Kaposvár díszpolgára lett Varga László megyéspüspök

Hazai – 2022. január 24., hétfő | 18:35

Január 23-án, Kaposvár város napján ünnepi közgyűlést és gálaestet tartottak a Csiky Gergely Színházban. A hagyományokhoz hűen az ünnepségen ismerték el mindazokat, akik kiemelkedő munkájukkal szolgálják a várost.

A „Kaposvár város díszpolgára” kitüntető címet 2022-ben több évtizedes lelkipásztori tevékenységéért, valamint az egyházmegye elesettjeinek felkarolása érdekében végzett példaértékű munkájáért Varga László megyéspüspök vehette át.

„Gratulálok és köszönöm! – kezdte ünnepi beszédét a főpásztor. – Gratulálok minden kitüntetettnek, aki tavaly és az idei évben részesült bármely kitüntetésben. Jelek ők, akikre nemcsak hogy érdemes odafigyelni, hanem a példájukból merítve mindannyiunknak törekednie kell arra, hogy a legtöbbet hozzuk ki magunkból, és teljes életet éljünk másokért.

A kitüntetettek nevében és a magam nevében is hálásan köszönöm az elismerést. Amikor megtudtam, két dolog jutott eszembe. Az egyik, hogy hiszen én nem csináltam semmit.

1986. szeptember 18. óta az életem legfontosabb része a semmittevés. Ez azt jelenti, hogy mindennap hajnalban van egy óra, mikor nem csinálok semmit, csak jelen vagyok az Isten jelenlétében.

A többi ebből következik. Csak a munkámat és a hivatásomat végzem, örömmel.

A másik, ami eszembe jutott, egy vers, hogy helyén tudjam kezelni a dolgokat. József Attila Én költő vagyok című verse:

Én költő vagyok, de nem kell dicsőség,
ne ünnepelje bennem senki hősét,
ily ünneplést én Istenre hagyok.
Ő az, hogy nincs nagy, kinél nincs nagyobb.
Versem azé, ki szívem versbe kérte
és nékem elég a barátság érte.

Ez a barátság határozza meg a megtérésem óta az életemet, a hivatásomat, a papságomat, a szolgálatomat. Ebből a barátságból nagyon sok kincs született, amit a prédikációkban, előadásokban, lelkigyakorlatokban osztok meg másokkal.

Arra gondoltam, hogy most önökkel is megosztom azt, ami a legjobban foglalkoztat. Huszonöt éve minden nyáron tartok egy nagy lelkigyakorlatot a városban. Az idei lelkigyakorlat témája a békességteremtés.

Szükségünk van a szív békéjére. Minden világháború a szívben kezdődik, a szív megosztottságában. Szükségünk van a szív békéjére, ezért békességet kell teremtenünk a szívünkben. Békességet kell teremtenünk a kapcsolatainkban.

Megosztottak a családjaink. Megosztott a szülők egymással való kapcsolata; a szülők, gyermekek, a generációk kapcsolata. Békességet kell teremtenünk a családokban és a kapcsolatainkban.

Mivel megosztott az Egyház is, ezért nagyon fontosnak tartom, hogy békességet teremtsünk az Egyházban is.

Soha ilyen erővel nem zúdult gyűlölet egy pápára, mint Ferenc pápára. Nemcsak az Egyházon belülről, hanem az Egyházon kívülről is. Békességet kell teremtenünk az Egyházban!

Mivel nagyon megosztott a társadalom – szekértáborokra oszlott, démonizáljuk egymást, pártoskodunk és gyűlöletet szítunk –, ezért békességet kell teremtenünk a társadalomban is.

Erről szeretnék majd idén a három nagy lelkigyakorlaton tanítani, beszélni.

Mahatma Gandhi szobájában egyetlen egy kép lógott: a názáreti Jézus képe. Egyetlen egy kis mondat volt alá írva: »Ő a mi békességünk!«

A názáreti Jézus békéjét, az Úr békességét kívánom minden jelenlévőnek, minden kaposvárinak, és azt, hogy éljük meg a békességteremtés boldogságát! Köszönöm, hogy meghallgattak!” – zárta ünnepi beszédét a megyéspüspök.

Az ünnepi alkalmon Szita Károly, Kaposvár polgármestere hangsúlyozta: „Azt szeretnénk, hogy egészségben és boldogságban élhessünk egymás mellett hosszú-hosszú ideig. Azt, hogy otthonunk környezetét, fáit, parkjait, levegőjét megőrizhessük vagy éppen még tisztábbá tehessük. Kaposvár ünnepnapján e célok mellett kell hitet tennünk.

Az elmúlt évtized közös sikerei a bizonyítékai annak, hogy az álmok számunkra elérhetők. A kaposvári álmokhoz pedig mi magunk kellünk. Együtt, közös akarattal és elhatározással. A többi már gyerekjáték lesz” – fogalmazott Kaposvár polgármestere.

Beszédét követően Szita Károly a város kitüntetettjeit köszöntötte, akiknek a listáját ITT találják.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria