A Szeretet az Egy generáció történetei sorozat egyik darabja, Rómában az októberi filmfesztiválon mutatták be. A film koncepciója a nemzedékek közötti hídépítésen és szövetségen alapult, melyet Ferenc pápa a Sharing the Wisdom of Time (Megosztva az idő bölcsességét) című kötetben szorgalmazott.
A 2018-ban a chicagói Loyola Press kiadónál megjelent könyvhöz Ferenc pápa írt előszót; harminc idős ember történeteit tartalmazza, melyekre fiatalok reagálnak a kötetben („Mit tanultam egy idős embertől?”).
A Netflix-sorozat rendezője és producere, Simona Ercolani az október 21-i római bemutatón azt nyilatkozta, mihelyt elolvasta a könyvet, elkezdett dolgozni a projekten; közben tört ki a világjárvány, amely az első időkben különösen sújtotta Olaszországot, megtizedelte az idős lakosságot. Ez a tragikus fordulat még sürgetőbbé tette a filmsorozat elkészítését, hisz mindennap látták a jelentést a halálesetekről.
Beszéltünk a Netflixszel, akik szintén átérezték, mennyire fontos összegyűjteni a törékeny, veszélyben lévő emberek történeteit. Tetszett neki a nemzedékek közötti párbeszéd ötlete is: a 30 alatti filmesek és a 70 év fölötti beszélők dialógusa”.
„A történetek különlegességét az adja, hogy mindenki, Ferenc pápa is nemcsak úgy mesél a filmkészítőnek, mintha unokája lenne, hanem mint emberi lény az emberi lénynek” – magyarázta a rendező.
Giovanni Bossetti, aki a Netflix olasz részlegénél a nem fikciós műfajokért felel, azt nyilatkozta, hogy a streaming szolgáltatás központi eleme a történetek megosztása, s most a Netflix arra is lehetőséget kapott, hogy rendkívüli történeteket mesélhessen el mindannyiunk életének a középpontjában álló témákról.
A sorozat Szeretet, Álmok, Küzdelmek, Munka című epizódjaiban tizennyolc idős ember beszél, akik öt kontinenst képviselnek, és négy különböző nyelvet beszélnek.
Ferenc pápa mindegyik epizódban megjelenik, mind a négy téma kapcsán kifejti gondolatait, illetve megoszt történeteket a saját életéből.
Bossetti szerint a sorozat nem didaktikus, vagyis nem tanítani akar elsősorban, mégis, az idős megszólalók fontos, egyetemes értékeket osztanak meg a fiatal filmkészítőkkel és a nézőkkel.
Ferenc pápát Antonio Spadaro SJ, a La Civiltà Cattolica főszerkesztője kérdezi a sorozatban, míg a többi idősnek fiatal filmesek teszik fel a kérdéseket;
Martin Scorsesét, a világhírű rendezőt például saját 21 esztendős lánya, Francesca kérdezi.
Spadaro atya elmondta a bemutatón az újságíróknak, hogy Ferenc pápa egy feltétellel egyezett bele a szereplésbe: ha nem ő lesz a sorozat „sztárja”. Ragaszkodott hozzá, hogy a többi idős emberhez hasonlóan szeretne részt venni a beszélgetésben.
A sztárok [a filmben] azok az emberek, akikre a pápa szeret úgy hivatkozni, mint »a szomszédban élő szentek«”
– mondta Antonio Spadaro. – „Hétköznapi emberek, akik a hétköznapi élet hősei”.
„Mi a szeretet?” – kérdezi a filmben Spadaro atya a pápát. „Ez olyan – feleli Ferenc pápa –, mintha azt kérdeznéd: Mi a levegő?” „Mondhatjuk azt, hogy a szeretet egy érzés”, vagy hogy elektromos impulzusok sorozata, vagy hogy a mágneses mezőkhöz hasonló valami, ami egymáshoz vonz – magyarázta. – De egy valami biztos:
Az ingyenesség a kulcs. A szeretetet ingyen adjuk, különben nem is szeretet.”
Szóba kerül a tangó, Rosa, Ferenc pápa nagymamája, a másoknak nyújtott segítség, a jobb jövő álma.
Jane Goodall főemlőskutató és antropológus Zoomon kapcsolódott be a sajtótájékoztatóba október 21-én, és kiemelte: hasonlóan a saját Roots and Shoots (Gyökerek és hajtások) című műsorához, a Netflix dokumentumfilm-sorozata reményt ad azzal, hogy a fiatalokat és az időseket közel hozza egymáshoz. „Ha összehozzuk az idősek bölcsességét a fiatalok szenvedélyével, akkor tudjuk megváltoztatni a világot” – fogalmazott Jane Goodall.
Forrás: America Magazine
Fotó: Vatican.va
Magyar Kurír
(vn)
Kapcsolódó fotógaléria