Kapu a földi és az égi világ között – Gödöllői találkozás Zobay Nagy László építésszel

E bazilika méretű, a klasszikus rendi hagyományokat követő, ugyanakkor korunk vallásgyakorlási és liturgikus igényeit is messzemenően figyelembe vevő épület keletkezéstörténetéről, művészi, spirituális víziójáról elkötelezett tervezőjével, Zobay Nagy Lászlóval a román, gótikus és mór stílust ötvöző keresztelőkápolnában letelepedve beszélgettünk.

– A szándékom az volt, hogy olyan házat tervezzek, ami mai eszközökkel, szokatlanul ugyan, de visszarepít bennünket a rend eredetét meghatározó időkbe. Így több építészeti korra való utalás is fellelhető a templomban. Megragadom az alkamat, hogy újfent megköszönjem Horváth Márton Levente zeneszerzőnek, hogy az építészeti üzenetet meglátva és megértve zenébe ültette azt, és megírta a csodálatos kompozíciót, amely a gödöllői fúvósok fanfárja által a szentelési szentmise folyamán csendült fel.

– Régi vágy és terv vált valóra e templom megépültével. Mik voltak az előzmények?   

– A trianoni békediktátummal nagy veszteségek érték Magyarországot. A premontrei rend vonatkozásában az a döntés született, hogy a Felvidékről átköltöznek a szerzetesek az új határokon belülre, így a Kassa melletti Jászón működő templomukat, rendházukat, iskolájukat hátrahagyva Gödöllőn telepedtek le. 1923-ra készült el Kertész K. Róbert és Sváb Gyula tervei alapján az itteni rendház és az iskola, amelyben ma a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem működik. Akkoriban az ide elképzelt templom tervei is megszülettek, de az már nem épülhetett meg, mert közbejött előbb a gazdasági világválság, majd a második világháború. A világégést követően a kommunista diktatúra beszüntette a szerzetesrendek működését, a premontreiek rendházát, iskoláját is elvette és államosította. A rendi közösség vezetését 1990-től hét éven át az üldözés és a szétszórattatás ideje alatt azt titokban életben tartó Fényi Ottó kormányzó perjel látta el. A rendszerváltozás után az ő vezetésével indult újra a premontreiek élete Gödöllőn. Az újrakezdéskor a rend nagyon szerény volt, nem igényelte vissza korábbi területeit és rendházát, az egyetem épületét, inkább az iskola megnyitását szorgalmazta. 2017-ben jött el a pillanat, amikor az állam nagyobb támogatást nyújtott az alapításának kilencszázadik évfordulójára készülő premontrei rendnek. Ekkor nyílt lehetőség az új premontrei apátsági templom, rendház és közösségi ház tervezésére és felépítésére.

A templom elkészült, ezzel egy százéves terv valósulhatott meg.

– Az elmúlt száz évben, talán a szegedi dóm óta, nem is épült itthon ilyen méretű, bazilikának is beillő templom… 

– A volument leginkább az indokolta, hogy az épület – régi hiányt betöltve – a Premontrei Iskolaközpont bázisa lesz. Korábban nem volt olyan templom, ahol az ünnepi szertartásokon elfért volna hat-hétszáz diák, mellettük a tanárok, szülők és hozzátartozók.  A tervezett épületegyüttes a rendházzal és a közösségi házzal több funkciót lát majd el.

A premontreiek küldetése szemlélődve élni és ezáltal másokat éltetni: „Contemplata vivere, et aliis tradere.”

Ennek fényében a templom elsődlegesen az itt élő szerzetesek ima- és liturgikus életét szolgálja, melyhez kapcsolódik a területhez tartozó premontrei egyházközség és az iskolaközpont közössége.

– Hogyan nyerte el a megbízást? Pályázaton indult, vagy közvetlenül Önt kérte fel építésznek a rend? 

– Visszatekintve ezt úgy értékelem, hogy a Jóisten adta a megbízást a premontrei atyákon keresztül. Először akkor hívott meg egy építészeti léptékében kisebb, de lelkiekben hasonló feladatra, amikor Veresegyházon – az ottani egyházközség tagjaként – megtervezhettem a 2016-ra megépült Szentlélek-templomot. A premontrei atyák 2017-ben döntötték el, hogy meghívásos tervpályázat keretében választják ki Gödöllőre vonatkozóan azt az építészt, akivel jól tudnak együttműködni. Megismerték a veresegyházi templomot, ami valamilyen formában megszólította őket, s így engem is meghívtak a 2019-ben kiírt tervpályázatra, amelynek kiértékelését követően végül mellettem döntöttek.

– A Szent Ágoston tiszteletére emelt templom méretei impozánsak, a teljes hossza 62 méter, szélessége 31 méter, belső magassága 16,5 méter, a tornyok 43 méteresek. Formáját és térkialakítását tekintve hagyományos, kereszthajós és huszártornyos épület, amelyen a román stílus és a gótika jegyei egyaránt megjelennek…

– Nagyon érdekes volt a cseppet sem szokványos tervpályázati kiírás. Nem jellemző rám, hogy pályázati felhívásra jelentkeznék, korábban csak egy-két alkalommal fordult elő ez velem, és addig nem is találkoztam ennyire aprólékos, az építészszakmára nézve már-már bántóan részletes, „megkötő” tervezési programmal. A premontrei atyák nagyon pontosan, határozottan megfogalmazták a vágyukat, hogy mit szeretnének látni. Koncepciójuk a premontrei szerzetesi építészet hagyományaiból kiindulva az alaprajzra, a térszerkezetre, a liturgiai használatra, a „tömeg üzenetére” egyaránt kitért. Ezek szerint: a keletelt templom legyen háromhajós (fő- és két oldalhajós), keresztházas; belül íves, kívül szögletes záródású apszissal; két nyugati toronnyal, egy önálló – ha lehet, nyolcszögletű alaprajzú – keresztelőkápolnával…

E részletes program az elején el is gondolkodtatott: jó, de akkor mi lesz itt az építész feladata? Másoljak le egy régi templomot az elmúlt századokból? Ezt nem tartottam jó ötletnek. Tegyem félre a program építészeti megkötéseit, és a lényegét megtartva, kortárs építészeti válaszokat alkalmazva adjam annak egyfajta értelmezését, felülírva ezzel az atyák elképzelését, szándékát? Ezt sem találtam jó iránynak.

A dilemmám feloldását, mint minden ilyen esetben, a belső csendemre való figyelemmel, Istenhez fordulva igyekeztem elérni. Ilyenkor mindig a természetben, a teremtő Édesanya ölében találom meg a választ, ezért mielőtt egyetlen ceruzavonalat is húztam volna, kis időre letelepedtem a pilisszántói Boldogasszony-kápolna hajlékába.

Arra jutottam, hogy nem kell újat kitalálni, alázattal elfogadom, amit leírtak, és hozzáteszem ehhez azt az építészeti arányérzéket, tömegalkotási módot, formákat, harmóniát, amely rajtam keresztül tud megjelenni.

Felhasználtam mindazt, amit az egyetemen a mestereimtől, többek között építészettörténetből Guzsik Tamástól, a pálos rend kutatójától tanultam, ahogyan azt is, amit 1997 óta munkáim során tapasztaltam és képviseltem. Eleve közel állt hozzám a romanika és a gótika építészete. Egyetemista korom óta élt bennem a vágy, hogy a régit valahogy ötvözhessem az új technológiákkal.

– Több kiváló művésszel dolgozott és dolgozik együtt a templom folyamatban lévő díszítésén, belsőépítészeti kialakításán. Mi mindent emelne ki az eddig elkészült alkotások közül?

– Az apátsági épületegyüttes három részből áll: a templomból, a rendházból és a közösségi épületből. A templom – a szerkezetet, a gépészetet és a világítástechnikát nézve – lényegében készen áll, persze még éveket vesz igénybe a teljes befejezés. A rendház épül, a közösségi tér pedig majd később valósul meg. A premontrei atyákkal összefogva a képzőművészeti alkotásokért felelős művészeket, mestereket már a tervezés során sikerült megtalálni. Olyan kollégákat, barátokat hívhattam meg, akikkel korábban már dolgoztunk együtt.

Az ólomüveg ablakok üzenetét Orbán Csaba Frigyes OPræm ikonográfiai kutatómunkája alapján határoztuk meg. Ezeknek eddig körülbelül a harminc százaléka készült el, főleg a „fő nézetben”, a szentély környékén. Alkotójuk – csakúgy, mint Veresegyházon – Gál Lehel, Gödön élő református festőművész barátom. Ő Herczeg Ágnessel és a Laki Üvegművészet Kft. munkatársaival dolgozik együtt az ablakokon. Nagyon sok egyeztetést, megbeszélést követően tervszinten készen áll a díszítőfestés teljes koncepciója is, aminek szintén körülbelül a húsz-harminc százaléka valósult meg a mai napig.

Agárdi Kovács Attilától, a Solton élő festő- és szobrászművésztől jött egy szép gondolat a főoltárra vonatkozóan. A premontrei atyák meghatározták, hogy Hippói Szent Ágoston tiszteletére épüljön a templom. Attila egy olyan, 2,35 méter magas szobrot faragott hársfából, amely Ágoston „szívsebzését” ábrázolja. Az egyházi képzőművészetben megszokottól eltérően nem naturális módon, nyílvesszővel és vércseppekkel tárja a szemlélő elé ezt a jelenetet.

Az alkotás arról a pillanatról szól, amelyben Krisztus szeretete, fényessége megérinti Szent Ágoston szívét.

A hippói püspök révült állapotban a feltámadt Krisztus karjaiba roskad; Krisztus a bal kezével magához vonja Szent Ágostont, s mellkasát a szívénél érintve tartja meg őt. Ha jól megnézzük, látjuk, hogy Ágoston és Krisztus szíve egy ponton „találkozik”. A szobor posztamense váci homokkőből készült, amely kőzet az épület homlokzatán és a berendezési tárgyakon is nagy tömeggel megjelenik.

Az említett szobron kívül Agárdi Kovács Attila munkája a templom murális díszítése, az összes szekkó- és sgrafittoalkotás is a szentély körül: a Szent Ágoston és Szent Norbert életéből vett jelenetek, a fő diadalíven Krisztus, a pantokrátor, balján a szétesésben aláhullóan a kárhozat felé tartók, jobbján az egységben Krisztus felé emelkedő üdvözültek csoportjával. A templom fő nézetében megjelenő alkotás szemlélője magában eldöntheti, hogy élete során melyik utat követi: a mindenséggel egységben való emelkedést választja, vagy a kétségek között gyötrődve megmarad csupán a fizikai lét, a testtudat által diktált korlátok között. Hitem szerint az előbbi a mindenség eredetekor már létező, múlhatatlan isteni fénybe, az utóbbi a fény nélküli sötétség állandóságába vezet. A négyezeti tér keresztboltozatán a négy evangélistát látjuk, akik kitárt karjaikkal körülölelik a Krisztus-monogramot ábrázoló és a krisztusi fényt megtestesítő színesüveg kupolabevilágítót.

– Az oszlopokon rendhagyó módon végigvonul a rend kilencszáz évre visszatekintő nemzetközi és hazai története...

– Ezt a „megoldást” a premontrei atyák már a tervezés előtt eldöntötték; én az építkezés közben tudtam meg, és nagyon örültem ennek a gondolatnak. A templom tartópilléreire helyezett szentelési kereszteknél faragott köveket helyeztünk el. Ezek a kövek a szentélyben – a rend alapítására visszautalva – a prémontréi és a magdeburgi apátságok területéről származnak, a templomhajóban pedig a Kárpát-medencében ma is megtalálható rendi templomokból: Jászóról, Váradhegyfokról, Jánoshidáról, a Nyulak szigetéről (Margitsziget), Türjéről, Zsámbékról, Jásdról, Leleszről, Kökényesről, Ságról, Rátótról és Majkról.

– Ejtsünk még szót az oltárokról és a berendezési tárgyakról is!

– A komplett belsőépítészeti tervezést is rám bízták az atyák. Az oltárokat a váci Duna-Dráva Cement Kft. sejcei területén kitermelt, változatos színű és gyönyörű rajzolatú, a magas kvarctartalma okán igen kemény hárshegyi homokkőből terveztem. Ezúton is köszönetet mondok a DDC vezetőségének, amiért a terveimet még 2020-ban, jó előre megismerve biztosítottak afelől, hogy ezt a követ nem szokványos módon – nem csupán a cementgyártás alapanyagaként – tudom majd alkalmazni. Ezt a környéken kitermelt kőzetet a kedvező építészeti tulajdonságain túlmenően azért választottam, mert a 18. századi eleink között élt két nagy építtető, gróf Migazzi Kristóf Antal váci püspök, bécsi érsek, valamint gróf Grassalkovich Antal szintén gyakran alkalmazták ezt az anyagot az általuk emeltetett épületeken. A homlokzaton megjelenő építészeti elemek mellett ebből a kőzetből terveztem a templombelső kőelemeit. A több helyen faragást viselő oltárok, szentelvíztartók és más liturgikus berendezések Ilonka Bernát kőfaragó üzemében formálódtak. Az emelt szentélyben, a Szent Ágoston szobra előtti főoltárnál a tabernákulum carrarai márványból készült, csakúgy, mint a keresztelőkápolnában a keresztelőmedence vizet szimbolizáló és a szenteltvizet tartó felső része. Az ötvösmunkák, oltárkeresztek, gyertyatartók Dorka József ötvösművész kifinomult munkáját dicsérik. A templom fa anyagú bútorzata, a templomi padok és a főszentélybe tervezett stallum tömör tölgyfából készültek a Mobilia SH Studió Kft. gödöllői üzemében, Gál Péter vezetésével.  

A premontrei rend azért is különleges, mert a liturgia zenei kíséretét és a hangzó éneket nagyra értékelik és magas szinten élik meg a szertartások során. A templomban három orgona lesz majd, ezek közül jelenleg egyet, a karorgonát láthatjuk a helyén, jobbra, a kereszthajó déli végfalán. Ez egy harmincnyolc regiszteres hangszer, amelyet a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúrában építettek Budavári Attila és Gábor Tamás vezetésével. Behelyezés előtt áll a szintén a pécsiek kivitelezésében elkészült kis orgona, amely az emelt szentélyben, a stallumok mellett kap helyet. A karzati nagyorgona még várat magára, de a tervei már annak is elkészültek. A két nyugati toronyban hét harang lakik. Ezeket és a huszártorony harangjait Gombos Ferenc őrszentmiklósi harangöntő műhelyében öntötték. A templom áll, felszentelték. Zenei párhuzammal élve kicsit olyan ez, mint egy szimfónia első tétele, kvázi felütés, amely meghatározza a folytatást. A karzati nagyorgonán kívül a színesüveg ablakok egy része és a templomhajók murális díszítőmunkálatai is hátravannak még. A teljes befejezésig várhatóan még sok-sok év fog eltelni.

– Ritkán fordul elő, hogy egy építész ilyen volumenű és jelentőségű munkát kapjon. Mondhatjuk, hogy szakmailag, művészileg a gödöllői Szent Ágoston-templom lesz, lett, lehet a fő műve?

– Nem tudom. Azt sem tudom, valójában van-e ilyen, hogy fő mű. Kérdezték már tőlem ugyanezt a veresegyházi Szentlélek-templom elkészültekor is. Felelhetnék közhelyekkel, hogy felemelő meg fantasztikus érzés, persze, az. Talán a legtöbb építész vágya, hogy templomépítő lehessen. Nekem ez immár másodjára adatott meg. Öröm és egyúttal felelősség is. A kérdésre igazán csak valami személyessel tudok válaszolni. Szeretek közösségben, családban élni, kórusok együttesében az énekben feloldódni. Ebben a testben létezem. Szeretek, ölelek, járom a természetet, sütök, főzök, motorozok, házat álmodok, tervezek, figyelek, s próbálom engedni a gondolataim és a lelkem szárnyalását. Ezek a megélések mind-mind a bennem és körülöttem élő Isten ajándékai.

Úgy fogadom ennek a templomnak a születését is, mint Isten egyik nagy ajándékát, amire meghívott; nevezetesen, hogy közvetítsem azt, amit ő szeretne megvalósítani.

Csecsemőként megkereszteltek ugyan, de nem voltam templomba járó vallásgyakorló. Anyai nagymamám hívására nagykorúságom hajnalán kezdtem elsőáldozási hittanra járni a budai ferencesekhez. Nagyon szerettem őt. Az ő kedvéért úgy éreztem, hogy menni akarok. A hittanórák, a „kötelezők” sokat jelentettek számomra, mégsem tudtak úgy megfogni, mint az az imaélet és szeretet, amit a nagymamámon keresztül kaptam. Ő gyakorlatilag elém élte az Isten szeretetét.

Hatéves korom óta építész szerettem volna lenni. Amikor felvettek az egyetemre, hálát adtam a Jóistennek, megköszöntem neki a lehetőséget, és azt mondtam: ha egyszer majd építész lehetek, és azt szeretnéd, nagyon szívesen megépíteném a házadat az emberek boldogulására. Legyen az családi ház, óvoda, iskola vagy templom. Minden esetben ezt érzem, amikor a megbízóval megtaláljuk a közös hangot. 1997-ben diplomáztam, és sok családi ház, kisebb-nagyobb szép feladat után 2016-ban, hároméves kivitelezési munkával megépíthettük a veresegyházi Szentlélek-templomot. Akkor is azt éreztem, hogy ez egy szolgálat volt a részemről, ami nagyon nagy örömmel járt. Sok lelki és szellemi tanítást kapok egy ilyen hosszú tervezési és építési folyamat ideje alatt, a munka befejeztével pedig óhatatlanul eluralkodik az emberen egyfajta kiüresedés érzés. Érdemes megtanulni az elengedést is, ami nem könnyű, néha évekig tart. Persze nem gondoltam, hogy a veresegyházi templom után jön majd egy olyan hatalmas templomra vonatkozó meghívás, mint ez.

A gödöllői templom felszentelése, azon belül is az oltárok felöltöztetése megható ünnepi pillanat volt. Várom, hogy a továbbiakban mire hív meg Isten. Ha ennyi volt, vagy ha újra rám bíz valamit, ezt is, azt is hálásan megköszönöm. Kívánom, hogy akik érdeklődő látogatókként vagy a liturgiák során rendszeresen betérnek ebbe templomba, töltsék meg az imáikkal, s a bennük élő isteni minőséget a mindennapjaikban megélve, az evangéliumok örömét hirdetve váljanak egyre jobb emberekké. Legyen ez a templom kapu a földi és az égi világ között.

Fotó: Merényi Zita

Pallós Tamás/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. november 24-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.