Jubilatio 50 – Ünnepi kihívással készülhetünk pünkösdre

Hazai – 2023. április 11., kedd | 15:14

Karácsonyra és húsvétra hagyományosan készül Egyházunk, azonban a pünkösdre való készület kicsit más ebből a szempontból. A Jubilatio50 – Pünkösd-élő kihívás szervezője, Dyekiss Virág néprajzkutató, nyolcgyermekes édesanya, illetve társai (anyák, lelkipásztorok és szerzetesek) napi inspirációkkal segítenek abban, hogy a kereszténység harmadik legnagyobb ünnepére is felkészüljünk.

Az egyházi év Isten csodálatos meghívása arra, hogy újra meg újra végigelmélkedjük és megéljük hitünk mély titkait, amelyek életünk alapját jelentik.

Az ünnep akkor tudja igazán megérinteni a lelkünket, ha készülünk rá, majd megünnepeljük, végül hagyjuk lassan lecsengeni.

Karácsony és húsvét ünnepére készülve akár több lelki készületből is válogathatunk, de harmadik nagy ünnepünk, az örömteli és dicsőséges pünkösd, Egyházunk születésnapja, a Szentlélek kiáradása általában készületlenül ér minket, sőt gyakran a családi körben való megünneplés is elmarad.

A Jubilatio50 – Pünkösd-élő kihívásnak az a célja, hogy húsvéti örömünk elmélyüljön, jobban megismerjük a Szentlelket, és a korai Egyház életébe is bepillantsunk. Az ötvennapos készületi idő első felében a feltámadt Krisztussal való találkozás áll a fókuszban; a második felében születésnapos Egyházunk nagy eseményeire tekintünk; majd a mennybemenetel ünnepét követően a Szentlélekre helyezzük a hangsúlyt.

A résztvevők mindennap kapnak egy-egy szentírási részt és egy felnőtteknek szóló rövid elmélkedést, valamint valamilyen családi, gyerekekkel megvalósítható ötletet, hogy a legkisebbek se maradjanak ki az ünnepi örömből. A szervezők ezenkívül javasolnak különböző, az örömteli ünneplést elősegítő vállalásokat, amelyek végigkísérhetik egész készületünket. Ezek az istenkapcsolatunkat, a saját lelki egészségünket, illetve a másokhoz fűződő kapcsolódásainkat célozzák meg, és ki-ki tetszése szerint választhat közülük az alábbi űrlap segítségével. (Például: elmegyek szentségimádásra; hetente egyszer együtt kávézom Jézussal; kritikamentes napot tartok.)

Emellett érkezik kidolgozott segítség az öröm útja járásához, mely a húsvéti–pünkösdi időszak tizennégy állomását mutatja be a keresztúthoz hasonlóan; valamint ötletek a mennybemenetel és a pünkösd családi körben való megünnepléséhez.

E pünkösdi készület ötletgazdája Dyekiss Virág néprajzkutató és nyolcgyermekes családanya, akinek szívügye, hogy az ünnepek fénye beragyogja családjainkat; e szent időkből mint forrásokból merítve a hétköznapok is könnyebbé válhassanak. A témában két kötete jelent meg a Jezsuita Kiadónál, s a húsvéti ünneplésről szóló munkája is megjelenés előtt áll. Meghívására több családanya (Bakosné Rochlitz Réka, Bárdos Júlia, Krajczár-Dános Orsolya,Tisch Márta), jezsuita pap (Őrsy László SJ, Vízi Elemér SJ) és szerzetesnővér (Judit nővér TORG, Rochlitz Kyra Mária OSBobl), katolikus pap (Kiss Endre) és református lelkész (Erdélyi Kamilla, Nagy József) csatlakozott a kezdeményezéshez, hogy az összesen 55 napot tartalommal, elmélkedésekkel, átgondolni való kérdésekkel töltsék meg, illetve számos támogató imával, buzdítással járult hozzá az ötlet sikeréhez.

Az ünnepi kihívás húsvéthétfőn kezdődött, és a pünkösd utáni szombaton ér véget. Szeretettel hívnak mindenkit, aki szeretne elmélyülni az örömben, a feltámadott Jézus és a Szentlélek közelségében.

Jelentkezni ennek az űrlapnak a kitöltésével lehet.

Forrás és fotó: Dyekiss Virág/Jubilatio50

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria