Jövő héten vesznek végső búcsút Erdélyi Zsuzsannától

Erdélyi Zsuzsanna a magyarországi néprajzi gyűjtések bölcsőjénél bábáskodó Erdélyi János irodalomtörténész unokájaként és a hasonló elhivatottságú és foglalkozású Erdélyi Pál egyetemi tanár lányaként látta meg a napvilágot Komáromban, 1921-ben. Magyar, olasz és filozófia szakot végzett a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1940 és 1944 között. A Római Egyetem és a Santa Cecilia Zeneakadémia ösztöndíjasa bölcsészettudományból doktorált, majd az első női „külügyérként” dolgozott, 1948-ban azonban politikai okokból elbocsátották. Az akkor már világhírű Lajtha László (1892–1963) zeneszerző, tanár, karnagy és népzenegyűjtő kutatócsoportjában textológaként (művek szövegének megállapításával, javításával foglalkozó munkatársként) dolgozott 1953-tól kezdve. A somogyi Nagyberényben, 1968. december 17-én a 98 esztendős Babos Jánosné Ruzics Rozáliától hallotta meg a rendkívüli szépségű, középkori eredetű, műfajában addig soha, senki által nem kutatott imádságtípust.

Az általa felfedezett és az MTA Néprajzi Osztályán 1970. február 11-én bemutatott, majd elsőként az Új Írás 1970. szeptemberi számában közkinccsé tett műfaj az archaikus apokrif népi imádság elnevezést kapta. Mezey László történész, Holl Béla irodalomtörténész és Pais Dezső nyelvész korreferálták. A műfaj lényege: a késő középkor és a barokk kor elsősorban ferences kolostori irodalmának elmélkedései, prédikációi, misztériumjátékai maradtak fenn lírai, néha párbeszédes, összességében töredékes formában a nép körében. Fő témájuk Jézus Krisztus és Szűz Mária együttszenvedése, a pénteki nap hangsúlyos szerepe, amit az imádkozó asszonyok még hosszú évszázadok távlatából is megrendülve mondtak el. 

A nagyberényi leletet követően mintegy négy évtizeden át e műfaj gyűjtője, rendszerezője, forráskutatója, közzétevője volt; tudományos és népszerűsítő előadások százaival a szó klasszikus értelmében vett tanítója lett az egész magyar nyelvterületen. A Néprajzi Múzeumban, majd az MTA Néprajzi Kutatócsoportjában, 1989-től a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége alapító tagjaként végzett munkája és tanítványai révén közel ötvenezer archaikus népi imádságszöveggel rendelkezünk az egész magyar nyelvterületről. A nemzetközi téren is emblematikus jelentőségűvé vált, először 1974-ben kisebb, majd 1976-ban közel 800 oldal, 1999-ben már 1100 oldal terjedelemben megjelent könyvének (Hegyet hágék, lőtőt lépék…) címét idézve: hegyet hágott és lőtőt (vagyis lejtőt) lépett – a tízkilós Uher magnót éveken át vállán cipelve és minden ellenállást legyőzve – annak érdekében, hogy a legelhagyatottabb falvak (testi szemmel) legerőtlenebb asszonyaihoz, valójában élő kódexlapjaihoz is eljusson, és tőlük a huszonnegyedik órában megörökítse a messzi évszázadokból származó imádságokat, ráolvasásokat, az egész egyházi évet átfogó népénekeket, kántálókat és legendaballadákat.

Emellett számos kéziratos énekeskönyv, ponyvanyomtatvány, az egyéni, családi és közösségi áhítathoz tartozó szakrális tárgy (rózsafüzér, szobor, szentkép stb.) fennmaradását köszönhetjük Erdélyi Zsuzsannának. Ezekből a tárgyi leletekből hozta létre 1980-ban a népi vallásosság gyűjteményét Esztergomban. Az általa méltán nagyra értékelt, iskolamesterek és előénekesek által papírra vetett népi vagy félnépi kéziratos énekeskönyvek közül gyűjteményében a legkorábbi darab a vasi Kenyeri községből, 1708-ból való, legkésőbbi példánya a 20. század közepéről őrzi népünk páratlan és pótolhatatlan irodalmi, zenei és kegyességtörténeti értékeket hordozó, őszinte, ma is csodálatot keltő, tiszta lelkiséget hordozó áhítatát. 

Erdélyi Zsuzsanna a hazai nemzetiségek, továbbá több európai nép körében végzett gyűjtést. Terepen és külföldi könyvtári kutatással Írországtól a calabriai albánokon keresztül Grúziáig találta meg a magyar szövegek párhuzamait. Ennek gyümölcseként 2001 óta az Aki ezt az imádságot… Élő passiók című könyvében húsz nemzet archaikus imádságait olvashatjuk.

A számos más kitüntetés mellett Hamburgban Népművészeti Európa-díjjal (1983), Palermóban a Pietré-díj arany fokozatával (1996), továbbá Magyar Örökség díjjal (1998), II. János Pál pápa levelével (2001), Kossuth-díjjal (2001), a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíjával (2014) és a Nemzet Művésze (2014) kitüntető elismeréssel jutalmazták Erdélyi Zsuzsannát. 

Medgyesy S. Norbert egyetemi adjunktus (PPKE BTK Újkori Történeti Tanszék, Piliscsaba) Erdélyi Zsuzsannát méltató, személyes hangvételű írása eredeti formában a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara honlapján olvasható.

* * *

Majd az idő kipörgeti. Portréfilm Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutatóról (2008)

Fotó: MMA.hu

Magyar Kurír