A találkozó tapasztalatairól, az áldozatok meghallgatásáról és a további feladatokról a püspök a Kardinális YouTube-csatornának nyilatkozott.
A pápai bizottsággal való közös munka már a római út előtt megkezdődött. Luis Manuel Alí Herrera püspök, a testület titkára júliusban Budapesten találkozott az MKPK gyermekvédelmi munkacsoportjával. A mostani látogatás előkészítését szolgáló megbeszélésen ismertette a bizottság működését, szót ejtett bevált gyakorlatokról, a magyar résztvevők pedig a hazai tapasztalatokat mutatták be.
A vatikáni találkozón a bizottság titkárával és munkatársaival egyeztettek a magyar püspökök. Martos Levente Balázs felidézte: a szakértők egy része online csatlakozott a beszélgetéshez, így a kis római tárgyalóban folytatott eszmecsere a világegyház tágabb tapasztalatát is megjelenítette. Az eltérő helyi körülmények között ugyanaz a cél vezeti a munkát: a gyermekek védelme.
Az egész egyház számára nagyon fontos, kiemelten fontos az, hogy biztonságos hely lehessen”
– hangsúlyozta a segédpüspök. Mint mondta, minden plébániának, iskolának, szociális és más egyházi intézménynek olyan környezetet kell jelentenie a kiskorúak számára, ahol nem szenvednek el visszaélést, és nem kell káros hatásoktól tartaniuk.
A bizottság ebben segíti a helyi egyházi közösségeket: támogatja a szükséges intézkedések kidolgozását és megvalósítását is. A püspök az áldozatok kísérését, meghallgatását és a döntésekbe való bevonását egymással összefüggő feladatokként nevezte meg. Mint kiemelte,
a cél, hogy a helyi közösségek „ne csak elkötelezettek legyenek az áldozatok kísérésében, hogy őket meghallják, hogy őket bevonják a szükséges döntések meghozatalába, hanem teljeskörűen fölkészüljenek arra, hogy a nehéz és nagyon fájdalmas helyzetekre jól reagáljanak – még inkább ezeket megelőzzék”.
„A mai találkozás megerősített minket abban, hogy jó irányba indultunk el, de még tovább kell menni ezen az úton” – fogalmazott Martos Levente Balázs.
A megbeszélésnek bátorító tapasztalata is volt. A segédpüspök elmondta: a bizottsághoz eljutott információk részben az egyház iránti bizalomról tanúskodnak. „Azok a közvélemény-kutatások, amelyek lezajlottak, azt mutatják, hogy a magyar egyház iránt, otthon Magyarországon, nagyon sokan nagy bizalommal vannak.”
E bizalom megerősítését a püspök a további közös munka részének tekinti. „És nekünk rendkívül fontos, hogy ezt a bizalmat úgy tudjuk erősíteni, hogy a továbbiakban bátrabban, nagyobb nyilvánossággal és még inkább közösen teszünk erőfeszítéseket azért, hogy az egyház biztonságos tér lehessen” – mondta. Ehhez hozzátartozik azok meghallgatása és kísérése, akik korábbi mulasztások és bűnök következtében áldozatokká, illetve túlélőkké váltak.
A gyermekvédelmi találkozó tapasztalata illeszkedett az egész római ad limina látogatás légköréhez. Martos Levente Balázs a testvéri párbeszédről szólt: a vatikáni testületek is szeretnének tanulni a helyi egyházak tapasztalatából, miközben a magyar püspökök a Szentatyától és munkatársaitól a következő évek szolgálatát segítő, értékes szempontokat kaptak.
A segédpüspök nem kisebbítette a feladat súlyát. Beszámolóját mégis a folytatáshoz kapott erő és a remény gondolatával zárta: „A feladat nem kicsi, és a kihívás egyáltalán nem jelentéktelen, sőt sokkal inkább olykor akár félelmetesnek is tűnik, mégis azt kell mondani, hogy az Isten segítségében bízva megerősödve tudunk továbbmenni utunkon a római látogatás után.”
Szerző: Zsuffa Tünde/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye; Kuzmányi István
Fotó: Kardinális YouTube-csatorna; Lambert Attila (a képek az ad limina látogatás korábbi napjain készültek)
Videó: Kardinális YouTube-csatorna
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria




