek és szeresselek téged!

Kérjük az Urat: Jézusom, add, hogy felismerjelek és szeresselek téged!

A meg nem született és elhagyott gyermekekben – Jézusom, add, hogy felismerjelek és szeresselek téged!
A sok fiatalban, aki vár valakire, aki meghallja fájdalmas kiáltását – Jézusom, add, hogy felismerjelek és szeresselek téged!
A túl sok félredobott idősben – Jézusom, add, hogy felismerjelek és szeresselek téged!
A fogva tartottakban és magányosokban – Jézusom, add, hogy felismerjelek és szeresselek téged!
A leginkább kizsákmányolt és elfeledett népekben – Jézusom, add, hogy felismerjelek és szeresselek téged!

XII. állomás: Jézus meghal a kereszten, az Atya kezébe ajánlva magát és megígérve a paradicsomot a jobb latornak

[Az egyik vele együtt felfeszített lator] így szólt: »Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljössz országodba.« Ő azt felelte neki: »Bizony, mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban!« […] Jézus hangosan felkiáltott: »Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!« E szavakkal kilehelte a lelkét. (Lk 23,42–43.46).

Jézusom, egy gonosztevő bejut a paradicsomba! Rád bízza magát, te pedig magaddal együtt az Atyára bízod őt. A lehetetlenség Istene, szentté teszel egy latrot. És nem csak ezt teszed: a Kálvárián megváltoztatod a történelem folyását. A keresztből, a halálos ítélet jelképéből a szeretet ikonja lesz; a halál falából az életre vivő híd. Fénnyé változtatod a sötétséget, közösségé az elkülönülést, tánccá a szenvedést, és még a sírból, az élet utolsó állomásából is a remény kiindulópontja lesz. Ezeket az átalakításokat azonban velünk, soha nem nélkülünk viszed végbe. Jézusom, emlékezz meg rólam: ez az őszinte imádság lehetővé tette számodra, hogy nagy dolgokat vigyél végbe ennek a gonosztevőnek az életében. Ez az imádság hallatlan ereje! Olykor azt gondolom, hogy az imádságom nem nyer meghallgatást, pedig az a lényeg, hogy kitartsak, állhatatos legyek, eszembe jusson, hogy ezt mondjam neked: „Jézusom, emlékezz meg rólam!“ Emlékezz meg rólam, és az énbennem lévő rossz nem lesz végállomás, hanem újraindulássá válik. Emlékezz: vagyis helyezz újra a szívedre, akkor is, amikor távolodom, amikor elveszem az élet örvénylő fogatagában. Emlékezz meg rólam, Jézusom, mert ha emlékezel rám — ennek példája a jobb lator —, akkor belépek a paradicsomba. Mindenekelőtt pedig arra emlékeztess, Jézusom, hogy az imádságom meg tudja változtatni a történelmet!

Kérjük az Urat: Jézusom, emlékezz meg rólam!

Amikor szertefoszlik a remény és kiábrándultság uralkodik el – Jézusom, emlékezz meg rólam!
Amikor képtelen vagyok döntést hozni – Jézusom, emlékezz meg rólam!
Amikor már nem bízom magamban, sem másokban – Jézusom, emlékezz meg rólam!
Amikor elfeledkezem szereteted nagyságáról – Jézusom, emlékezz meg rólam!
Amikor azt hiszem, hogy haszontalan az imádságom – Jézusom, emlékezz meg rólam!

XIII. állomás: Jézus testét leveszik a keresztről és Mária ölébe fektetik

Simeon […] ezt mondta Máriának: »Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak – és a te lelkedet tőr járja át” (Lk 2,34–35).

Mária, igen-ed után az Ige megtestesült méhedben. Most pedig újra az öledben fekszik meggyötört teste: a kisded, akit a karjaidban tartottál, megcsonkított holttest. Most, a legfájdalmasabb pillanatban, felragyog felajánlásod: tőr járja át lelkedet, de imádságod most is igen Istennek. Mária, ritkán mondunk igen-t, gyakran mondunk ha-t: ha jobb szüleim lettek volna, ha megértettek és jobban szerettek volna, ha jobban sikerült volna a karrierem, ha nem lett volna ez a problémám, ha nem szenvedtem volna annyit, ha Isten meghallgatna… Szüntelenül a dolgok miért-jét kérdezzük, nehezünkre esik szeretettel megélni a jelent. Te is mondhattál volna megannyi ha-t az Istennek, ám még most is igen-t mondasz. Erős a hited, hiszed, hogy a szeretettől áthatott szenvedés az üdvösség gyümölcsét termi; hogy Istennel megélve nem a fájdalomé az utolsó szó. És miközben karjaidban tartod Jézus élettelen testét, füledbe csengenek utoljára neked mondott szavai: Íme, a te fiad, Anyám, én vagyok ez a fiú! Ölelj magadhoz, hajolj a sebeimre! Segíts, hogy igen-t mondjak Istennek, igen-t a szeretetnek! Irgalmasság Anyja, kegyetlen kort élünk és szükségünk van az együttérzésedre: te gyöngéd és erős vagy, kenj föl szelídséggel minket: olvaszd fel szívünk ellenállását és oldd meg lelkünk csomóit!

Kérjük: Fogd meg a kezem, Mária!

Amikor engedek a vádaskodásnak és áldozattá válok – Fogd meg a kezem, Mária!
Amikor nem küzdök tovább és elfogadom, hogy együtt éljek a hamisságaimmal – Fogd meg a kezem, Mária!
Amikor késlekedem és nincs bátorságom igen-t mondani Istennek – Fogd meg a kezem, Mária!
Amikor engedékeny vagyok magammal és szigorú másokkal – Fogd meg a kezem, Mária!
Amikor azt akarom, hogy megváltozzon az Egyház és a világ, de én nem változom – Fogd meg a kezem, Mária!

XIV. állomás: Jézus testét Arimateai József sírjába helyezik

Mikor beesteledett, jött egy Arimateából való gazdag ember, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak. Odament Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. […] József fogta a testet, begöngyölte tiszta gyolcsvászonba, és betette sziklába vágott, saját, új sírboltjába (Mt 27,57–60).

József: ez a név jelenti Máriával együtt karácsony hajnalát, de ez jelzi húsvét hajnalhasadását is. Názáreti József álmot látott, és volt bátorsága magához venni Jézust, hogy megmentse őt Heródestől. Te pedig, Arimateai Józse, magadhoz veszed Jézus testét anélkül, hogy tudnád: lehetetlen és csodálatos álom fog betelni pontosan ott, a sírban, amelyet Krisztusnak adtál, amikor azt hitted, ő már semmit sem tehet érted. Igaz: minden Istennek adott ajándék sokkal nagyobb viszonzást nyer. Arimateai József, a merész bátorság prófétája vagy. Meg szeretnél ajándékozni egy halottat, ezért elmész a rettegett Pilátushoz, és megkéred, tegye lehetővé, hogy Jézusnak ajándékozhasd a sírt, amelyet magadnak építtettél. Kérésed merész, a szavakat pedig tettek követik. József, emlékeztess arra, hogy kitartó kérésem, imádságom gyümölcsöt hoz és áthatol a halál sötétségén is; hogy a szeretet nem marad válasz nélkül, hanem új kezdettel ajándékoz meg. Sírod a történelemben egyedülálló módon az élet forrása lesz. Ez a sír új volt, nemrég vésték a sziklába. És én mi újat ajándékozok Jézusnak ezen a húsvéton? Egy kis időt, hogy Vele legyek? Egy kis szeretetet a többi ember iránt? Te a sírodat ajándékoztad Krisztusnak? Én felajánlom-e neki eltemetett félelmeimet és nyomorúságaimat, amire vár? Akkor lesz tényleg húsvét, ha odaajándékozok a magaméból valamit Annak, aki értem adta az életét: hiszen akkor kapunk, amikor adunk; mivel akkor találjuk meg az életünket, amikor elveszítjük, és akkor birtokolunk, amikor ajándékozunk.

Kérjük az Urat: Könyörülj, Urunk!

Rajtam, aki lusta vagyok megtérni – Könyörülj, Urunk!
Rajtam, aki szeretek kapni, de nem szeretek adni – Könyörülj, Urunk!
Rajtam, aki képtelen vagyok megadni magam szeretetednek – Könyörülj, Urunk!
Rajtunk, akik szívesen szolgálunk a tárgyaknak, de nem az embereknek –  Könyörülj, Urunk!
Világunkon, amelyet megfertőznek az önzés sírboltjai – Könyörülj, Urunk!

Záró imádság (Jézus neve, 14 alkalommal)

Uram, úgy kérünk, mint az evangéliumi szükséget szenvedők, törékenyek és betegek, akik a legegyszerűbb és meghittebb szóval: a te neveddel hívnak segítségül.

Jézus, a te neved megment, mert te vagy a mi üdvösségünk.

Jézus, te vagy az életem, szükségem van rád, hogy ne véssem el utam irányát, mert te megbocsátasz és újra felemelsz, meggyógyítod szívemet és értelmet adsz szenvedésemnek.

Jézus, magadra vetted a bennem lévő rossz és a kereszt terhét, nem mutogatsz rám, hanem átölelsz; szelíd és alázatos szívű vagy, gyógyíts ki a gyűlöletből és haragból, szabadíts meg a gyanakvástól és a bizalmatlanságtól!

Jézus, nézlek a kereszten és látom feltárulni magam előtt a szeretetet, létezésem értelmét és utam célját: segíts, hogy szeressek és megbocsássak, leküzdjem az érzéketlenséget és a közönyt, s ne panaszkodjam!

Jézus, a kereszten szomjazol, szeretetemre és imádságomra szomjazol; azért van erre szükséged, hogy beteljesítsd jóra és békére vonatkozó terveidet.

Jézus, hálát adok neked mindazokért, akik válaszolnak hívásodra és kitartanak az imádságban, van bátorságuk hinni és állhatatosak, hogy a nehézségek közepette is előrehaladjanak.

Jézus, eléd hozom szent néped pásztorait: imádságuk a nyáj támasza; legyen idejük megállni előtted, alakítsák szívüket a te Szíved szerint!

Jézus, áldalak a szemlélődő szerzetesekért, akiknek világ elől elrejtett és számodra kedves imádsága megőrzi az Egyházat és az emberiséget.

Jézus, eléd hozom a családokat és mindazokat, akik ma este otthonaikban velünk együtt imádkoztak, az időseket, különösen a magányosokat, a betegeket, a te Egyházad ékköveit, akik egyesítik szenvedéseiket a tieiddel.

Jézus, ez a közbenjáró imádság jusson el azokhoz a testvéreinkhez, akik a világ számos részén üldözést szenvednek el a te nevedért; azokhoz, akik a háború drámáját szenvedik el, és azokhoz, akik belőled erőt merítve nehéz kereszteket hordoznak!

Jézus, kereszteddel mindannyiunkat eggyé tettél: foglald közösségbe a hívőket, önts beléjük testvéri és türelmes érzelmeket, segíts minket, hogy együtt munkálkodjunk s együtt járjuk utunkat; őrizd meg békében az Egyházat és a világot!

Jézus, szent Bíró, aki nevemen szólítasz engem, szabadíts meg a meggondolatlan ítélkezéstől, a pletykálkodástól, az erőszakos és sértő szavaktól!

Jézus, halálod előtt ezt mondtad: „Beteljesedett!“ A magam tökéletlenségében én nem tudom ezt kimondani; de bízom benned, mert te vagy az én reményem, az Egyház és a világ reménye!

Jézus, még egyvalamit szeretnék mondani neked, és folyton elismételni: köszönöm! Köszönöm, Uram és Istenem!

Fordította: Török Csaba

Fotó: Diocesi di Roma

Magyar Kurír