Karitászos önkéntesek találkoztak a Nagybecskereki Egyházmegyében

Kishírek – 2015. október 30., péntek | 14:39

A Nagybecskereki Püspökségi Caritas égisze alatt szervezték meg október 27-én a Nagybecskereki Egyházmegye önkénteseinek hagyományos találkozóját a székesegyházban.

Mintegy húsz település körülbelül száz önkéntese vett részt az összejövetelen, s osztotta meg egymással tapasztalatait.

Halmai Tibor, a Nagybecskereki Püspökségi Caritas igazgatója méltatta az önkéntesek munkáját, s hangsúlyozta: jelenleg több olyan projekt is folyamatban van, amelyek az önkéntesség elvén alapulnak. A projektek révén több civil szervezet is bekapcsolódott a szeretetszolgálat munkájába, emellett a muzslyai és nagybecskereki általános iskolákkal is folyamatban van egy munkaprogram megvalósítása.

Az összejövetelen Adányi László, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Vészhelyzetkezelési és Nemzetközi Munkacsoportjának vezetője tartott előadást Az önkéntes szeretetszolgálata címmel. Az előadó kiemelte, hogy a keresztény önkéntes feladata törekedni az életszentségre.

Az előadás után bemutatkoztak a települések önkéntesei, akik röviden ismertették tevékenységüket. Az összejövetel szentmisével zárult.

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria