Jelen volt Udvardy György, az új pécsi, Kiss-Rigó László szeged-csanádi, Spányi Antal székesfehérvári, Bosák Nándor debreceni, Bíró László tábori püspök. Megjelent a szombathelyi egyházmegye korábbi vezetője, Konkoly István és jelenlegi püspöke, Veres András is, valamint Orosch János püspök, a Nagyszombati Egyházmegye általános helynöke, Nagyváradról Böcskei László püspök, de a görög katolikus főpapok is, Keresztes Szilárd, Kocsis Fülöp és Orosz Atanáz püspökök. Eljött a jubileumi eseményre Kismarton /Eisenstadt/ püspöke, Egedius Johann Zsifkovics és helynöke, az erdélyi származású Paál László, Dékány Sixtus zirci főapát, és Varga Lajos váci segédpüspök is. A jubileumi eseményre Győrbe látogatott a Pápai Magyar Intézet rektora, Németh László. Képviseltették magukat a megye női és férfi szerzetesrendjei is.
Szentbeszédében Erdő Péter bíboros kiemelte: „Húsz éve annak, hogy Pápai Lajos püspök úr elnyerte az egyházi rend szentségének legmagasabb fokozatát. Közösen adunk hálát húszesztendős püspöki szolgálatáért. Húsvét után a tanítványok is találkoztak egymással. Megerősítették egymás hitét. Megosztották örömüket, hogy találkoztak a feltámadt Úrral. A püspöki szolgálat az apostolok küldetést folytatja. Hálaadásunk tehát kötelez is minket arra, hogy átelmélkedjük, hogyan döbbentek rá hitük és küldetésük központi igazságára Krisztus tanítványai a feltámadás után.”
A szentmise után Szakács Imre, a megyei önkormányzat elnöke köszöntötte a jubilánst, és a „Győr-Moson-Sopron Megyeért” kitüntető cím ezüst fokozatában részesítette. Borkai Zsolt, Győr polgármestere is méltatta éa megajándékozta az ünnepeltet. Az egyházmegye papsága és a püspökség dolgozói pedig Kisléghi Nagy Ádám festőművész festményét ajándékozták a megyéspüspöknek.
Győri Egyházmegye/Magyar Kurír