Október 17-én Salamon József gyimesbükki plébános megáldotta a Deáky Panziónál állított haranglábat, valamint megemlékeztek az ’56-os forradalomról és szabadságharcról.
Ezt követően mesemondóversenyt rendeztek a Dani Gergely Általános Iskolában. A zsűri elnöke Kóka Rózália mesemondó volt.
A rendezvény folytatásaként október 18-án Útkeresés a népi kultúra művelésére címmel tartottak előadásokat a gyimesbükki római katolikus plébánia dísztermében. Tankó Gyula nyugalmazott igazgató a régi hagyományokról, egyházi és népi értékekről beszélt, valamint felvetette a kérdést, hogyan lehet mindezeket továbbadni, népszerűsíteni. Az előadók arra is rávilágítottak, milyen értékek maradtak fenn Gyimesben. Kiemelték a kiveszőben levő helyi mesterségeket, s ezek megőrzésének lehetőségeiről is beszéltek.
A rendezvény zárásaként hálaadó szentmisét tartottak, amelyen a templom építőjére emlékeztek.
Forrás: Vasárnap; Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség
Fotó: Salamon József
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria




