Július 22. Szent Mária Magdolna emléknapja

Mária Magdolnáról, vagyis a Magdalából – egy a Galilei-tó mellett elterülő kis városkából – származó Máriáról szerzett legfontosabb ismereteinket az evangéliumból merítjük:

Történt aztán, hogy [Jézus] bejárta a városokat és a falvakat, prédikálta és hirdette az Isten országának evangéliumát. Vele volt a tizenkettő, és néhány asszony, akiket meggyógyított a gonosz lelkektől és a betegségekből: Mária, akit Magdolnának hívnak, akiből hét ördög ment ki, és Johanna, Kúzának, Heródes helytartójának a felesége, valamint Zsuzsanna, és sokan mások, akik segítették őt vagyonukból. (Lk 8,1-3)

Mária Magdolna jelenléte az evangéliumokban és Jézus életének legfontosabb pillanataiban, valamint az a tény, hogy nevét majdnem mindig az első helyen említik azon asszonyok között, akik Jézust kísérték, arról tanúskodik, hogy Jézus tanítványi körében fontos szerepet töltött be. Ennek ellenére nem sok információ maradt fenn róla. A keresztény hagyomány ezért összekötötte alakját más női alakokkal az evangéliumból, mint pl. azzal az asszonnyal, akiből Jézus hét ördögöt űzött ki (vö. Mk 16,9), vagy azzal a bűnös asszonnyal, aki Simon farizeus házában „könnyeivel öntözte Jézus lábait, hajával törölgette, majd megcsókolta és megkente kenettel” (Lk 7,38), vagy a Betániából származó Máriával (vö. Jn 11,2).

Ennek a három nőnek az alakját gyakran összemosták a századok folyamán. Jóllehet a biblikusok már régen „tisztázták” Mária Magdolnát a „gyanúsítgatások és erkölcstelenség vádja” alól, mégis mintha a nyugati kereszténység nem lenne hajlandó tudomásul venni az igazságot. Különösen az irodalomban és a festészetben újra és újra a megtérő bűnös asszony szerepében jelenik meg. Az életrajzi adatoknál azonban messze fontosabb üzenetet hordoz ennek az asszonynak nemes személyisége.

Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna (Jn 19,25). Mária Magdolna pedig és Mária, József anyja figyelték, hogy hová helyezték (Mk 15,47). Mária Magdolna és a másik Mária ott voltak, és ültek a sírral szemben, [ahová Jézus testét helyezték] (Mt 27,61).
Jézus elfogatása és kínszenvedése nem ijesztette meg Mária Magdolnát, hiszen a tanítványokkal ellentétben ő nem menekült el a kereszt alól, hanem a félelem és a fájdalom ellenére végsőkig kitartott Mestere mellett.

[Mária Magdolna] hátrafordult, és látta Jézust, hogy ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az. Jézus megkérdezte tőle: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Ő pedig, azt gondolva, hogy a kertész az, ezt felelte neki: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!” Ekkor Jézus megszólította őt: „Mária!” Erre ő megfordult, és héberül így szólt: „Rabbóni!”, ami azt jelenti: Mester. Jézus így szólt hozzá: „Ne tarts fel engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elment, és hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat!”, és hogy ezeket mondta neki. (Jn 20,14-18)

Jézus földi zarándoklása során többször is átlépett a zsidó jogi előírásokon – hogy csak néhányat említsünk –, amikor például a szamáriai asszonnyal beszélgetett vagy a beteg asszonyt meggyógyította szombaton. Ott, az üres sírnál, a kötelező szabályokkal ellentétben újra szabadon átlépett minden határt. Feltámadása első tanújának ugyanis egy nőt választott, noha abban a világban a nők – hasonlóan a rabszolgákhoz és a gyerekekhez – a társadalom legalsó rétegéhez tartoztak. A nő nem tanulhatott, nem vehetett részt a közéletben, nem tanúskodhatott bíró előtt. Jézus viszont éppen egy nőt választott ki az emberiség történelme legfontosabb eseményének – feltámadásának – tanúsítására! És méghozzá milyen előélettel rendelkező nőt: egy parasztlányt Magdalából, akiből „hét ördögöt űzött ki”. Teljesen mindegy, hogyan magyarázzuk a hét ördög jelentését (hét főbűn, pszichikai betegség, erkölcstelen, feslett élet), mindenképp a múltjára utalnak, ami nincs többé. És éppen Jézus tette őt feltámadásának első tanújává, vagyis az „apostolok apostolává”, ahogy idővel elnevezték. Mintha azt akarná ez mondani nekünk, hogy Jézus szemében nem számít a társadalmi helyzet, az állás, de még a szégyenteljes múlt sem… Számára csak az számít, hogy ki vagy ma.

Mélységes fájdalmában Mária Magdolna először fel sem ismerte Jézust, akinek testét kereste. Csak amikor meghallotta az ismerős hangot, amely nevén szólította, akkor nyíltak meg szemei.
Mária Magdolnához hasonlóan mindannyiunkat nevünkön szólít Jézus. Számára nem vagyunk tömegember, hanem kivételes, egyedi személyek.

Valaki mondta egyszer, hogy ha Isten minden szempontból hasonlóvá vált volna hozzánk emberekhez, akkor hamar megtanulta volna megvetni a saját szeretet parancsát. Elég lett volna néhány természeti csapás, és a templomok hamar megteltek volna hívekkel. Ha hasonlóvá vált volna az emberekhez.

De Ő inkább csendben akart hozzánk fordulni, néven szólítva bennünket, ahogy Mária Magdolnával is tette húsvét hajnalán, kockáztatva ezzel, hogy a saját dolgainkkal való foglalatoskodás közepette nem halljuk meg az Ő hangját és összetévesztjük Őt a kertésszel.

Istenünk, a te egyszülött Fiad Mária Magdolnára bízta, hogy elsőként ő hirdesse a feltámadás örömhírét. Közbenjárására add, hogy példája nyomán mi is hirdessük, hogy Krisztus él, és megláthassuk őt dicsőségedben. Aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

Lengyelből fordította Szemere János atya.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír