Karácsony a megváltásba vetett hitünk ébresztője – Kozma Imre ünnepi üzenete

„Az Ige megtestesült Názáretben” – zeng joggal karácsonykor az ének. Jézusban Isten örök Igéje jelent meg közöttünk, emberi testet öltve. Azzal, hogy az Ige emberré lett, világunk Isten világa, időnk az Örökkévaló ideje, történelmünk a változatlan Isten történelme lett.

Az Ige megtestesülésével Isten magára vette a világot, személyes egységbe lépett vele, az egész teremtett világ pedig belenőtt Istenbe anélkül, hogy Istenné válna. Ez, mint az első karácsonykor, most is észrevétlenül válik a történelem rejtett értelmévé. Nem rendszerváltozást hoz, hanem az ember lassú, belső átalakulását.

Jézus programja azt akarja, hogy az ember kezébe kerüljön a világ kormányzása, s ehhez legyen ereje és felelősségtudata is. Ez az ember nem Isten koporsójára állítja a trónját, hanem Krisztus evangéliumára. Ebből következik a történelem helyes értelmezése. Az idő nem örök körforgás, amint az antik világ képzelte, nem örök visszatérés, Nietzsche szavaival élve, nem kaleidoszkóp, amelyben ugyanazok az elvek variálódnak. A történelemnek iránya van.

Számunkra nincs „tiszta jelenidő”, mert minden pillanatnak egyformán vonatkozása van a múlttal, Jézus a kezdet, az Alfa; és a jövendővel, Jézus a vég, az Omega. A történelmi idő a múlt terhét hordozza és a jövő vonzása alatt áll. A történelmi ma szervesen épül bele a kezdetbe és a végbe: arccal a teljesség felé élünk, s alapállásunk a remény!

Korunk a fölfelé irányuló transzcendencia helyébe az előre mutató transzcendenciát állította, s szinte a végtelenbe tágította a horizontális jövőt. Az embert úgy állítja be, mint aki szakadatlanul képes fölülmúlni önmagát, és a társadalmi tettet, mint a jobb és igazságosabb világ határtalan megvalósítását. Ez a szemlélet nem reális. A történelem nemcsak haladás, hanem visszaesés is, nemcsak építés, hanem rombolás is (háború), nemcsak szocializálódás, hanem erőszak is (terrorizmus). A fejlődéssel nemcsak a jó, hanem a rossz akusztikája is növekszik, mint búzában a konkoly. Akik ettől szenvednek, azok föladják a reményt, és rezignációba menekülnek.

A keresztény remény vallja s mutatja, hogy nemcsak az előremutató transzcendencia motivál, hanem a fölfelé mutató transzcendencia is. Föladatunk nemcsak reménykedni, hanem belekapaszkodni a világ fejlődésének tengelyébe, és nem engedni, hogy az ember eltérüljön végső céljától. Biztosítani kell a fölfelé tartó mozgást is, hogy Isten legyen a végső cél, és ne a bálvány – pénz, élvezet, hatalom –, hogy a szellem uralja az anyagot, s ne megfordítva, hogy a civilizáció ne szakadjon el a kultúrától, hogy ne az ember legyen a végső fórum, hanem az Isten. Mindez nagyon is konkrét, nagyon is evilági program. A megváltásba vetett hitünk: nem megváltás a világtól, hanem megváltás a világgal. Hinni a jövőben, ez számunkra: hinni Jézus Krisztusban!

Sok nevet adtak már korunknak. Talán legjobban illik rá: a válságok kora. A politikai és gazdasági válság együtt halad a művészet és a gondolkodás válságával. Már jó ideje farkasszemet nézünk saját arcunkkal, és nem ismerjük önmagunkat. Vajon ki tudja meglátni könnyei mögött a reményt, és ki képes meghallani a dalnak mondott „ordítás” mögött a kétségbeesést? Miután megtaníttatták velünk, hogy szabadság valójában nincsen, s ezt el is hittük, most felelőtlenül szabadítjuk fel magunkat minden érték, hagyomány és erkölcs alól. Valamennyi társadalmi, vallási és logikai korlátot elsöpörtünk, csupán azért, mert a múltból származik. A válság sohasem a valóságokban van, hanem a valóságtól való elszakadásban. A céltalan élet erkölcsi válságba, az értelmetlen élet pedig neurózisba vezet. Csakhogy az embernek nem csupán tettei vannak, hanem magatartása is. A magatartás pedig mértéket tételez fel. Kell, hogy legyenek mértékeink, legyen hitünk, filozófiánk, világnézetünk, de nem maga csinálta elmélet, törékeny gondolatkonstrukció, hanem a valóságok világából való.

Megköszöntük-e már, hogy nekünk van ilyen végső elvünk, amire minden visszavezethető? Ez az Atya akarata, aki szeret minket! Szegény kortársaink egymásnak ellentmondó örökségekből élnek, innét a válság!

Jézus nemcsak eszményeit hagyta itt, nemcsak inspirál, lelkesít és eligazít, az Ige ma is megtestesül: Ember az emberek között, mai ember a mai emberek között. Jézus bennünk akar élni és általunk akar élni, hogy a teremtő Isten gondolata érvényesüljön a teremtés emberi folytatásában, hogy a megváltó Isten irgalma érvényesüljön az ember zsákutcáiban, és a megszentelő Isten kegyelme érvényesüljön ott, ahol képességeink véget érnek, de vágyaink nem. Isten akarata dolgozik a fizikában, a kémiában, a biológiában, az asztronómiában, a meteorológiában, Isten akarata dolgozik a történelemben is, de itt kizárólag miáltalunk. Isten akarata itt is érvényesül, de nem nélkülünk.

Programunk páratlan: az Atya akaratát belevinni a világba, a Fiú szeretetét a társadalomba, a Szentlélek ajándékait az intézményekbe, hogy a hatalom az igazságot szolgálja, hogy az igazságot túlszárnyalja a szeretet, és hogy a megtorlás helyébe a megbocsátás lépjen.

2022 karácsonyán Jézus ajándékával árasszuk el a világot, győzzük le a háborút: viszonozzuk a rosszat jóval!

Forrás: Betegápoló Irgalmasrend

Kép: Giotto: Jézus születése, az assisi Szent Ferenc-bazilika freskója (1308-1310 körül)

Magyar Kurír