Jó ütemben halad a keszthelyi Kiskastély óvoda építése

Hazai – 2023. október 30., hétfő | 12:46

Jól haladnak a jövő ősszel megnyíló keszthelyi Kiskastély óvoda építési munkálatai. A veszprémi érsekség mintegy hárommilliárd forintot fordít az épület és a környezet megújítására. A katolikus intézmény a tervek szerint jövő ősztől fogadja a gyermekeket. Október 26-án a helyszínen tartott sajtótájékoztatón Udvardy György veszprémi érsek is részt vett.

A leromlott állagú, évek óta nem használt Kiskastélyt a magyar kormány és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia óvodafejlesztési programjának részeként újítják fel, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.

Az október 26-án, csütörtökön tartott bejáráson elhangzott: az épületben nevelőtestületi és titkársági irodák, foglalkoztatók, illetve torna- és sószoba is létesül. Az újonnan épülő szárnyban négy csoportszoba kap helyet, amelyek mindegyike kertkapcsolattal rendelkezik majd.

Mostanra minden szükséges bontási munkával végeztek a kivitelezők, karácsonyra pedig szeretnék elérni a szerkezetkész állapotot. A  munka a terveknek megfelelően halad.

A Kiskastély óvoda a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola tagintézményeként működik jövő ősztől. A beruházás nemcsak a város lakói számára fontos, Keszthely ugyanis régióközpont, így számos településről fogad majd gyermekeket az intézmény – mondta el Udvardy György veszprémi érsek a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

A veszprémi érsek arról is beszélt, a várossal egyeztetve, tudatosan esett a választás a műemlék épületre, amely ezzel a beruházással funkciót kap és megújul. Kiemelte: a főegyházmegyében minden szülő számára szeretnék biztosítani annak lehetőségét, hogy az érsekség intézményeiben, elérhető távolságon belül gyermekük katolikus nevelésére nyíljon mód. Ebben a Keszthelyen szolgáló atyák is közreműködnek majd.

Nagy Bálint államtitkár, országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a fizikai megújulás mellett fontos a tartalom is, amely a közösséget erősíti. Erre Keszthelyen is és a térségben is nagy igény van, s már számtalanszor bebizonyosodott: az egyház jó gazdája az ingatlanoknak, intézményeknek. – Ha körülnézünk ma Európában, láthatjuk, különösen nagy jelentőséggel bír az, hogy az önkormányzatok, civil szervezetek és a helyi egyház együttműködik – mondta a politikus.

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye 

Fotó: Halász Gábor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria