José H. Prado Flores: Új evangelizátorokat az új evangelizáció számára

A Szeretetegységben Alapítvány gondozásában megjelent kötetében Prado Flores negyvenévnyi evangelizációs tapasztalatát foglalja össze. A szerző úgy mutatja be a kérügmát, az első igehirdetést, mint az Egyház hatalmas kincsét és a keresztény élet alapját, ugyanakkor mindezt pasztorális szempontok mentén teszi, hogy megvilágítsa: miként éljünk a lehető legjobb módon a kérügmával az evangelizáció javára úgy, ahogyan a Krisztus utáni időkben az ősegyház is tette, ahogyan az az Apostolok cselekedeteiben is olvasható:

Az apostolok nagy erővel tanúsították Urunk, Jézus feltámadását” (4,33).

Pepe Prado különbséget tesz a kérügma és a katekézis, az igehirdetés és a tanítás között. Határozott véleménye, hogy az Egyház problémája nem az, hogy nem evangelizál, hanem az, hogy jelentős részben azok teszik ezt, akiket még nem evangelizáltak, és ezért „hideg katekézist csinálnak az örömhír bemutatásából, hiszen az nem pusztán valami, hanem Valaki, az Úr Jézus, az egyetlen közvetítő Isten és az emberek között”. A szerző állítja: ahhoz, hogy valaki evangelizáljon, evangelizáltnak kell lennie, „máskülönben csak propaganda fog folyni”. Idézi VI. Szent Pál pápát, aki úgy fogalmaz: „Evangelizált és evangelizáló Egyházra van szükség… Az Egyház evangelizál, de az evangelizálást önmagán kezdi.” Ehhez kapcsolódik XVI. Benedeknek 2011. november 28-án az amerikai püspökökhöz intézett üzenete: „Mi vagyunk az elsők, akiket újra kell evangelizálni.”

A kötet írója kifejti:

az új evangelizáció nem egy fogalom, amin vitatkozni vagy töprengeni kell, hanem cselekedet, amelyet életté kell váltani. Nem főnév, hanem aktív ige.

Ha azt akarjuk, hogy valóban jól haladjon az evangelizáció, annak ára van: el kell engednünk azokat a sémákat és cselekvési mintákat, amelyek nem hoztak bőséges gyümölcsöt a múltban, „valamint el kell készíteni az új evangelizáció új tömlőit”. Mindenképpen meg kell kérdeznünk magunktól, hogy valóban szükséges-e új evangelizáció. Jézus ezért ugyancsak megkérdezi tőlünk azt, amit egykor megkérdezett a halászoktól a Tibériás taván: „Fiam, nincsenek halaitok?” (Jn 21,5). Pepe Prado figyelmeztet bennünket: ahhoz, hogy az evangelizáció megújuljon, nem elég, amit a múltból örököltünk, sem az, amit ma a kezünkben tartunk, és az sem, ha „egy kis felületi lakkozást” hajtunk végre eddigi evangelizációnkon. Azt az újdonságot szeretnénk megtalálni, ami megegyezik azzal az újdonsággal, amit az evangélium örömhíre önmagában jelent” – írja a szerző, és idézi Ferenc pápát: „Mozdítsátok elő a lelkipásztori munkát, mint kérügmatikus örömhirdetést!”

José Flores szerint ha új evangelizációt szeretnénk, nyitottnak kell lennünk a változásra, el kell fogadnunk a változás szükségességét.

Bizonyos mértékig elégedetlenséget, sőt kiábrándulást kell tapasztalnunk azzal kapcsolatban, amit eddig elértünk.”

A szerző felidézi, hogy Máté evangéliuma szerint Jézus Isten országát, azaz Isten tervét egy hálóhoz hasonlította, amely a halfogás során megtelik mindenféle hallal. A halászok leülnek a tengerpartra, és a jókat a kosarakba teszik, a rosszakat pedig kidobják (13,47–48). „Az evangelizáció tengerében is vannak olyan halak, amelyeket ki kell halásznunk, meg vannak olyanok is, amelyeket ki kell dobnunk.” Pepe Prado egy példabeszédet mesél el: egy dúsgazdag üzletember úgy emelt ki egy parasztcsaládot a tespedtségből, és tette őket tehetőssé, hogy szakadékba taszította egyetlen tehenüket, rákényszerítve őket ezzel új utak keresésére. A könyv írója szerint „az első, aki teheneket lökött a mélységbe, az maga Jézus volt”. Hozzáteszi: „Van értelme az új bort új boroshordókba, vagyis új tömlőkbe tölteni. Ami azonban nehéz, az a régi borostömlőkről való lemondás, amely a mi esetünkben a besavanyodott szokásokat, áhítatgyakorlatokat vagy kegytárgyakat jelentik, amelyek nincsenek összhangban az evangéliummal.” José Flores úgy véli: ha valóban szükségünk van az új evangelizációra, akkor

bátran meg kell tudnunk fogalmaznunk, hogy mi az a régi, amit el kell hagynunk.

Nem az a nehézség, hogy új távlatokba merészkedjünk, hanem az, hogy „elhagyjuk azokat a paradigmákat, lelkipásztori hagyományokat vagy dogmatikai megfogalmazásokat, amelyek az evangelizáció talaján nem hoznak bőséges gyümölcsöt, sőt néha még evangéliumellenesek is”.

A kötet írója leszögezi: az új evangelizáció nem az evangélium megváltoztatásáról szól, hanem arról, hogy megváltoztatjuk a stratégiát és a taktikát, amellyel Jézust Megváltónak és Úrnak hirdetjük. Ha a háló baloldalt nem hozott sikert, akkor máshogy kell kivetni. Ennyire egyszerű és logikus dologról van szó. „Ha egy folyamat nem hoz gyümölcsöt, akkor a rutinná vált stratégián változtatni kell.” A Szent András Evangelizációs Iskolában „nem elmélkedéssel kezdünk, hogy aztán evangelizálhassunk. Elkezdünk evangelizálni, s innentől kezdve következtetéseink tapasztalatból fognak fakadni.” Az új evangelizáció nem egy fogalom, hanem tényleges tett, amelyet végezni kell, mert „Krisztus szeretete sürget minket” (2Kor 5,14).

A szerző felidézi azt a pillanatot, amikor több mint ötven évvel ezelőtt a Szentlélek betöltötte a lelkét, átformálta az életét. „Megtörtént az első megtérésem, Isten farizeusból átváltoztatott fiúvá. A megtéréskor nehezebb az igaz embernek fiúvá válnia, mint a bűnösnek igazzá. Ha Isten megtudta ezt cselekedni bennem, akkor képes ezt megtenni bárkiben.”

A könyvet többen ajánlják az olvasóknak. Gájer László római katolikus pap, teológiai tanár úgy fogalmaz:

…megújuló csodálattal tölt el a kérügmatikus igehirdetés ereje, az evangelizáció csodája és annak felismerése, hogy nekem is mindennap vissza kell térnem a kérügmához. Enélkül minden beszéd, minden tanítás erejét veszti, és üres marad.”

A könyvet Kovács Zoltán római katolikus pap, biblikus teológiai tanár, a Szent András Evangelizációs Iskola szolgálója fordította.

José H. Prado Flores: Új evangelizátorokat az új-evangelizáció számára
Szeretetegységben Alapítvány, 2024

Fotó: ujevangelizacio.hu

Bodnár Dániel/Magyar Kurír