Jobb egyszer látni, mint százszor hallani – Rajzok és grafikák a Szépművészeti Múzeumban

A két férfi azért ordít, mert katonák, zsoldosok, akik éppen harcolnak egymással. Négy lovas küzdelmét ábrázolta az a firenzei városháza tanácstermébe szánt freskó, amelyhez ez a tanulmány készült. A legendás csataképről mindössze kortárs beszámolók és másolatok maradtak ránk, és nem utolsó sorban Leonardónak néhány ehhez a munkájához szánt előkészítő vázlata. A falkép négy lovas közelharcának azt a pillanatát ábrázolta, amikor a firenzei kapitány megpróbálja kiragadni a milánói zsoldosvezér kezéből az ellenség zászlaját. A Szépművészeti Múzeum mostani, új kiállításán látható fejtanulmányt Leonardo ehhez az utóbbi alakjához készítette. A krétavázlat nyilvánvalóan nem portré igényével készült, hanem fiziognómiai tanulmány, melyen Leonardo a csata hevében egymásnak rontó katonák arcán tükröződő gyilkos indulatot akarta ábrázolni.

A Szépművészeti Múzeum Leonardótól Miróig – Papír/Forma: százötven éve rajzok és grafikák bűvöletében című kiállítása mindenképpen figyelemreméltó. Nem csak a már ismert alkotások, rajzok, nyomatok várnak ránk, hanem újdonságok is. Az imént említett Leonardo-rajz mellett – amely a múzeum százötven éves történetének különleges darabja, és akár a tárlat emblémája is lehetne – kiállították a többi jól ismert és gyakran reprodukált alkotást is. Ma már több tízezer rajz és százezres nagyságrendet számláló sokszorosított grafikai anyag található a múzeumban.

Ahogyan korábbi cikkeinkben írtuk, a papírra készített képzőművészeti alkotások, rajzok, vázlatok viszonylag későn kerültek a gyűjtők látókörébe; nagyjából a 18. század végétől, a 19. század elejétől gyűjtötték a rajzokat. Hozzájárulhatott ehhez, hogy a papír a vászonnal szemben nagyon sérülékeny anyag. Az olajjal festett képeket mindig is többre becsülték a gyűjtők és a műtörténészek is. Pedig a művészek az első gondolataikat egyszerű skiccek, ceruzavázlatok formájában vetik papírra, és általában csak ezután dolgozzák ki a terveiket. Ezért is van ma már olyan nagy értékük a vázlatoknak vagy előzetes tanulmányoknak, amelyek a későbbi, véglegesnek szánt művekhez készültek, és az ötlet megszületését tükrözik.

A már ismert alkotások között megcsodálhatja a látogató Delacroix Villámlástól megrettent ló című vízfestményét, amely a Szépművészeti Múzeum joggal féltett darabja. A finom tónusokkal és színekkel megfestett naturalisztikus ábrázolás, a lendületben lévő fehér paripa hirtelen mozdulata magával ragadja az embert. A sötét, mélykék égbolton cikázó villám erős ellentétben áll a ló szinte világító fehérségével.

Rembrandt Asszony síró gyermekkel és kutyával című tollrajza sem ismeretlen a művészetkedvelők számára. A sok reprodukció után is mindig élményt jelent újra látni az eredeti alkotást. A nagy holland mester nem csak festőként, hanem minden idők legjobb rézkarcolójaként is páratlan hírnévre tett szert. A Grafikai Gyűjteményben hat rajza mellett a legtöbb rézkarca is megtalálható. Házasságának első éveiben feleségéről és gyermekeiről sok rajzot készített. Közeli családtagjai mellett másokat is szívesen megörökített: egy fennmaradt tulajdoni leltár százharmincöt ilyen témájú rajzáról számol be. Rembrandt gyors vázlatokat, skicceket készített az útjai során, láthatóan állandóan gyakorolt, megfigyelt. A kiállított rajzon egy utcai jelenet elevenedik meg: egy kutyától megriadt kisgyermeket vigasztal az édesanyja.

A II. világháború óta eltelt időszakban alapjaiban változott meg a műtárgyak beszerzésének módja. A műtárgypiaci élet – bár számos pozitív hozadéka is van – nehéz helyzetet teremt a közgyűjtemények számára, amelyek magángyűjtőkkel szállnak versenybe a remekművekért. A múzeumok azonban ma is befolyásos szereplői a képzőművészeti színtérnek, és fontosnak tartják gyűjteményeik gazdagítását, illetve láthatóvá tételét.

1945 óta is érkeznek nagyszabású adományok a budapesti Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményébe. Daniel-Henry Kahnweiler Picasso-műveket, Victor Vasarely saját alkotásait, míg a Sankt Gallen-i Franz Larese und Jürg Janett Alapítvány az 1945 utáni új absztrakt törekvésekben élen járó nemzetközi művészek sokszorosított grafikáit ajándékozta nagy számban a múzeumnak. Napjainkban gyakori, hogy néhány kiemelkedő fontosságú mű kerül a múzeum gyűjteményébe: különösen értékesek a hazai és a nemzetközi kortárs képzőművészek (Maurer Dóra, Vera Molnar, Alexandre Hollan, Drozdik Orshi, Georg Baselitz) ajándékai.

A Magyar Nemzeti Galéria megalakulása (1957) előtt a nemzetközi és a magyar grafikai alkotásokat is a Szépművészeti Múzeum őrizte. Évtizedekkel ezelőtt kikerültek innen a magyar művészek alkotásai. 2012-ben azonban újraegyesítették a két intézményt, és azóta, még ha külön területekre specializálódott gyűjteményekben is, de ismét együtt tanulmányozhatók a magyar és a külföldi papírmunkák, illetve gyakran a beszerzések is azonos utakon haladnak.

A mostani kiállításon látható magyar alkotások közül kiemelkedik Zichy Mihály Hídavatás című, lavírozott tussal, fedőfehérrel kartonpapírra készített, 1882-ből származó tollrajza, amely Arany János azonos című balladájához készített illusztráció. Zichy egyedülálló rajzkészségével tanulmányok egész sora foglalkozott az elmúlt száz évben. Pályája különleges, hiszen élete nagy részét Oroszországban töltötte, a cár udvari festőjeként. Több kiállításon is láthatók voltak a művei az elmúlt évtizedekben Budapesten, legutóbb az Országos Széchényi Könyvtárban. Arany János balladájához készített finom kivitelezésű rajza drámai erővel ábrázolja a magukat a hídról a vízbe vető embereket, akik a nagyvárosi élet elől különböző okokból öngyilkosságba menekülnek. Arany huszonnégy balladájához mintegy száznyolcvan rajzot készített Zichy. Ezek kötetben eredetileg úgy jelentek meg, hogy a versek kézírással, Zichy kalligrafikus betűivel írva kerültek a könyv oldalaira, s a szövegek körül helyezkedtek el az illusztrációk, szinte képregény hatását keltve. A balladákhoz rendszerint készült egy-egy összefoglaló, a drámai csúcspontot megjelenítő, egész oldalas kompozíció is. Ezek közül a Hídavatás illusztrációja a legismertebbek közé tartozik.

Kiemelkedő alkotás Kondor Béla rézkarca, a Szent Antal megkísértése is. A figurákkal telezsúfolt, groteszk hatású mű nem hagyja nyugodni az embert. Az 1972-ben született mű felvonultatja az emberiséget szinte folyamatosan fenyegető csábításokat és rémségeket, a kép bal oldalán még egy lánctalpas harckocsi is feltűnik. Láthatóan nagyon szenved szegény Szent Antal, hosszú ujjaival kétségbeesetten vakarja a fejét kínjában.

A legújabb szerzemények közül már a bejáratnál feltűnik Maurer Dóra nagyméretű archív pigmentnyomata. A 2016-ban készült alkotás, amely a 13 Nyom címet kapta, ajándékozás révén az idei évben került a múzeum gyűjteményébe. Lepedőn hagyott gyűrődésnyomokat láthatunk tizenhárom változatban. Mit is mondhatnánk erre? Jó kis ujjgyakorlat, vasárnap délutáni szórakozás, egy kis pihentető időtöltés ez a művész részéről. Maurer igazi tekintély, egyetemi tanár, nagy hatású egyéniség, aki a hallgatói körében komoly népszerűségnek örvend. A geometrikus absztrakció és a szisztematikus festészet képviselőjeként tartják számon, vizuális művésznek nevezi magát. Alkotói gyakorlatában a sokszorosított grafika, a kísérleti film, az installációművészet, a festészet, illetve a konceptuális jellegű munkák a világ és önmaga megismerésének eszközei. A másik kortársi mű Vera Molnar Levél anyámtól IX. című, 1988-ban készült alkotása, amely, úgy is mondhatnánk, egy igazi krix-kraxot ábrázol. Ha csak ezek és hasonló kortárs művek lennének kiállítva, valószínűleg megbántam volna, hogy a tárlat megnézésével töltöttem a szombat délelőttömet.

A modern alkotások közül Joan Miró 1941-ben készült Vándormadár című, finoman szürrealisztikus, absztrakt kompozíciója legalább jókedvvel tölt el színes foltocskáival, játékos holdacskákra emlékeztető, mókás, geometrikus alakzataival. Miró nagy fantáziával bíró katalán alkotó volt, a modern kor nagy mesélője, aki húsz, Párizsban eltöltött év után először Normandiába menekült a német csapatok elől, majd 1940-ben visszatért szülőhazájába, Katalóniába. Ebben az időben számos kisméretű gouache-t készített. A sorozat a Csillagképek címet viseli, ennek egy darabja a kiállításon látható Vándormadár című lap is.

Még sok minden más is látható a Szépművészeti Múzeum mostani kiállításán, amelyet mindenképpen érdemes megnézniük a vizuális művészetek iránt érdeklődőknek. Megcsodálhatunk még rajzokat többek között Rubenstől, Ferenczy Károlytól, Munkácsy Mihálytól és Van Goghtól is.

„Kiállításunkon és a százötven éves jubileumra megjelentetett katalógusban a gyűjtemény történelmi korokon átívelő alakulására helyeztük a hangsúlyt: a múzeumi kollekcióvá válás az alapításkor a régi nagymesterek papírmunkáinak megvásárlásával indult, amely fokozatosan egészült ki a 20. század elejének modern rajzaival és grafikáival, s bővült tovább a 20. század második felétől napjainkig a kortárs alkotások szerzeményezéséig” – olvashatjuk a tárlat tájékoztató szövegei között.

Írásunk főcíme, Jobb egyszer látni, mint százszor hallani, egy japán közmondás. Hasonló az értelme Napóleon mondásának is: „Egy kis vázlat többet ér, mint egy hosszú értekezés.”

„A rajzolás tehát a látható világ megismerésének egyik legfontosabb eszköze. Aki gondos megfigyelés alapján csak egyszer is lerajzol egy virágot, az nemcsak megismeri arányát, formáját, szerkezetét, hanem meg is jegyzi, tudatába vési annak lényegét. (…) Alig van tudomány és mesterség, amely nélkülözhetné a rajz valamilyen formáját: a botanikus, a földrajztudós, a géptervező, az építész, az asztalos, a divattervező, a lakatos, a plakáttervező egyik igen fontos munkaeszköze” – írta Szalai Zoltán A kockától az aktig című könyvében.

A kiállítás a Szépművészeti Múzeumban augusztus 15-éig tekinthető meg.

Szöveg és kiemelt kép: Mészáros Ákos

Fotó: Szépművészeti Múzeum-Magyar nemzeti Galéria

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. június 27-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.