Jöjj és láss! – Magával ragadó előadás Batthyány-Strattman László életéről

Ha egy felnőtt hittanórán kiosztanánk egy kérdőívet, és a résztvevőket modern kori, kortárs magyar szentekről kérdeznénk, akiket a rendszerváltás után avattak boldoggá vagy szentté, bizony a legtöbbjükről csak sablonos emlékek jutnának eszünkbe. Így voltam ezzel jómagam is, amikor megakadt a szemem a Pasaréti Színjátszókör plakátján, amely arról adott hírt, hogy színdarabban mutatják be Boldog Batthyány-Strattmann László életét.

Elsőre egy-két közismert panel jutott eszembe: herceg, gróf, a szegények orvosa, Körmend. Egymás után sorakoztak bennem a pró és kontra érvek:

nem lesz-e túl egyszerű egy plébániai színjátszókör munkájának eredménye, hogyan lehet bemutatni egy szent életét, a jó szándék nem megy-e a minőség rovására, nem lesz-e túl szájbarágós az előadás?

Aztán eszembe jutott, mekkora izgalommal vettem részt gyermekkoromban a plébániai pásztorjátékokban, és végül, amikor láttam, hogy a darabot Meskó Zsolt írta és rendezte, úgy döntöttem, szombaton este a családommal elmegyünk a premierre. A Pasaréti Színjátszókört alapító Meskó Zsolt neve azért nyomott olyan sokat a latban, mert a koronavírus-járvány után újrainduló színházi életből meghatározó élmény volt számomra az idén tavasszal a Madách Színházban bemutatott A tizenötödik című darab, amelyet szintén ő írt.

Amikor a Pasaréti Közösségi Házban hétkor megtelt a terem a nézőkkel, és behúzták a nagy üvegfalakon elhelyezett sötétítő függönyöket, a kisördög még ott mocorgott bennem, de amikor elkezdődött a játék, egy pillanat alatt magával ragadott az előadás, és többé nem eresztett. Az előadás után tudtam meg, hogy a Jöjj és láss! című egyfelvonásos alkotás közel nyolcvanperces volt. Ott ülve ez fel sem tűnik, mert annyira lekötik az ember figyelmét az egymást követő vagy éppen egymás mellett haladó időszálak, hogy elveszítjük az időérzékünket.

Nem kérdés, hogy a kimondott szavak nagyszerű élményt nyújtanak, sikeresen tesznek kísérletet a kimondhatatlan megérintésre, miközben egy olyan történetet mesélnek el, amelyben Isten egy ember életén keresztül láthatóvá, megtapasztalhatóvá válik.

Az addig a sablonok és a panelek szintjén létező személy élővé, kézzelfoghatóvá válik. Ezt a hatást az író-rendező ráadásul úgy éri el, hogy nem áll a rendelkezésére forgószínpad, sem profi színészek, sem pedig megfelelően hosszú idő. A történet és az amatőr színészek korántsem amatőr játéka olyan összhatást nyújt, hogy ráeszmélünk: egy olyan életet látunk kibontakozni, amely mindannyiunk számára vonzó és magával ragadó, akkor is, ha eddig nem ismertük részleteiben, és akkor is, ha a darabot látva most éppen újrafelfedezzük azt.

A szereplők ízig-vérig színészekké válnak a színpadon, a teljesítmény, amit nyújtanak, messze túlmutat az amatőr színjátszáson, alakításuk bármely színházban megállná a helyét. A főszereplő, Sótonyi Gergely hitelesen hozza közel hozzánk Batthyány-Strattmann karakterét, aki szerény, de nem álszerény, a családjáért és a betegeiért élő, s az Egyház által később boldoggá avatott orvos. A feleséget játszó Prevoz Cecíliával – aki, mint utóbb kiderült, az életben is a főszereplő felesége – teljes összhangot nyújtanak játékukban, elhisszük nekik, hogy valóban ilyen lehetett Batthyány-Strattmann László és Maria Theresia Coreth kapcsolata.

A kicsik és a régebb óta fiatalok alakítása is mind dicséretet érdemel, mert a plébániai amatőr színjátszásnak olyan szintjét mutatják meg, amely hiteles és vonzó.

Az előadáson mellettem ülő kilencéves fiam a darab végén a legnagyobb dicséretet mondja: Tényleg nem színészek játszottak? Ha ez így van, ő is szeretne csatlakozni, közéjük tartozni.

A darab nagy erénye, hogy miközben informatív, és lényegileg megismerteti, megszeretetti nézőivel a szent életű orvost, nem enged a szirének csábításának: mindezt nem csöpögősen és nem szájbarágósan teszi. Az író-rendező a tőle megszokott módon igen jól bánik a dramaturgia eszköztárával. Az idősíkok keverését megfelelő módon használja, úgy, hogy az segítse, ne pedig ellehetetlenítse a befogadást.

Különösen ül a drámai jelenetek és a közéjük csempészett humor elegye.

Nagy köszönet illeti Meskó Tímeát, aki a feleség barátnőjének szerepében a bécsi felső körök pletykálkodását idézi meg, és sziporkázó játékával oldja a feszültséget, segíti a befogadást. Fürjes Panka is hozzátesz az élményhez, amikor egy dicshimnusszal próbál az erényeket hősies fokon gyakorló orvos kedvében járni. A többi szereplő, név szerint Ménesi Julianna, Pápay Zsuzsa, Sótonyi Cecília, Sótonyi Mimi, Jánosa Gábor, Nyáry Ferenc, Bata Gábor, Tersztyánszky Ferenc, Kerényi Donát, Robin László is nagyszerű alakítást nyújtanak, sokat adnak hozzá az előadás sikeréhez.

A zenei aláfestésként választott Chopin-művek találóak, és az első perctől segítik, hogy egy húron pendüljön a néző és a színész. A mű végén felhangzó, szűnni nem akaró taps után egyszerűen nem tudom elhinni, hogy a valódi színházi élményt nyújtó darab megtekintése ingyenes volt.

Az előadás után családi körben még hosszan beszélgetünk a benyomásainkról, felidézzük a gyerekekkel a jól ülő poénokat, a humoros jeleneteket. Azután két dolog jár az eszemben. Az egyik egy kis bánatra ad okot: a darabot már csak június 26., 28. és 29-én este láthatjuk. De bízunk abban, hogy a Pasaréti Színjátszókör még sokszor megajándékoz bennünket előadásaival. Sőt azt is reméljük, hogy vonzó játékuk más plébánia közösségeknek is inspirációt adhat igényes színjátszókör elindítására. Legvégül pedig azon gondolkodom, vajon a darab által test- és lélekközelbe hozott, boldoggá avatott orvos példájából tudunk-e tanulni.

Felismerjük-e, hogy Isten a legjobb barátját küldte közénk? Tudunk-e a nyomába szegődve mi is Krisztus-követőkké válni, és a társadalom gyógyítóivá lenni?

Szerző: Kuzmányi István

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír