Karácsonyi ünnep a segesdi Gondviselés Szociális Otthonban

Hazai – 2024. december 21., szombat | 12:00

December 19-én tartották a Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthon karácsonyi ünnepségét a segesdi Szent László-templomban. Az ünnepség szentmisével vette kezdetét, amelyet Varga László kaposvári megyéspüspök mutatott be.

Ha össze akarnám foglalni az imént hallott olvasmányt és evangéliumot, akkor egy kérdéssel foglalnám össze:

Van-e valami, ami Istennek lehetetlen? 

– kezdte beszédét a főpásztor.

Az elhangzott szentírási részekből (Bír 13,2–7. 24–25a; Lk 1,5–25) egyértelmű a válasz: Istennek minden lehetséges – hangsúlyozta Varga László püspök. – Két olyan asszonyról hallunk, Mánoah és Zakariás feleségéről, akik emberi számítás szerint nem szülhettek volna gyermeket, mert mindketten magtalanok voltak. Emberileg lehetetlennek tűnt, hogy gyermekük legyen, azonban megtörtént a csoda, mindketten gyermeket fogantak és fiút szültek.

Sok olyan helyzet van az életünkben, amikor kilátástalannak és lehetetlennek látjuk a sorsunkat, az eseményeket, s nagyon gyakran kétségbe esünk, elcsüggedünk, reménytelenné válunk.

Azok a testvéreink, akik ezekben a helyzetekben Isten elé állnak, hogy átadják neki és rábízzák a helyzetüket, a kilátástalanságukat, a reménytelenségüket, már akkor vigasztalást kapnak, amikor ezt megteszik.

Behívják Istent a reménytelen, lehetetlen helyzetbe, s átadják neki azt, kérve őt, hogy dicsőítse meg a nevét azzal, hogy megmutatja, hatalma van az adott helyzet felett, s hogy képes másképp alakítani a helyzetet a továbbiakban.

Az embernek nem az a legjobb, amikor azt történik, amit ő szeretne, hanem az, amikor az történik, amit Isten szeretne.

Ezért kell azt kérni, hogy dicsőítse meg az Isten az ő szent nevét, mutassa meg a hatalmát és dicsőségét rajtunk és bennünk. Ez a két asszony erre a lépésre hív bennünket.

Merjünk hittel odaállni Isten elé, rábízni a leglehetetlenebb ügyeinket, s kérjük, hogy dicsőítse meg az ő szent nevét – fogalmazott a megyéspüspök prédikációjában.

A szentmisét követően Szászfalvi László országgyűlési képviselő, valamint Nábrádi Csilla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy Megyei Kirendeltségének igazgatója köszöntötte a jelenlévőket.

A Szociális Otthon dolgozóinak karácsonyi műsorával és szeretetvendégséggel zárult az ünnepélyes esemény.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria