Jubileumok és összművészet Pannonhalmán – Dejcsics Konrád OSB a huszadik Arcus Temporumról

A fesztivál igazgatójával, Dejcsics Konráddal igyekeztünk egyfajta kedvteremtő előszóként a leendő programok mögé nézni. 

– Miben lesz más, ha lehet, „ünnepibb” az idei program a korábbiakhoz képest? 

– Három mozzanatban lesz más. Mindenekelőtt

szeretnénk még jobban a bazilikára összpontosítani. Szerzetesközösségünk meggyőződése, hogy nem is annyira a programokkal, mint éppen a csenddel, a szemlélődéssel tehetjük meg ezt leginkább.

Idén ritkábbra vettük az eseményeket, és arra hívjuk a látogatókat, hogy a programok között a templomban és a természetben töltsenek el több időt. Azért, hogy oda tudjanak figyelni az igazi jelenlétre. 

A második elem, hogy a nyitókoncert egy, a korábbiaknál nagyszabásúbb hangverseny lesz a bazilika előtt, a bástyán. Mozart kétzongorás versenyműve, A-dúr klarinétversenye és D-dúr „Haffner” szimfóniája, valamint két Eötvös-kompozíció hangzik el ott. Vagyis ezúttal egy nagyobb apparátust felvonultató esttel igyekszünk emelni a fesztivál ünnepélyességét, jelentőségét.

A harmadik dolog apróságnak tűnhet, de szerintem nagyon szép kezdeményezés. Augusztus 20-át követően a kerengőből nyíló Szent István-kápolnában lesznek tiszteletre kiállítva Pannonhalma legfontosabb ereklyéi: Szent István, Szent Márton, Szent Benedek és Szent Asztrik csontereklyéi. Szeretnénk, hogy a vendégek ily módon is találkozhassanak velük. Aztán augusztus 27-én, a nagy templomszentelési ünnepen körmenetben kísérjük majd ezeket az ereklyéket a bazilikába. 

– Az öt hangverseny Mozart, illetve a márciusban elhunyt Eötvös Péter munkásságát „ívelteti”. A világhírű magyar komponista egyik utolsó szervező munkája volt, hogy Keller András művészeti vezetővel összefogva maga válogatta ki az elhangzó műveket. Mi köti, kötheti össze e két szerzőt? Egy közös pontot biztosan találunk: mindketten elsősorban felkérésre, rendelésre komponáltak.

– Kevésbé vagyok kompetens a művészeti kérdésekben, de egyet megjegyeznék: Eötvös nagyon gyakran idézi Mozartot. Része a művészetének, gondoljunk csak a Mozart-hommage-ra (Dialog mit Mozart). Keller Andrással négy évvel ezelőtt kerestük meg őt. András, a Concerto Budapest vezetője kiváló interpretálója mind Mozart, mind Eötvös Péter műveinek. Vagyis kapocs lehet az előadók affinitása is mindkét zeneszerzővel kapcsolatban. Csodálatos dolog, hogy Andráson keresztül kapcsolatba kerülhettünk Eötvössel. Óriási megtiszteltetés volt, hogy elfogadta szerzetesközösségünk felkérését a huszadik Arcus Temporum fesztiválra. Kétség nélkül a világ egyik legjelentősebb kortárs komponistája volt; fájdalom, hogy személyesen már nem köszönthetjük őt Pannonhalmán. Eötvös művei a koronaékszerei lesznek ennek a fesztiválnak. Annak pedig nagyon örülök, hogy eljön Eötvös Péter özvegye, Mezei Mária, aki kezdettől figyelemmel és szeretettel követi az előkészületeket.    

– Keller András ezúttal Eötvös Péter „kamarajellegű”, szóló és ensemble műveire fókuszál. Mozart már csak múlhatatlan népszerűsége okán is adja magát. Az aktualitásokra, a kortárs irodalomra különösen rezonáló, az opera műfajában megkerülhetetlen Eötvös vajon hogyan szólíthatja majd meg a nyitott, kuriózumokat is szívesen fogadó pannonhalmi közösséget, közönséget?

– Az apátsághoz nyilván jobban illenek az apró formák. Próbálunk ehhez egy olyan ambientet is megteremteni, ami kicsit kimozdítja a látogatókat a szokásos koncertbefogadó helyzetből. Ilyen az Eötvös-ösvény, amelyet Mélyi József szervez a képzősökkel és a Színház - és Filmművészeti Egyetem hallgatóival. Kis darabokat, jeleneteket kreálnak majd az egyes állomásokon. Nem tudom, jó szó-e ez esetben a spiritualitás, de ezekben a kis művekben is érzékelhető a megérintettség, ami nagyon izgalmas dolog. Közös vonás még, hogy egyik szerzőtől, Mozarttól és Eötvöstől sem nagyszabású műveket válogattunk. Pannonhalmához a kamaraformáció jobban passzol, hiszen valójában az egész apátság valahol egy intim tér. Szerintem ez is fontos tényező a művek befogadásánál.            

– A zenei események új helyszíne a bástya. Az egyébként is festői hátteret nyújtó apátság ismertebb terein (Szent Márton-bazilika, a klasszicista könyvtár), valamint a Boldogasszony-kápolnán túl hol zajlanak még programok?

– Ahogy említettem, a nyitókoncerten valóban kimerészkedünk a bástyára. Régi vágyunk, tervünk volt már ez.

Egy újabb jel arra nézve, hogy ez az immár húszéves fesztivál nem marad zárvány, hanem kikívánkozik a világba.

Arról nem is beszélve, hogy az új terek által több látogatót tudunk fogadni. Akik kevésbé a spiritualitás vagy a zene miatt jönnek Pannonhalmára, azoknak nagyszerű helyszín a Boldog Mór-kilátó és a lombkorona tanösvény. Fontosnak tartom, hogy mi is kilépjünk az apátság falai közül, és találkozzunk az emberekkel. Volt egy olyan ötletünk, hogy kirakunk székeket, napernyőket, a „találkozz és beszélgess a szerzetesekkel” kezdeményezés jegyében. Itt valóban nagyon sok fiatal is megfordul a környező táj látványa és a helyszín különleges volta miatt. Keller András arra gondolt, vigyük oda a zenét is a sétálókhoz, nézelődőkhöz, méghozzá Eötvös műveit. Ez lesz az a bizonyos Eötvös-ösvény.     

– Az irodalmi díszvendég Röhrig Géza, aki az Oscar-díjas Saul fia című film főszereplőjeként vált világszerte ismertté. Régóta várjuk Terrence Malick The Way of the Wind (A szél útja) című filmjét is, amelyben Röhrig Jézust alakítja. A New York Bronx kerületében élő költő, „amatőr színész” mindenféle munkát kipróbáló bohém művészegyéniség, akinek ősszel jelenik meg a regénye… 

– Elsőként említette meg ezt a filmet, örülök neki, ugyanis elárulom, tervben volt, hogy az Arcus Temporum keretében nálunk is levetítjük Malick alkotását. De az amerikai premiert elhalasztották, előbb nyárra, aztán őszre csúszott a bemutató, ezért sajnos erről le kellett tennünk. Bíztunk benne, hogy összejöhet, de persze így is nagyon várjuk ezt a filmet. És ugyanígy várjuk Röhrig Géza regényét, amelyre jelenleg nagyon „vigyáz”, erősen összpontosít a szerző. Óriási dolognak tartom, hogy augusztusban itt lesz közöttünk, és bepillantást enged az alkotói munkájába. Bazsányi Sándor, a fesztivál irodalmi tanácsadója fog beszélgetni vele; Röhrig Géza pedig fel is olvas egy részletet a regényből. Költeményeit – Borbély Szilárd hasonló verseinek társaságában – Molnár Piroska és Mácsai Pál tolmácsolásában hallhatjuk majd. Úgy tudom, most épp nagyon visszafogott, koncentrált életet él. Tavaly ilyenkor járt utoljára itthon; ingázik az Egyesült Államok és Magyarország között, de valóban New York a fő bázisa. Izgalmas dolog, hogy éppen a kolostori találkozásunk miatt mondott igent a meghívásunkra, és hajlandó egy időre kilépni abból az alkotói összpontosításból, amelyben jelenleg él.

– A Bazilika800 emlékévre reflektáló program keretében Hortobágyi T. Cirill főapát lesz a látogatók egyik vezetője az apátságban. Hozzá társul az Ybl-díjas építész – többek között a pátyi templom, a pannonhalmi koncertterem tervezője, a Budavári Palota rekonstrukciójának vezetője –, Gutowski Robert, illetve az örmény zenész, David Yengibarian. Hogyan képzeljük el ezeket a zarándoklásra, vándorlásra késztető programokat?

– A főapát vezeti végig a résztvevőket a nyolcszáz éves templomon; egy-egy fontos helyszínen megállnak, a jelenlévőkkel elbeszélget a szerzetesközöségről, a rend szerepéről, a monasztikus teológiáról és persze a személyes érintettségéről. Gutowski Robert pedig mindezt elhelyezi az építészettörténet vonatkozásában. Különösen a kortárs templomépítészetről és bazilikánk 2012-es felújításának jelentőségéről szól majd. David Yengibarian harmonikaművész, jazz-zenész pedig improvizálni fog. Vagyis nem maradunk meg pusztán a teológiai reflexiók szintjén, hanem kicsit nyitunk a zene és az előadó által. Korábban Az én bazilikám sorozatban Cirill főapát és Gutowski Robert is vezetett már egy hasonló bejárást, de ilyen spirituális, érzelmi, zenei reflexió egyben eddig még nem volt. Vagyis ez is egyedülálló élmény lehet a résztvevők számára.

– A képzőművészeti rész ugyancsak a Bazilika800 tematikát érinti. A középkorba visszatekintő, kifejezetten históriás Uros apát és műve mellett ilyen a Nyolc 100 év című – százéves honfitársaink portréit bemutató – fotótárlat, illetve a Magyar Képzőművészeti Egyetem, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak összefogásával tervezett, már említett performance. Mit gondol, a befogadó Pannonhalma sokszor merész, szókimondó vállalásaival, kortárs alkotásokat felvonultató tárlataival képes valamiféle hatást gyakorolni a hazai egyházi művészetre is? Vagy inkább csak, jó értelemben, „provokálni” szeretnék a művészeket és a mindenkori nézőket a nyitott kapuk, a mindenki otthona szellemisége jegyében.

– A művészet célja nem a provokálás, viszont a mai kortárs törekvésekkel állandó párbeszédet kellene folytatnia.

Pannonhalma azt tudja és arra vállalkozik, hogy tiszteletben tartja a művészet autonómiáját, továbbá felkínál témákat, szempontokat, és azok mentén inspirál, hogy új alkotások születhessenek.

Ebben valóban kicsit egyedül áll itthon a szerzetesközösségünk. De örvendetes, értékes példaként megemlíteném, hogy a Debreceni Református Kollégiumban nyílt egy kortárs művészek munkáit bemutató remek tárlat, amely részben úgy közelíti meg a témát, ahogy mi is látjuk a kortárs művészet és a hívő közösség viszonyát. Azok a fiatalok, akik most három napra beköltöznek Pannonhalmára, ők a kortárs magyar képző-, tánc- és színházművészet jövője. Bennük pedig van akkora nyitottság, hogy egy általunk javasolt témát, jelen esetben a „templomünnepet” Mélyi József művészettörténész vezetésével feldolgozzák. Szerintem ez egy abszolút jövőbe mutató kezdeményezés.

Tudomásul kell vennünk, hogy a kortárs művészet nem „ábrázolni” fogja az Egyház által adott tartalmakat; a fiatalok maguk, illetve közösen gondolkodnak el ezekről, ezek jelentéséről. A mai szakrális művészettel az a fő gondom, hogy az elsősorban „dizájnként” jelenik meg, vagyis az alkotók inkább alkalmazott „ipartervezést” művelnek. A mai művészet autonómiáját nem értik, nem is merik „megszólítani” azt. Inkább provokációként élik meg sokan, pedig a legkevésbé sem az. Egyébként a tavalyi és a tavalyelőtti hasonló performance-ot a kortárs művészeti évad egyik legfontosabb történésének tartom. És milyen izgalmas, hogy ezek a kísérletező előadások, mai „misztériumjátékok” otthonra leltek e középkori templom kontextusában! A templomünnep kortárs előadásai a középkori ember világképét is hordozzák, vagyis azt a korszakot, amikor az apátsági templom felépült.

Fotó: Lambert Attila

Pallós Tamás/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2024. augusztus 11-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.