Kárpátaljai cigány családokat fogadott be a hodászi görögkatolikus cigány parókia

Hazai – 2022. március 3., csütörtök | 15:07

A Nyíregyházi Egyházmegye egy emberként mozdult meg az ukrajnai háború kitörésekor. Az egyházmegyei karitász hátországa a sok-sok kisebb közösség – az ő szolidaritásukat mutatja meg az egyházmegyei sajtó sorozata.

A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász hat nap folyamatos jelenlétét hátországként támogatják és egészítik ki a maguk szolgálatával a Nyíregyházi Egyházmegye papjai, parókiái, intézményei, önkéntesei. Az ő szolgálatukról és ügy mellé állásukról készítettek most összefoglalót településenként, megköszönve minden felajánlást a mosolytól a szendvicsig.

Jelen pillanatban huszonnyolc főt szállásol el a hodászi görögkatolikus cigány parókia. A parókia szolgálati lakásaiban négy kárpátaljai cigány menekült család lelt menedékre. Ellátásukat a parókián indított gyűjtésből, a közösségből érkező mindennemű felajánlásból oldják meg.

A Hodászi Görögkatolikus Egyházközség magyar híveihez is érkezett adomány: egészen Ausztriából, Grazból – mondja Kanyó Árpád parókus. – Most továbbították a ruha- és cipőadományokat Tunyogmatolcsra, ahol a művelődési házban szállásoltak el menekült családokat, személyeket.

A helyi lakosoktól, magánszemélyektől és üzletekből jóval több felajánlás érkezik, mint akár karácsony előtt. Folyamatos az utánpótlás – s erre szükség is van, ki tudja mennyi ideig.

Köszönet minden odaszánt forintért, élelemért, cipőért, törölközőért és számtalan beérkező adományért.

„Ilyen az, amikor a hit tetté válik – fogalmaz Árpád atya. – A mai helyzetünk egyfajta próbakő, a most tanúsított magatartásunk annak az együtthaladásnak, szinodalitásnak a módja lehet, melyre maga Ferenc pápa is buzdított. Felfoghatatlan a gondviselő Istentől kapott erő, ami itt most jelen van.”

Szerdán az imádság kifejezetten a háborús helyzet megszűnéséért szállt a templom kupolája felé.

A Hodász határában, a Tarnai tagban elhelyezkedő Szent Miklós Ápoló-Gondozó Otthonban a tornacsarnokban sorakoznak a matracok, szükség esetén ide is érkezhetnek menekültek. Az ágyneműk, plédek, párnák, takarók s a mindenkor rendelkezésre álló melegétel mellett kedves, otthonteremtő gesztussal, egy kis plüss pihen a matracokon: még egy plusz mosollyal többet adnak a menedék mellé – ha úgy hozza a szükség.

Szöveg: P. Tóth Nóra

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Hodászi Görögkatolikus Egyházközség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria