Jézustól kérdezni – veszélyes

Nézőpont – 2025. július 12., szombat | 16:00

Évközi 15. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 10,25–37)

Sokféleképpen lehet kérdést feltenni: tudunk például költői vagy szónoki kérdésről, amelyre nem várunk igazi választ, csak saját mondandónk szempontját gördíti tovább. Ismerünk „alákérdezést”, de olyant is, amikor a kérdésünk voltaképpen saját tájékozottságunkat, felsőbbségünket hivatott bizonyítani. Gesztusunk ilyenkor beszélgetőpartnerünk hiányosságait hozza napvilágra, ha kiderül, hogy válasza nem egzakt. És van őszinte kíváncsiság, igazságkeresés is, amikor azért teszünk fel kérdést, mert tanulni vágyunk, többet tudni, egy mester vagy „a Mester” által formálódni. Válaszolni is sokféleképpen lehet – lehet tárgyszerűen információt szolgáltatni, pontosan arra felelni, amit a beszélgetőpartnerünk kérdez. De lehet másképpen is. Lássuk, Jézus milyen módon válaszol a Lukács-evangélium tizedik fejezetében!

Egy név szerint nem ismert törvénytudó kérdéséről hallunk, aki mintegy „teszteli” Jézust. Az általa feltett kérdés szó szerint egyezik azzal, amit a gazdag ifjú (vagy Lukács szerint előkelő férfi) tesz fel pár fejezettel később Jézusnak (Lk 18,18): „mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet?” Emelkedett mondat, de középpontjában az én áll, aki részletes „vallásos használati utasításra” vágyik. Jézus azonban nem áll rá a törvénytudó vágányára, nem ad közvetlen választ, hanem visszafordítja a kérdést (ahogyan egyébként a gazdag ifjú esetében is teszi): a Törvényben mi van megírva? Hogyan olvasod? Alkalmat ad ezzel arra, hogy a törvénytudó megcsillogtathassa a Törvény értelmezésében való jártasságát. Feleletét – amely az isten- és emberszeretet kettős parancsa – Jézus jóváhagyja, sőt dicséri. A párbeszéd azonban nem ér véget itt.

A törvénytudó ugyanis újabb kérdést tesz fel – „Ki az én felebarátom?” –  ám ezzel még ugyanúgy elméleti síkon marad.

Jézus válasza teljesen más síkon mozog: ha figyelmesen olvassuk, észrevesszük, hogy valójában nem a törvénytudó teoretikus kérdésére felel – „ki az ő felebarátja” –, hanem arra mutat rá, hogy a kérdező maga miként viselkedhet felebarátként. Ahogyan a gazdag ifjú esetében is – ott a mindent elhagyásra, a követésre való felszólítással –, úgy itt is, a jól ismert történettel Jézus arra mutat rá, mi is az isteni parancsok valódi távlata. A kettős parancs, vagy a másik esetben a tízparancs, nem kötelezettségek tárháza, egyfajta lista, melynek tételeit „ki lehet pipálni”.

A jézusi válasz nem vallási használati utasítás, egy újabb elraktározandó tudáselem. Sokkal inkább kihívás a saját biztos meggyőződésemből, ugyanakkor bevonás egy másik, magasabb, szélesebb perspektívába.

Jézust úgy válaszol, hogy kimozdít a saját nézőpontomból, és egy más szögben való látásba von be, amely személyes, radikális választ kíván. Nem enged az elméleti síkon maradni. Ezért lehet veszélyes Jézust kérdezni…

Szerző: Deák Hedvig OP

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria