E szerint az állam a bevett egyházaknak felajánlott személyi jövedelemadó egy százalékát kiegészíti az összes szja-bevétel egy százalékára a korábbi 0,9 százalék helyett.
A parlament a Magyarország és az Apostoli Szentszék közötti Megállapodás módosításába 296 igennel, 8 ellenszavazattal és 32 tartózkodás mellett egyezett bele. A frakciók a tartózkodó MSZP kivételével igennel voksoltak, az ellenszavazatokat a Demokratikus Koalíció független képviselői adták le.
Az egyezmény továbbra is biztosítja a közfeladatot ellátó egyházi intézményeknek a hasonló állami intézményekével azonos mértékű finanszírozást. Rendelkezik arról, hogy az állam a katolikus egyház által állami iskolákban végzett hitoktatás költségeit a hittantanárok díjazásánál a mindenkori pedagógusbér átlagával azonos mértékben biztosítja, a hit- és erkölcstankönyveknél pedig az erkölcstankönyvek támogatásának megfelelően.
Az október 21-én aláírt, módosított szerződés értelmében a katolikus egyház felsőoktatási intézményeiben az állami ösztöndíjas képzésre felvehető hallgatók számát úgy kell megállapítani, hogy arányuk elérje az állami felsőoktatási intézményekben ösztöndíjjal betölthető helyek öt százalékát. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és az oktatásért felelős miniszter négyévenként – először a 2014-2015-ös tanév kezdete előtt – megállapodást köt, hogy az állami ösztöndíjas képzés ezen belül mely szakokon, milyen létszámmal vehető igénybe.
E nem hitéleti képzésekre folyósított képzési, tudományos, fejlesztési és speciális támogatások mértéke nem lehet kevesebb évi 7,5 milliárd forintnál. Az állami támogatás 85 százalékát a kiemelt intézményként elismert Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek, 13 százalékát az Apor Vilmos Katolikus Főiskolának, 1-1 százalékát pedig a Gál Ferenc Főiskolának és a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolának biztosítják.
Az állam biztosítja, hogy a Katolikus Egyház felsőoktatási intézményeiben állami ösztöndíjas képzésben tanulmányokat folytatók az állami egyetemek-főiskolák hallgatóival azonos jogcímeken, azonos mértékű hallgatói juttatásokban részesüljenek.
Az állam emellett garantálja a hitéleti képzésben részt vevő hallgatók pénzügyi támogatását, azzal, hogy az állami ösztöndíjas hallgatói összlétszám nem haladhatja meg évente a kétezer-ötszázat. Az egyházi felsőoktatási intézmények hitéleti képzésének állami támogatása megegyezik a pedagógusképzési szakok támogatásával.
A módosítás alapján az állam támogatja a Magyar Katolikus Egyház tulajdonában lévő gyűjtemények, levéltárak, könyvtárak és muzeális intézmények működését. A támogatás mértéke jövőre 1,5 milliárd forint lesz.
Az állam a papképzés céljaira ingyen a Pápai Magyar Egyházi Intézet tulajdonába adja a Római Magyar Akadémia székházául szolgáló Falconieri-palota – az intézet által jelenleg is használt – helyiségeit.
MTI/Magyar Kurír