A káplántalálkozó résztvevői Mezőkövesden, a Szent László-plébánián gyülekeztek, ahonnan közös imádság után indultak Vácra.
Délután Varga Lajos váci segédpüspök vezette végig őket előbb a püspöki palotán, majd a székesegyházban, ahol a toronykilátót is meglátogatták, majd megismerkedtek a gazdag Egyházművészeti Gyűjteménnyel.
Szerdán reggel, közös zsolozsma után Gödöllő-Máriabesnyőre indultak, ahol együtt ünnepelték a szentmisét, majd megismerkedtek a templom történetével.
Délután ellátogattak a gödöllői premontrei apátságba, majd a királyi kastélyba is. Este ismét közös vacsora, majd borkóstoló várta őket az Althann-házban.
A találkozó harmadik napján, csütörtökön reggeli szentmisével kezdték a programot. Ezt követően Vácrátótra utaztak, ahol a botanikus kertben tematikus sétán ismerkedtek a Biblia növényeivel. Közös ebéd után a Tragor Ignác Múzeumba látogattak, ahol a váci múmiák egy részét őrzik.
A káplántalálkozó résztvevői a program lezárultával, délután indultak haza plébániáikra.
Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria




