Karácsonyi adomány a csángóföldi Magyarfalunak

Külhoni – 2021. december 24., péntek | 9:02

A Szent István Lovagrend 2021 őszén adománygyűjtést indított a legkeletibb csángó magyar település, Magyarfalu közössége számára. A község magyar házában 140 (3 és 14 év közötti) gyermek vesz részt a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) által szervezett foglalkozásokon.

A befolyt adományokból vásárolt karácsonyi ajándékokat december 19-én Pogár László, az MCSMSZ elnöke jelenlétében adták át az ott élő gyermekek számára. A járványhelyzet miatti korlátozások következtében a harmadikosnál fiatalabb korosztály nem vehetett részt személyesen az eseményen, ők másnap vehették át a csomagokat tanáraiktól.

A jótékonysági akcióhoz a Katolikus Karitász is hozzájárult édesség és tisztálkodószerek felajánlásával. Az adományok szállítását a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, Langerné Victor Katalin tette lehetővé szállítóeszköz és üzemanyag biztosításával.

Az ünnepséghez az államtitkár online kapcsolódott, köszöntő beszédét egy Wass Albert-idézettel zárta: „Abban a percben meg kellett volna érezzem, hogy mit jelent magyarnak lenni. Elsősorban jelent örömet, mindazt az örömet, ami becsületes szándékban s a munkában megterem, meg azt az örömet is, hogy az igazság mindig erősebb a hamisságnál, még akkor is, ha hosszú ideig szemérmesen eltitkolja erejét. […] De ugyanakkor bánatot is jelent, igaz testvéri bánatot azok miatt, akik számára továbbá is a remény marad magyarságuk egyetlen vigasztalása. Ennyi mindent jelent magyarnak lenni, és éppen ez a szép benne, hogy örömet is és bánatot is, büszkeséget is és erős elhatározást is egyszerre jelent.”

A karácsonyi ajándékok átadását gyermekek műsora kísérte; Kiss Annamária és Kiss Csaba pedagógusok vezetésével énekeket és betlehemest adtak elő.

Forrás és fotó: Szent István Lovagrend

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria