Jótékonysági karitászbált szerveztek Sümegen

Hazai – 2023. február 21., kedd | 19:14

Hagyományteremtő szándékkal rendezett jótékonysági bált a Veszprémi Főegyházmegyei Karitász február 18-án, szombaton a sümegi Hotel Kapitány Szent István termében, több mint kétszáz vendég részvételével. A rendezvény célja a kárpátaljai menekültek, valamint a főegyházmegyei karitász támogatása volt.

Böjte Éva, a sümegi vár lábánál található Hotel Kapitány igazgatója és az est háziasszonya köszöntötte a megjelenteket, kifejezve, hogy napjainkban, amikor az orosz–ukrán háború és természeti katasztrófák nehezítik meg mindennapjainkat, az adakozás és a segítségnyújtás még nagyobb szerephez jut.

A Katolikus Karitász a kezdetek óta segíti azokat, akik az ukrajnai háború elől Magyarországra menekülnek.

A szervezet tevékenységéről Zagyva Richárd, a segélyszervezet országos igazgatóhelyettese számolt be, hangsúlyozva: „Szükséges összefognunk és a menekülteket segítenünk.

A hitünk és a szívünk is azt súgja, hogy személyes szeretetünk által támogatnunk kell rászoruló embertársainkat.”

A szervezet nevében köszönetet mondott a jótékonysági kezdeményezésért és összefogásért.

A Veszprémi Főegyházmegyei Karitász nevében az igazgató, Szijártó László atya mondott köszönetet, kifejezve: „Sok nehézség vesz körül bennünket, de hála azért, hogy nagyon sokan meghallgatták hívószavunkat, és sokan adakoztak a bál jótékony céljára.”

A bál egyik fővédnöke, Polgárdy Imre, a Veszprém Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke ismertette, hogy a Veszprém Vármegyei Önkormányzat és a Veszprémi Főegyházmegyei Karitász több közös segítőakcióban vesz részt.

Kis dolgok, nagy szeretettel”

– fogalmazott.

A bálon megjelenteket az est fővédnöke, Udvardy György érsek e szavakkal köszöntötte: „A köszönetet csak ismétlem, tiszta szívvel és örömmel. Mindig, mindig szükség van a rászorulókat segíteni. Éppen ez a kezdeményezés is az adományozás és a szolidaritás kultúrájának erősítését hivatott szolgálni. A főegyházmegye részéről ezért támogattuk ezt a kezdeményezést. Kívánom, hogy amikor a bál kapcsán kapcsolatainkra ráismerünk, azok erősödjenek, és mi is erősödjünk az adományozás kultúrájának terjesztésében. Amikor nagy, látványos nehézség van, könnyű ezt megtenni; de szükséges megtenni akkor is, amikor nem olyan látványos – hangsúlyozta a főpásztor. – Az öröm és a szenvedőkkel való szolidaritásról való gondolkodás nem ellentétes egymással.

Az áldozatok révén tudunk olyan kultúrát teremteni, amely az ember méltóságát hivatott szolgálni”

– mondta Udvardy György veszprémi érsek.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria